A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár rendezésében immáron XII. alkalommal rendezték meg az Országos Lecsófesztivált, melyen idén közel 30 csapat indult, hogy megmérettesse magát. A zsűri elnöke Bede Róbert elmondta, hogy nehéz volt nekik dönteni, ki legyen az a 6 csapat, aki díjazásban részesülnek. Zsűri különdíjasa Nagykér Község Önkormányzata lett, Kreatív csapat idén a Lecsó-Macho csapata. III. helyezett az idén első alkalommal részt vett Ratatouille csapat, II. helyezett a Gulyáságyú Robbantók csapata, az első helyezett idén pedig az Építők csapata.
2016-ban a Lecsókirály címet az Ad-Libitum csapat nyerte el. A csapat idén nem a győzelem miatt, hanem a buli kedvéért indult el a főzőversenyen. A zsűrizést e csapatnak a lecsójával kezdték meg. A zsűri elnöke Bede Róbert volt, a zsűri 3 másik tagja Gyenge Katalin, Kovács Zoltán és Zergi Gábor volt. A csapat csak véleményezésre hozta a lecsót a zsűri elé, nem szerették volna, ha pontozzák őket. A 30 lecsó megkóstolása után Bede Róbert mégis úgy döntött, hogy megkéri a csapta tagjait hozzanak még egy adagot, még egyszer szeretnék megkóstolni. És igen még akkor is az ő lecsójuk volt a legjobb, mind közül. A 8. alkalommal induló Ad-Libitum csapat lecsója ejtette rabul a zsűri szívét. A 4 tagból álló zsűri egyhangúan megszavazta az Ad-Libitum csapatot az ide év győztesének, a csapatkapitányukat – Horváth Ádámot pedig Lecsókirállyá koronázták.