Látogatóban a balatonkenesei vasútállomáson
Ha vonattal érkezünk Balatonkenesére, a legelsők, akikkel a településen találkozunk, a vasútállomás dolgozói. Jártunkban-keltünkben, a Balatonra jövet vagy innen elmenőben sokszor nem is foglalkozunk vele, hogy kik és hogyan teszik lehetővé, hogy vonatunk megérkezzen és el is induljon. Ha minden hibátlanul zajlik, azt természetesnek vesszük; hajlamosak vagyunk észre sem venni a precízen működő rendszert. Pedig sok és komoly munka van benne. Felkerestük hát a 71-es út mentén található állomásépületet, hogy kicsit körülnézzünk…
– …belülről is, nemcsak kívülről, mert sokan csak kívülről látják.
Ezt már Oláh László forgalmi szolgálattevő mondja, amikor bemutatkozunk.
– Az emberek általában azt mondják: milyen jó dolga van a szolgálattevőnek, csak fölemeli a tárcsáját – folytatja. – És nem tudják, hogy mennyi munka van mögötte, mennyi belső munka. Mert kívülről tényleg úgy tűnik, ez ám jó dolog, csak emelgetni kell a tárcsát, de valószínű, hogy akik így vélekednek, nem cserélnének velünk egy nyári vasárnap délután.
– Azt biztos. És szerintem egy nagyon hideg téli napon sem, vagy más rendkívüli időjárási helyzetnél. Hogyan lett önökből vasutas? Van valami különös oka, vagy így alakult az élet?
– Én teljesen véletlenül lettem vas-utas – kezdi történetét Oláh László. – Eszem ágában nem volt, hogy egyszer majd az leszek. Tapolcán laktam, elvégeztem Keszthelyen a mezőgazdasági szakközépiskolát. Ennek, ugye, köze nincs a közlekedéshez. Leérettségiztem, és ahogy ilyenkor lenni szokott, körülnéztem, mihez kezdhetnék. Menjünk, keressünk munkát! Körbejártam a környező téeszeket; érettségivel valamiféle középvezetői állásban gondolkodtam. Mondták az egyik helyen, hogy felvennének a tehenészetbe, fejőmesternek. Tizennyolc évesen valahogy nem ez volt álmaim állása. Akkor a növénytermesztés felé fordult a figyelmem. Ott pedig mehettem volna a szőlőbe metszeni meg kötözni. Igazság szerint még ez sem pontosan az volt, amire gondoltam. Nem tudtak a képzettségemnek megfelelő munkakört ajánlani. Édesapám említette, hogy Tapolcán ott a MÁV üzemfőnökség, és ő történetesen ismeri az üzemfőnököt. Mondta, menjünk el, kérdezzük meg, van-e valami lehetőség, hiszen akkoriban folyton hirdettek: hív a vasút, vár a MÁV. A látogatás eredményes volt, az üzemfőnök elvtárs – akkor még így hívták – nagyon örült az érettségimnek, és mondta, hogy ősszel indul egy segédtiszti tanfolyam: beiskoláznak, és lehetek forgalmi szolgálattevő. Addig pedig kiképeznek váltókezelőnek, és ott, Tapolcán végzem ezt a munkát a tanfolyam indulásáig – legalább megismerem, hogy milyen a vasúti munka. Abszolút kívülálló voltam, rám fért az ismerkedés, és ez az egész már jobbnak tűnt, mint a korábbi választék. Jártam oktatásra és mentem a váltókezelői őrhelyekre – ezen keresztül valóban jól meg lehetett ismerni a vasutat. Ősszel pedig elmentem a tan-folyamra. Kaptam pénztárkezelői, vasútforgalmi képesítést, átfogó képet a teherszállításról – mindent, ami a vasúti forgalommal kapcsolatos. Nyolc vagy kilenc tantárgyból kellett vizsgáznom, a kocsiintézéstől a személyszállításon át a vasúti áruszállításig.
– Engem hároméves koromtól vittek a vasútállomásra, min-den héten egyszer – veszi át a szót Mohos Péter állomásfőnök. – Ennek ellenére később sokáig nem volt közöm a vasúthoz. Igen, gyerekként még sokkal többeket érdekel, mint ahány embernek később is megmarad az érdeklődé-se. Diplomámat tekintve műszaki tanári végzettségem van. Igazából eredetileg nekem se volt sok közöm a vasúthoz. De aztán lett.
– Tehát akkor egyikük sem úgy indult, hogy gyerekkorától vasutas akart lenni. Azért kérdezem, mert kíváncsi voltam, hogy az olyan gyerekekből, akiket lenyűgöz a vasút világa, lesz-e végül MÁV dolgozó. Egyik kollégájuk, Babolcsai Zsolt, aki kenesei lakos, azt szokta mondani, hogy őt minden valószínűséggel a sínek mellé tette le a gólya…
– Mi is ismerünk olyan embereket, akik igazi vasútmegszállottak, már gyerekkorukban is megvan ez a szenvedélyük – mondja Oláh László. – Volt itt néhány éve egy kisfiú, akkor lehetett olyan negyedik-ötödik osztályos. Rendszeresen Kenesén nyaraltak, ő meg jött mindig az állomásra. Vasutas újságtól kezdve a vasúti nyomtatványokig minden érdekelte. Volt még régi gombom az egyenruháról, amiben benne volt a MÁV emblémája, nagyon örült neki.
Odakint megszólal a hangosbemondó: nemsokára vonat érkezik.
– Az állomáson informatikai rendszer működik, ezzel dolgozunk – tájékoztat Mohos Péter. – Ennek egy része az is, amivel az utastájékoztatás zajlik. A hangosbemondón felhangzó figyelmeztetések, mint például a dohányzási tilalom, a vonathaladások és egyebek is mind benne vannak.
– A szövegválaszték állandó vagy változik?
– Szokott változni, időnként bővítik – fordul vissza a számítógép képernyőjétől a forgalmi szolgálattevő.
– Ha van valami újdonság vagy aktuális tudnivaló, azt Szombathelyen az informatikus kolléga beviszi a rendszerbe, ami hamarosan itt nálunk is megjelenik és elérhető – mutatja Mohos Péter. – A rendszer egy másik alkalmazása látja, hogy a vonatok merre járnak, és egy online térképen tudjuk követni a mozgásukat: itt éppen az látszik, hogy a Budapest-Déli pályaudvartól Tapolcáig közlekedő vonat – ami egyébként nemsokára itt lesz – hat percet késik. Ezek az alkalmazások nem régi fejlesztésűek, nagyjából két éve dolgozunk velük. Nagyon jó, mert a vonatok valamennyi adatát láthatjuk általa.
– Így van – erősíti meg Oláh László. – A most hozzánk közeledő járat a 972-es számú gyorsvonat. A rendszerben kijelölhetem, és mellé oda tudom majd írni az érkezési és indulási adatokat is.
– Egyfajta adatrögzítési tevékenységet is végzünk vele – teszi még hozzá az állomásfőnök. – Egy belső e-mail rendszer is kapcsolódik mindehhez, amellyel a kollégák hálózaton belül kommunikálhatnak egymással. Általában hirdetményeket, vágányzári információkat, utasításokat osztunk meg egymással.
– De a legfontosabb rendszer itt nálunk, ami tulajdonképpen a vasúti közlekedés lényege, az ez, a biztosítóberendezés – mutatja Oláh László. – Ha megnézzük, látjuk, hogy éppen most tűnt fel rajta egy vörös csík, ami jelen esetben azt jelzi, hogy a hamarosan hozzánk érkező vonat elhagyta Csajág állomást.
– Onnan látja a vonatot, amikor kilép az előző állomásról – egészíti ki Mohos Péter.
– A vonatok úgynevezett térközökben haladnak – folytatja a berendezés ismertetését a szolgálattevő. – A Kenese-Csajág szakasz például négy egyenlő részre van osztva. Ebből itt hármat látunk, amit úgy kell értelmezni, hogy a hosszú szakasz dupla térközt jelent. Amikor egy szerelvény egyik térközből átlép egy másikba, akkor az felszabadul, és oda már tud érkezni másik vonat. A rendszer megakadályozza, hogy a vonatok utolérjék egymást. Egy vörös jelzés gondoskodik a megfelelő követési távolság betartásáról. Így nagyobb vonatsűrűséget lehet elérni annál, ahogyan régen volt. Akkor, ha beérkezett egy vonat az állomásra, mi visszajelentést adtunk Csajágra, amiből az ottani kollégák tudták, hogy küldhetik a következő szerelvényt. A térközökre való felosztással gyorsabban mennek a dolgok: ha egy térköz felszabadul, már alkalmas a következő vonat fogadására. Ennek mifelénk nyáron van a legnagyobb jelentősége, amikor sok szerelvény közlekedik.
A komoly külsejű berendezés asztalnyi mérettel bír. Megfordul a fejemben, hogy a konstrukció ránézésre is több évtizedes, mégis ezt használják.
– Igen, mert ezek a rendszerek nagyon megbízhatóak – magyarázza kérdésemre Oláh László. – A vasútnál a biztonság a legfontosabb, az, hogy az ellenmenetet kizárjuk, nehogy a vonatok egymásnak ütközzenek. Gépünk ezt maximálisan tudja. Igaz, hogy a típus már kezd kimenni a divatból, mert az újak már számítógép alapúak. Ez a berendezés körülbelül tizennégy-tizenöt éve szolgál itt. Könnyű kezelni, karbantartani is. Masszív, stabil készülék, nem szokott elromlani. A biztonsági feltételeknek száz százalékosan megfelel. Egyébként magyar találmány, magyar fejlesztés.
– Máshol is használnak ilyet? Esetleg külföldön is?
– Igen, hasonlót – válaszolja Mohos Péter. – A Dominó-55-ös használata és szolgáltatásai annyira beváltak, hogy minden igényt kielégítenek. A vonal biztosításának kiépítése szakaszokban, egymás után történt. A Balaton északi partján minden állomáson ilyen működik. A nevét egyébként onnan kapta, hogy felépítése a dominóelvre épül, az 55 pedig a fejlesztés éve volt.
Még van egy kis időnk a vonat érkezéséig, ezért a forgalmi szolgálattevő újabb részletekkel ismertet meg.
– Berendezésünkön a vágányok is jelölve vannak – mutatja. – Itt, Kenesén négy vágány van. Az első rakodóvágány, a többi a vonatfogadó. Amikor egy adott szerelvény érkezik és megy az állomásról, az egyenesen, úgynevezett átmenő vágányon tud áthaladni. Ha vonatkereszt van, azaz a mi állomásunkon találkozik két ellentétes irányba haladó szerelvény, akkor az egyiket kitérővel kell behoznunk. A közeledő szerelvény most kapta meg a zöld jelzést, hogy bejöhet az állomásra. Ahhoz, hogy majd ki is mehessen, először engedélyt kell kérnem Fűzfőtől, hogy tudja-e fogadni.
– A forgalmi szolgálattevők végzik a forgalom szabályozását. Igen nagy valószínűséggel ki lehet jelenteni, hogy ha ez a biztosító berendezés normálisan, üzemszerűen működik, lehetetlen balesetet okozni. Ha a rendszer meghibásodik, az már egy érdekesebb eset, mert akkor manuálisan kell a vonatokat a kollégáknak beosztaniuk – egészíti ki az elhangzottakat Mohos Péter.
Az iroda falán függő órán fél tíz múlt. Érkezik a vonat az állomásra, a forgalmi szolgálattevőnek most odakint akad dolga. Kezében a sokat emlegetett tárcsával indul a szerelvényt fogadni.
– Ha jól gondolom, az óra az egyik legfontosabb eszköz a munkájukban…
– Így igaz – feleli az állomásfőnök. – Ezek az órák percre pontosak, központilag, rádiófrekvenciásan vezéreltek. Meghibásodásuk csekély mértékű.
Míg odakint a le- és felszállás zajlik, mi körbejárjuk a szolgálati helyiségeket. Kényelem és rend fogad mindenütt.
– Ezen az állomáson pihenőszoba és külön mosdó, zuhanyzó is a munkatársak rendelkezésére áll – mondja Mohos Péter. – Osztott munkaidőben dolgoznak, éjszaka tudnak aludni körülbelül négy órát. Nemrég szereltek fel az irodahelyiségben egy klímaberendezést, így ezen a nyáron már kényelmesebb körülmények között dolgozhatnak a kollégák. A vasútállomás épülete vörös kőből épült, a nyári melegben hamar átforrósodik. A számítógépek és egyéb berendezések mellett egy forró nyári napon komoly hőség tud lenni. Télen központi fűtés üzemel, ahogy az almádi állomásfőnökség területén már mindenhol.
Oláh László visszatér, de már a következő szerelvény érkezését készíti elő.
– Milyen a kenesei állomáson dolgozni? – kérdezem közben.
– Nyáron húzós! – nevet a szolgálattevő. – Nagyon nagy a vonat- és az utasforgalom is. Mivel a váróterem ajtaja közel van a forgalmi irodához, gyakran nem is nézik a feliratot, ide nyitnak be az emberek. Ősszel főleg a vágányfelújítások adnak sok munkát – egy pályafelújítással rengeteg munkavonat közlekedik: gépeket, anyagot, eszközt szállítanak. Az utak is kopnak, hullámosak lesznek a sok használattól, ugyanez történik a vasúti pályával is.
– A vasúthoz hozzátartoznak az utasok is. Ők milyenek? Mik a tapasztalataik?
– Szeretjük őket, ha nem is mindenki könnyű ember – feleli László. – Azért azt elmondhatjuk, hogy nyáron sok a nehéz eset. Meleg, időnként nagy utaslétszám – tudjuk, hogy ez az utasoknak sem könnyű. Télen teljesen más a helyzet, kevesebb az utas, ők is inkább helybeliek.
– Van önök közül valakinek kenesei kötődése?
– Van, itt lakom – mondja László. – Ide nősültem.
– Én pedig ide jöttem férjhez, úgyhogy most már nekem is van – kapcsolódik egy pillanatra a beszélgetésbe a jegypénztárban ülő Bántai-Somlóvári Barbara.
– Említsük meg az állomás többi munkatársát is – mondja Mohos Péter. – A most jelen levő kollégákon kívül az utasok Kenesén találkozhatnak még Németh Imrével, Salamon Károllyal és Nemesné Hankó Viktóriával. Rajtuk kívül tartalékos forgalmi szolgálattevők dolgoznak még itt: Molnárné Andrea, Kovács Csaba. Egyébként minden állomásra külön vizsgát kell tenni, addig nem léphetnek szolgálatba a dolgozók.
– Az utóbbi időkben nehezebb vagy könnyebb lett a vasúti munka?
– Ez érdekes dolog – gondolkozik el Oláh László. – Régen nem volt számítógép és sokkal nagyobb volt a forgalom. Ám valahogy nem tűnik kevesebbnek a mostani munka sem.
– A papírmunka több volt – teszi hozzá az állomásfőnök. – Az akkori dolgokat most is ugyanúgy meg kell csinálni, csak a legtöbbet már számítógéppel.
A jegyértékesítés a MÁV-START szolgálati ágon keresztül történik. Akit az utasok az állomáson a legtöbben láthatnak, nem más, mint a jegypénztáros. Látogatásomkor Bántai-Somlóvári Barbara volt szolgálatban. Az ablak túloldaláról már ismerjük egymást – ha utazom, gyakran ő adja a jegyemet. Tőle is megkérdezem: hogyan lett vasutas?
– Mint ahogy a kollégák, én sem készültem vasutasnak, nem volt betervezve – meséli. – Olvastam a hirdetést, hogy dolgozót keresnek. Beadtam az önéletrajzomat, mert valljuk meg, Kenesén nem olyan sok a munkalehetőség. Pát hónap telt el és hívtak, hogy mehetek Szombathelyre felvételizni. Ott írtam a felvételi vizsgát, ami alapján felvettek. Utána öt hónapos tanfolyamot végeztem Budapesten, amelyet sikeresen teljesítettem. Idén lesz három éve, hogy itt dolgozom. Kenesén remek a kollektíva, én elégedett vagyok a helyemmel, jól érzem itt magam.
– A munka során mi a legfontosabb? Mi az, amire igazán figyelni kell?
– A jegy szerkesztése a legfontosabb, hogy ott ne hibázzon az ember. Illetve nagyon fontos még az utasokkal való kommunikáció. A jegyeket egy értékesítő programmal kezeljük. Áprilisban volt egy éve, hogy Balatonkenesén is beüzemelték a rendszert. Minden jegyet külön meg kell szerkesztenünk, ami azt jelenti, hogy nemcsak a kiinduló és a célállomást, de például az utas által igénybe vett kedvezményt is itt választjuk ki. Készpénzzel, bankkártyával, vagy akár kuponnal is lehet fizetni. Készpénzfizetés esetén a gép automatikusan számolja a visszajárót. Amíg nem rendeztük a jegyvásárlás anyagi részét, a jegyet a gép ki sem adja, ez nagyon jó. A munkanap végén mindig van húsz perc, hogy lekönyveljük az aznapi bevételt. Habár a rendszer megkönnyíti a munkát, főleg nyáron azért nagyon topon kell lenni, mert rengetegen jönnek, még sorállás is van. Néha még maga az utas sem tudja, hogy jár neki kedvezmény. Én kérdezem meg, hogy elmúlt-e huszonhat éves; a gyerekek mennyi idősek. Rengeteg kedvezmény van – családi, nagycsaládos, huszonhat éven aluliaknak péntek délelőtt tíz órától vasárnap éjfélig 33% –, amivel az emberek sokszor nincsenek tisztában. Az utasok velem általában kedvesek, de az összkép néha nagyon vegyes, nagyon türelmesnek kell lenni.
Utas érkezik, jegyet vált – Barbarának dolga lesz, így búcsúzom. Süt a nap, Balatonkenese fölött nyári kék az ég, de a peron egyelőre még üres. Alig egy hónap múlva azonban már kezdődik az igazi szezon, Ha itt járnak, feltétlenül nézzék meg a váróteremben azt a kisebb kiállítást, amely az épület és a vasút, különösen a kenesei vasút történetét mutatja be néhány régi képben.
Vasváry-Tóth Tibor
Azért ne feledkezzünk meg a többi balatonkeneseiről sem, akik ugyan ennek a cikknek nem voltak szereplői, de ők is a MÁV alkalmazásában álltak vagy állnak: Csek Károly (a Pályalétesítményi Főosztály igazgatója), Tóth László, Gőcze Ferenc (állomásfőnökök), Sári Lajos, Kenyeres Lajos, Kalcsó László, Ferencz Zoltán (forgalmi szolgálattevők), Boda Judit, Kalcsó Lászlóné Piri, Mocher Istvánné Erzsi, Holczinger Tünde (jegypénztárosok), Imre Gábor (málházó) valamint Csiker Gyula, Darvas Imre, Ecedi Mihály, Győrffy Károly, Honti József, Lázár Béla, Oltay László, Széles Sándor.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönetünket fejezzük ki a balatonkenesei vasútállomás dolgozóinak, Mohos Péter állomásfőnöknek, valamint Kavalecz Imrének, a MÁV kommunikációs szakértőjének.
Balatonkenesei Hírlap XXIX. évfolyam 6. szám
