Ismét január van. Egy új naptári év kezdődött el, 2018-at írunk. Véget értek az adventi készülődések, a karácsonyi ünnepek együtt töltött napjai. Jönnek a megszokott, dolgos, most még hideg hétköznapok. Délelőtt csendes a városunk, délután azonban már nagy a jövés-menés. A hosszú téli estéken mindenki szívesen tölti idejét a meleg lakásban, családja körében. Ezek az elvonulós esték jó alkalmak arra, hogy a családok beszélgessenek. De biztos vagyok benne, mindannyian találkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy nem is olyan könnyű beszélgetni!
Nővérként szabad programok alkalmával gyakran találkozom gyerekekkel, fiatalokkal. Sokszor olyan jó lenne néhány információt megtudni a gyerekektől, fiatalokról. Számtalan szakkönyv foglalkozik a témával: mennyire fontos napjainkban, hogy valódi kapcsolatokban éljünk, és sokat beszélgessünk. Itt az újév kezdete, nagyszerű alkalom, hogy elkezdjünk szót fogadni a szakembereknek. Nem gondolom, hogy könnyű lesz. Biztos sokan megtapasztaljuk majd a jól ismert párbeszédet: „Történt valami a suliban?” „Semmi” „Legalább azt mondd meg, mi volt az ebéd?” „Semmi” „Egyáltalán, történt valami az elmúlt 8 órában?” „Semmi.” Igen, ez egy alap párbeszéd bár-mely kiskamasszal. Azonban igazság szerint nem sokkal könnyebb egy ovissal vagy kisiskolással sem, hiszen őket még elsodorják az események. Ők még nem képesek fejben tartani azokat. A nagy kérdés szerintem az: létezik egyáltalán olyan kommunikációs forma, ami mindenkinek megfelel, a szülői kíváncsiságnak éppen úgy, mint a gyerekeknek, fiataloknak? Jó hírem van. Létezik egy úgynevezett egyéni, vagy legalábbis korosztályonként változó nyelv, amivel elérhetjük őket.
Melyek ezek a lehetőségek? Megpróbálom három csoportban bemutatni.
- Óvodás korban:
Merjünk utazni a gyerekekkel Fantázia-országba
Mindenki tudja, hogy az ovisok legfontosabb feladata a játék. Nagyon szívesen játszanak bármilyen szerepjátékot egy felnőttel, amikor egy plüssmaci vagy báb mögé bújva mindent feltárnak, ami számukra fontos. Személyes tapasztalatomat ezzel kapcsolatban egy óvodai hittanórán szereztem. A csoportba tartozó egyik nagyon eleven kisfiú magához ragadott egy plüss figurát. Történetesen Kippkoppot, hiszen a balatonkenesei óvodában voltunk. Ettől a perctől kezdve Kippkopp életre kelt: kérdezett és mesélt. „Isten szeret mindenkit.” „Ez nem igaz. Kippkoppot mindenből kihagyják.” „De Isten mindig ott van Kippkoppal.” „Lehet, de azért Kippkopp nagyon bátor és megvédi magát. Jó csúnyákat mond a többiekre.” …
Azóta Kippkopp minden foglalkozáson ott van és mesél. Én pedig örülök, mert tudom, ha kis barátom a hittanóra előtt csúnyán beszél, az azt jelenti, ott és akkor őt nagyon szeretni kell, mert magányosnak érzi magát. Remélem, sokunknak és gyakran sikerül felvenni a mese fonalát, amely elvezet az egészen kicsi gyerekek lelkivilágába.
- Kisiskolás korban: Légy kicsit gyerek!
A kisiskolás korosztálynál nagyon jól alkalmazhatóak a szerepcserés játékok. Ha elég jól ismerjük a gyerekeket, akár kicsit provokálhatjuk is a számunkra érdekes témákat. Iskolából hazafelé egy apuka beszélgetett nagyon bölcsen az első osztályos fiával. Kisfiú: „Apu, játsszuk azt, hogy te vagy a kicsi, én meg a bátyád.” Apa: ”Bátyó, ma rám szólt a tanító néni, mert Sanyival megint dobálóztunk a radírral.” „Már megint, öcsi? Tudod, hogy ebből mindig baj van. Órán csináltátok? Feketét is kaptál?” „Aha, most hogy mondjam el apunak?” „Ne félj öcsi, csak mondd el, apa biztosan kitalál valamit, hogyan mondjuk meg anyunak az újabb feketét.” …
- Kiskamaszokkal és serdülőkkel:
Mélyvíz, de bele kell ugrani…
Biztos ismerős helyzet, amikor látjuk egy kamaszon, hogy valami nincs rendben, próbáljuk óvatosan kikérdezni, de válasz helyett csak durcás elvonulást tapasztalunk. Mi a megoldás ilyenkor? A türelmes kivárás. Egy kedves ismerős családnál az édesanya profin kezeli kamasz lánya kitöréseit. Ő mesélte el egyik beszélgetésüket. Este az addig duzzogó lánya odament hozzá: „Nem kérek vacsorát. Nincs étvágyam. Mostanában nem tudok enni.” Anya gondolatai: (Jaj ne, már megint mit olvashatott össze a neten? Amúgy olyan szépen elfogyott reggel az a tányér rántotta…) „Úgy érzed, kevesebbet bírsz enni, mint korábban? Mióta van ez így?” „Tudod, pár hete annyira rossz a kedvem, semminek sem tudok örülni.” (Mi? És a koncert két hete, meg a szülinapi buli?) „Szóval nem okoznak örömet a szokásos dolgok. Ha van esetleg valami, amit elmondanál…” Ez a bölcs édesanya megértette a kamaszok legbelső vágyát: foglalkozzál velem, és egyedül énrám figyelj. A kamaszok sokszor egyedül érzik magukat, akár vágyaikban, akár érzelmeikkel. Nagyon fontos a számukra, hogy egy felnőtt tapasztalatán keresztül kicsit el tudjanak távolodni gondolataitól, érzéseitől, és így reálisabban lássák saját helyzetüket.
Ezek a lehetőségek nagy kihívást jelentenek a mai felnőtteknek, de nem lehetetlen gyakorolni őket. Ha nekivágunk, ne feledjük el a jól ismert bölcsességet: Teher alatt nő a pálma. Legyünk bátrak, és gondoljuk át, mi magunk mit tudunk tenni a gyerekekért, fiatalokért 2018-ban itt, Balatonkenesén.
M. Erzsébet nővér
XXX. Évfolyam 1. szám
