Annak idején zenészként kezdte a pályáját, és a muzsika ma is fontos szerepet tölt be az életében. Ahogy még sok minden más is, merthogy a népszerű színészt, Mikó Istvánt a munka élteti. No meg a hobbijai…
Augusztus végén, Balatonkenesén, a XIII. Országos Lecsófesztiválon találkoztam először Mikó Istvánnal, akire a főző-verseny egyik zsűritagjaként komoly feladat várt.
– Több mint húszféle lecsót kellett megkóstolnom. Egy idő után már összefolytak az ízek, de hála istennek volt 3-4 fa-voritom, és így igazából nem okozott túl nagy gondot a döntés – meséli immár a hangulatos budai kávézóban.
Az élvezetes beszámoló után pedig adja ma-gát a kérdés: vajon ő maga szokott-e főzni?
– Fiatalkoromban gyakrabban ragadtam fakanalat, de időnként azért még most is kedvet kapok hozzá, például amikor bográcsozásra kerül a sor. Egyébként a tésztaételek a gyengéim, de az utóbbi időben már inkább csak fogyasztom őket, az elkészítésüket átengedem a páromnak – magyarázza mosolyogva.
Zenészből lett színész
A gasztronómiai kalandozás után az aktuális munkáiról faggatom a művész urat, aki a Háry vagyok, az angyalát! című zenés színpadi játékot említi egyik kedvenceként. Nem csoda, hiszen a muzsika végigkísérte az életét.
– Annak idején zeneiskolába jártam, és gyerekkoromtól kezdve írok zenét – idézi fel a kezdeteket. – Hatévesen hegedűvel kezdtem, majd később autodidakta módon tanultam meg játszani a mandolintól kezdve a különböző furulyákon, illetve a pengetős hangszereken át egészen a szájharmonikáig. Érdekes módon a billentyűsök érdekeltek a legkevésbé, de a-mikor úgy hozta az élet, azokkal is elboldogultam. Mind-eközben már kis srácként nagy élvezettel figyeltem a színházi közvetítéseket, és írtam is színdarabokat, amiket aztán be-mutattunk az iskolatársaimmal. Ilyen „jelentős” amatőrmúlttal a tarsolyomban jelentkeztem érettségi után a Színművészetire, de nem vettek fel…
„Sosem unatkozom”
István zenészként kezdte a pályáját, a Kaláka együttes egyik alapítója volt. Amikor ötödszörre végre bejutott a főiskolára, nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem tud egy fenékkel két lovat megülni. Végül aztán búcsút intett az együttesnek, és a színészetet választotta.
– Nemrég egy vidéki fellépésem alkalmával a vendéglátóm hívta fel a figyelmemet arra, hogy idén 40 éve vagyok a pályán. Meglepődtem, mert nem tartottam számon, de most belegondolva borzasztó gyorsan elrepült ez a négy évtized. Ez idő alatt több színháznak voltam a tagja, és bár mindegyik időszak más miatt volt kedves a szívemnek, túl az ötvenen elegem lett abból, hogy mindig mások irányítják az életemet. Azóta szabadúszó vagyok, és ha kedvemre való feladat talál meg, azt örömmel elvállalom. Hozzáteszem, nagyon ritkán mondok nemet felkérésre, de idén sajnos előfordult egy ilyen eset. Váratlanul meg-halt az egyik legjobb barátom, akivel egy-idősek voltunk. Amellett, hogy a halála mélyen megrázott, gondolkodásra is késztetett: talán vissza kellene vennem az iramból? Ez persze nem jelenti azt, hogy abbahagyom a szakmát, hiszen engem az éltet, hogy dolgozom. Bár az is igaz, hogy ha van munkám, akkor jól érzem magam, de ha éppen nincs, akkor sem esem kétségbe, hanem kitalálok magamnak mindenféle feladatot. Alkotó ember lévén sosem unatkozom: zenét szerzek színdarabokhoz, vagy dramatizálok, tehát valamivel mindig elfoglalom magam.
Kedves pillanatok
Kérdésemre, miszerint megkapta-e a színészettől azt, amiért ezt a hivatást választotta, gondolkodás nélkül válaszol.
– Úgy érzem, hogy igen. Mert bár az idejét sem tudom megmondani, mikor hívtak utoljára bármelyik televízióba igazi színészi feladatra, hála istennek a retro csatorna sokszor ismét-li a régi filmjeimet, műsoraimat, és így lépten-nyomon kapok visszaigazolást a közönségtől, akikkel vagy önálló esten, vagy színházi előadás után találkozunk. Az emberek gyakran megjegyzik, hogy milyen jó szívvel emlékeznek vissza erre vagy arra a munkámra. Akár színházi alakításról, akár szinkronszerepről beszélünk, a nevemhez kapcsolják, és ez jólesik. Ezek a találkozások a számomra igazán kedves pillanatok.
Hobbikból jól áll
– Először is imá-dok olvasni – kez-di az első számú szenvedélyével. – Emellett mos-tanában gyakran sétálok, de nem ám céltalanul bá-mészkodva, ha-nem van egy spe-ciális teleszkópos botom, ami jól megdolgoztatja a felsőtestet, és így a jótékony gya-loglás felér egy kellemes edzés-sel. (Mosolyog.) Nagyon szeretek utazni is, és még annál is jobban szeretek hazaérkezni! Nem tudnék máshol élni, csak Magyarországon… És nem utolsósorban szeretek összejönni azzal a néhány nagyon régi jóbarátommal, akikkel az életünk valamilyen módon közös múltat, jelent és remélhetőleg jövőt is jelent. Jó velük találkozni!
Szűcs Anikó
Forrás: Fanny magazin
Szinkronszerepek a javából!
Talán kevesen tudják, de Mikó István szinkronizálta legtöbbször a 2014-ben elhunyt népszerű ameri-kai színészt, Robin Williamst: a magyar kolléga közel húsz filmben kölcsönözte a hangját Mrs. Doubt-fire zseniális megformálójának. No és az ő hangján szólal meg Mi-cimackó is, a Disney-féle feldol-gozásban.
– Ma is sokszor mondják ne-kem a gyerekek, hogy: „Tessék úgy beszélni, mint a Micimackó!” Ez egyrészt szívet melengető kí-vánság, másrészt néha adódnak o-lyan helyzetek, amikor nem fel-tétlenül örülök egy-egy ilyen ké-résnek. (Mosolyog.)
Janika és Zsuzsi kisasszony is várja
Mikó István a kezdetek óta szerepel és rendez a Turay Ida Színházban, ahol az idei évadban két bemu-tatóra készül.
– Mindkettőt én ren-dezem, és játszom is ben-nük, ami mindig egy nehezí-tett terep, ugyanis rendező-ként így nehezebb odafi-gyelni a saját színészi mun-kámra és az adott szerepem-re. Olyankor nagyon észnél kell lenni, de azért ez szo-kott sikerülni! A Janikát október 14-én mutatjuk be, a másik darabot, a Zsuzsi kisasszonyt pedig 2018 már-ciusában.
NÉVJEGY
Mikó István
színművész
– 1977-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
– Pályafutása során 17 évig volt a Thália Színház tagja.
– 10 évig a Soproni Petőfi Színház igazgatójaként, majd művészeti vezetőjeként dolgozott.
– Párja Szabó Anikó színésznő.
XXIX. Évfolyam 10. szám
