Szilvikém, ennék egy jó babgulyást

– avagy 15 év a vendégek szolgálatában

Ma már elég nehéz elképzelni, hogy a kenesei vasútállomás szomszédságában lévő Sorompó kisvendéglő annak idején, egészen pontosan 15 évvel ezelőtt egy műanyag székes és asztalos kis büféként indult, ahol az étlapon leginkább csak hot-dog, melegszendvics és hamburger szerepelt.

– A kisvendéglő történetében az első jelentős fordulópont és minőségi előrelépés 2008-ban következett be, amikor beindítottuk a melegkonyhát – meséli Hajdú Szilvia, a Sorompó háziasszonya. – Akkor csatlakozott a csapathoz Dömötöri József, aki tavaly nyárig dolgozott nálunk szakácsként, majd következő nyártól Demjén Andrea, akivel a mai napig együtt dolgozunk.

Attól az évtől kezdve a kisvendéglő idényről idényre szolgált valamilyen vendégcsalogató attrakcióval. Jó pár esztendeje már, hogy a berendezés egy része megújult: azóta az időutazásra vágyók a pult bal oldalán kialakított „vasúti kocsiban” ülve nosztalgiázhatnak kedvükre, költhetik el az ebédjüket, és/vagy koccinthatnak egymás egészségére. A kellemes ebédhez/vacsorához az ülések feletti csomagtartón pihenő régi kofferek és békebeli bőröndök, valamint a falat ékesítő, jól ismert piktogramok igazán különleges díszletként szolgálnak.

A 2008-as esztendő egyébként más miatt is emlékezetes: Szilviék azon a nyáron tartottak először utcabállal egybekötött retro bulit.

– Egy szűk társaság ötlete volt, hogy a szezonban minden hónapban szervezzünk egy jópofa, beöltözős, zenés bulit, majd annak rendje és módja szerint meg is hirdettem az eseményt: több helyen kiplakátoltam a faluban. Arra persze nem gondoltam, hogy nyáron, a 30 fokban, délután hat órakor senkinek nem lesz kedve retro cuccok-ban pózolni. Ma is előttem van, ahogy egyedüli jelmezesként, a ’70-es éveket idéző, párducmintás felsőben és kendővel, csipkeszoknyában, és napszemüvegben ülök az asztalnál… Arra is emlékszem, hogy első alkalommal a résztvevők többségét inkább a kíváncsiság hajtotta, hogy megnézzék, mi is ez az egész, és amikor látták, hogy milyen jó a hangulat, alig várták a következő alkalmat. A retro bulinak hamar híre ment, és egy ideig még a jelmezes változat is működött: volt, aki úttörőszerelésben táncolt hajnalig. Merthogy ezeken a fergeteges estéken lelkes huszonévesek és aktív hetvenesek együtt ropták a ’60-as, a ’70-es és a ’80-as évek népszerű dallamaira. Minden alkalommal közel 300-an perdültek táncra a Kikötő utca kapujában. A vendégek a mai napig emlegetik – és persze hiányolják – a retro bulit.

Mivel a városvezetés 2010-ben végleg lefújta a nagy sikerű „Sorompós” attrakcióját, Szilvinek támadt egy másik jó ötlete: kitalálta, hogy indítanak egy különleges programsorozatot: szombatonként gasztronómiai estet szerveztek a házi ízek jegyében. A vállalkozó kedvű séfek között akadt főiskolai docens, hajóépítő mester és ismert művészházaspár is, akik mind-annyian élvezettel ragadtak fakanalat. A gasztroestek egyik érdekessége egyéb-ként az volt, hogy a vendégek bepillanthattak az előkészületi munkálatokba.

Négy évvel ezelőtt egy mutatós kemencét építettek a nyári idényre, és attól kezdve szombatonként (tavaly nyáron és idén pedig minden második szombaton) kemencés estet tartanak, amikor is többnyire hagyományos magyar kemencés ételeket készítenek.

A rá következő évben a dizájnon változtattak, méghozzá egy különleges dekorációval: a homlokzatot, valamint a falak egy részét borító olvasható „tapéta” elsősorban azoknak a vendégeknek a szívét dobogtatja meg, akik is-merték és szerették a ’80-as években nagy népszerűségnek örvendő Rakéta Regényújságot… A tavalyi szezonjukon a kisvendéglő csapata neves elismerés-ben részesült: a Balaton 2016 Gasztronómiai útikalauz besorolása-összesítése alapján a Sorompó ugyanis bekerült a Top 10 büfé közé!

Bár kulisszatitkokról nem illik faggatózni, kérdésemre Szilvi azt azért elárulja, hogy a húsfélék túlnyomó részét a helyi hentesboltból, Szabó Tamástól vásárolják, akivel évek óta nagyon jó a kapcsolatuk.

– Tamás maximálisan segítőkész, megbízható partner, és nem utolsósorban minőségi árut kínál. Márpedig mi-nőségi ételt csak minőségi alapanyagból lehet produkálni – szögezi le. – És ha már a jó üzleti „partnerségnél” tartunk, mindenképpen szeretném megemlíteni a Siómente Italnagykereskedést is Akarattyán, velük is kiváló a kapcsolatom. Ők is rendkívül rugalmasak, és a lehetőségeikhez képest az extra kéréseimet is mindig igyekeznek megoldani, teljesíteni. Ilyenkor látom és érzem, milyen jó dolog, amikor több vállalkozás gördülékenyen és eredményesen, egymást segítve tud együttműködni.

Ami pedig az érdekességeket illeti: tavaly nyár óta egy sokéves nemzetközi szakmai tapasztalattal bíró, venezuelai származású séf, Carlos Rodriguez vezeti a konyhát. Nem titok, hogy a mosolygós fiatalembert családi szálak fű-zik a Sorompóhoz: a főszakács a kis-vendéglő háziasszonyának, Hajdú Szilvinek a veje…

Vérbeli szakácsként Carlos készségesen mesél a dél-amerikai konyha-művészetről. Tőle tudom, hogy a mexikói konyha három fontos ételen alap-szik: a tortillán (kicsi húspástétomos vajas sütemény, magokkal megszórva), a babon és a chilin. Azt is ő mesélte, hogy Argentínában a marhahús szinte sosem hiányozhat az asztalról; hogy az argentinok egyik nemzeti specialitása az empanadas (hússal, olajbogyóval, kemény tojással és mazsolával töltött, sült tésztatáska), és hogy a legnépszerűbb zöldség náluk pedig a sütőtök, ezt levesként, püréként, pástétomok körete-ként vagy desszertként szolgálják fel. Carlos hozzátette, ha valamelyik latin-amerikai országnak, hát Perunak igazán változatos a konyhája, ami az ország éghajlati sokszínűsége mellett a kulturális sokszínűségnek köszönhető. Peru a történelme során ugyanis megélt jó néhány bevándorlóhullámot, az ide érkezők pedig természetesen hozták magukkal a konyhájukat és a legkülön-félébb étkezési szokásaikat. Így aztán az őslakos indián ételek mellett a perui konyhában ma már spanyol, német, olasz, görög, sőt kínai és japán ízek és specialitások is fellehetők.

Természetesen a venezuelai konyha jellemzőiről sem feledkeztünk meg. Carlos elárulja, hogy a honfitársai is szeretnek fűszeresen főzni, és azt is, hogy a spanyol ízvilág erősen rányomta a bélyegét a venezuelai konyhára, ebből kifolyólag a szülőhazájában sok tésztát és rizst esznek. Emellett az ottaniak sokféle húst és zöldséget fogyasztanak, a köretek általában zöldségekből (kukorica, bab) állnak, de rengeteg salátát is készítenek. Az egyik legismertebb hazai fogás, az arepa pedig kukorica-lisztből készített, készült kör alakúra formált lepény.

– Hússal, sajttal vagy zöldséggel töltve tipikus reggeli, de helyettesítheti a köretet, ha húsétel vagy leves mellé eszik csak úgy lepényként, kenyér helyett fogyasztják – mutatja be a híres venezuelai specialitást. – A másik nemzeti ételünk a Pabellon Criollo hagyományosan fehér rizsből, aprított, sült marhahúsból, párolt, majd olajon pirított fekete babból, főtt banánból és egy szelet fehér sajtból áll – jegyzi meg Carlos, aki persze nemcsak szóban adott ízelítőt a dél-amerikai ízekből: a Sorompó a tavalyi szezon után az ideiben is minden második szombaton latin-amerikai fogásokkal várta a vendégeket.

– Anno a kezdet kezdetén gyakran ücsörögtem a hűtőláda tetején, és néztem kifelé a pultból: figyeltem a büfé előtt elhaladókat, és/vagy az itt falatozó vendégeket – nosztalgiázik Szilvi. – Néha kiszúrtam magamnak egy-egy embert, akiről magamban megjegyeztem: – Na, azt szeretném, ha ő rendszeresen idejárna! A kívánságlistámat ab-szolút szimpátia alapon állítottam össze, és a mai napig nagyon örülök annak, hogy ez a hely végül is olyan lett, amilyennek annak idején elképzeltem: egy jó hangulatú közösségépítő és -formáló hely, ahol az a fontos, hogy ki milyen ember, és nem az számít, ki mivel foglalkozik. De ha már a foglalkozásoknál tartunk: ennyi év után ugyebár pontosan tudom a törzsvendégekről, hogy ki kicsoda, ezért is nézem nagy örömmel, amikor az egyébként vezető beosztásban lévő vendégek nálunk rövidnadrágban, nyúzott nyakú pólóban, strandpapucsban ülve jóízűen falatoznak, és lát-hatóan jól érzik magukat, mert élvezik, hogy a magas pozíció(juk)ban töltött hétköznapok után itt végre kieresztik a gőzt. Olyan hölgyekről és urakról beszélek, akiket a hétköznapokban jellemzően öltönyös pincérek szolgálnak ki, elegáns éttermekben, itt pedig zokszó nélkül sorban állnak, hogy megrendeljék az ételüket, vacsora után pedig magától értetődően viszik vissza a tányérjukat a szennyesedény-beadóba.

Példaként Szilvi az egyik törzsvendégét hozza fel, aki Budapesten a bel-városban vezet jó nevű ügyvédi irodát, rendszeresen jár a tengerentúlra, a bécsi operaházba van bérlete, az illető úr péntekenként mégis alig várja, hogy megegye a tojásos nokedlijét itt, a kisvendéglőben. Nekem pedig az jut eszembe, hogy a minap a saját fülemmel hallottam, a-mint az egyik neves nagyvállalat elnök-vezérigazgatója csillogó szemmel – és nyilván korgó gyomorral – osztotta meg leghőbb kívánságát a kisvendéglő háziasszonyával, idézem: – Szilvikém, ennék egy jó babgulyást!

A Sorompót egyébként ismert művészek is a szívükbe zárták. Bajor Imre hosszú éveken keresztül járt ide, a népszerű művészházaspár, Eszményi Viktória és Heilig Gábor, valamint Szilágyi Tibor is régóta törzsvendégek. Az elmúlt években többször megfordult itt Hernádi Judit, Hegyi Barbara és Kern András is, emellett Lukács Sándor és Balázs Fecó is betért már a vasútállomás szomszédságában lévő hangulatos kisvendéglőbe.

És hogy mitől olyan népszerű a Sorompó? Nos, a titka, szerintem – a házias ízeken és a minőségi ételeken túl – a hely hangulatában, a vendégszeretetben, az udvarias kiszolgálásban és az őszinte mosolyban rejlik. Ezek mind-egyike immár tizenöt éve, a hét minden napján grátisz jár a finom falatok mellé.

Szűcs Anikó

Venezuelai Quesillo

(Tradicionális venezuelai desszert)

Hozzávalók:

6 tojás

1 csésze (3 dl) tej

1 csésze cukor

1 tubus sűrített tej

2 teáskanál vanília

Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A hozzávalókat, a cukor kivételével tegyük a turmixgépbe, és alaposan keverjük ösz-

sze.

Egy edényben keverjük össze a cukrot egy kis vízzel, majd kis lángon, lassú ke-vergetés mellett készítsünk belőle kara-mellt.