Miről is szól a húsvét…? – Azok számára, akik egy kicsit is értik az ünnep misztériumának lényegét, megdöbbentő és elszomorító élményben van részük, amikor szembesülnek a közgondolkodás húsvéti gyakorlatával, mert szinte mindent eredeti önmagából kifordulva látnak. Ez az ünnep ugyanis nem az öncélú böjt utáni tobzódó húsevésről és lakmározásról szól, mint ahogy azt a neve sejteti, még csak nem is a nyusziról meg a piros tojásról, vagy az értelmét vesztett népszokásokról, nem is beszélve a locsolkodás pénzvadászó akcióiról.
Persze, aki az ünnep lényegét érti, az tudja, hogy a böjt nem öncélú aszkézis, hanem a bocsánatkérés és a lelki megújulás eszköze, s ha ez sikerrel jár, a feloldozás következik, és az Úr asztalának is vendége lehet az ember. Ezt követi az otthoni, fehér asztal melletti családi ünneplés, amely, ha méltó eleganciával történik, valódi öröm forrása lehet. A tojás, melynek héját belülről feltöri a kiscsibe, a feltámadás ősi szimbólumaként köszön vissza, s a másnapi locsolkodás kedves játéka pedig, a keresztség életadó, frissen tartó szent vizére emlékeztet bennünket. – Vagyis a szokásokat értő és értékelő gyakorlat testi-lelki javunkat szolgálja, de a vele ellenkező bárgyúság – sajnos – lassan tönkretesz és kiüresít mindent.
De hát mi is az ünnep valódi, eredeti és örök mondanivalója, tartalma és nekünk is szóló ajándéka? Ezt keresve idézzük címünkben a csodálatosan szép húsvéti himnusz első sorát: „Rózsálló hajnalfény ragyog…!” – s míg az egymásba kapaszkodó szavak szépségén el-elmélázunk, emlékeinkből felidéződnek régmúlt tavaszi első holdtölte utáni első vasárnapok sejtelemes szépségű hajnalai, amikor a kristálytiszta levegőég áhítatos alázattal fogadta a távolból érkező, fényes tekintetű királyt, aki elűzi az éj értelmetlen zsarnoki árnyát, s mindent bearanyoz fényes ragyogásával, hogy ezentúl csak az igazság, szépség, jóság és szentség töltse be az egész földet.
Talán mondanom sem kell, hogy a természet eme tüneményes jelensége csupán szimbólum. A szimbólumnak viszont az a természete, hogy túlmutat önmagán, jelez valami még nagyobb, esetleg minőségileg vagy létrendileg mást. A húsvéti himnusz sem a természet dicséretéről szól, hanem szinte felülmúlhatatlan líraisággal Annak érkezését jelzi, aki minden szépséget, igazságot és jóságot felülmúlóan az élet teljességével érkezik.
Amit mi húsvétnak nevezünk, annak eredeti neve: átmenet. Értsd alatta: felszabadulás; mert átmenet a kihalásra ítélt egyiptomi szolgaságból az ígéret földjének szabadságába. Átmenet a sötétségből a világosságra. Értsd a sötétségen a kilátástalanságot, a tudatlanságot, a tanácstalanságot, a személyes bűnt, a haragot, a gyűlölködést és végül a halált. Mindezt feloldja „a sötétségre fény derül” jelensége. Személyes szellemi világunkban ez azt jelenti, hogy valaki az igazság erejével segítségünkre siet, és általa felragyog bennünk, vagyis a lelkünk mélyén az értelem fénye, amely azután már egészen a sajátunk, és belülről világít meg mindent. Pontos ítéletet mond minden értelmetlen sötét butaság, személyes pusztító erő, harag, gyűlölet, röviden a tévelygés és a bűn felett.
Csakhogy az átmenet, amit ünneplünk, nem egyszerű folyamat. Ha már megszokta az ember a sötét, zavaros létmódot, akkor meglehet, hogy fél a fénytől, esetleg nem ismeri fel a dolgok valódi veszélyét. Vagyis a sötét „szolgaság házából” hosszú út vezet a teljesen megtisztult boldog életig. Sokan elhullnak az úton, mások feladják, s vannak, akik célba érnek. Ezt az igazságot példázza Izrael családja, és minden egyes ember élete – a miénk is –, de az egész emberiségé is. Hogy azonban végképp ne bizonytalankodjunk el, a megtestesült Ige, Jézus Krisztus, emberi létbe sűrítve – köztünk – elénk élte a teljes emberi életet: a magzati élettől az ember életútjának minden mozzanatát. Bemutatta, hogy minden körülmények között a bizalom (azaz a hit) és az értelem fénye az élet kikezdhetetlen tisztaságát és épségét biztosítja az ember számára, amit még a testi halál sem tehet tönkre. Jézus húsvétja, vagyis átmenete, drámai módon három napba sűrűsödik össze: a sötét gonoszság nagypénteki tobzódásától és annak elviselésétől az első nap hajnali feltámadásáig, azaz az átmenet beteljesedő megdicsőüléséig. Krisztus, a Fölkent húsvétja óriási segítség mindenki számára. Tükröt tart elénk, amelyben láthatóvá válik az emberre – mindannyiunkra – váró lehetséges tragédia, de a célba érkezés kiteljesedett megdicsőült élete is.
XXX. évfolyam 4. szám
Dr. Balázs Pál
