Tisztelgő megemlékezés a reformáció indulásának 500. évfordulójára
Mélységes mély az emlékezés kútja.
Thomas Mann nyomán
Minden történetnek, így az írásom címét viselő Rabláncon szónak is előzménye van, mivel abból a református és evangélikus kiadványból származtatom, melyet valamikor évekkel ezelőtt Gellértfi Béláné Margitka adott nekem, hogy ismerjem meg „a hit hőseit”, akik készek voltak meghalni a tiszta, megtartó hitért. Másik előzmény a megemlékezésem megírásához az, hogy családomnak tisztelőjétől, ismerősétől – aki nemrég tragikus hirtelenséggel halt meg – református testvéri szeretettel, ajánlattal hittudományi könyveket kaptam ajándékba, melyek tartalma számomra új megvilágításban mutatja be a mindenkori élő egyházon belüli hitvitákat, és az irányzatok kialakulását, fejlődését, amely aztán jobbá, életszerűbbé tette annak hirdetését, tanítását. Elősegítve, erősítve az egyház megújulását. Például: „az egyház hite, hitvallása … minden időben, így ma is egy valóságos történeti, kultúrtörténeti és társadalmi helyzetben születik meg és hangzik el”. Továbbá: „nem légüres tér veszi körül, hanem a valóságos élet, a felismert igazság, a tévhitek elleni védekezés”.
Dr. Balázs Pál atya szerint „az igazságtalan dolgok elszenvedése, feldolgozása jó dolog”. Szerintem annak a továbbadása, hirdetése, lelkészi, papi, tanári hivatás esetén, annak szépségét adja.
A Jézus Krisztus által megvalósult újszövetség alapján (a teremtő Isten és a gyarló ember közti szövetség) a megalakult egyház állandó mozgásban, fejlődésben volt, a próféták tanításával egyben. A keresztény egyház kiváló hittudósokat adott az emberiségnek, majd elősegítették egy új társadalmi forma, a feudalizmus kialakulását, sajnos később annak a konzerválását. A létrehozott inkvizíció az emberiség egyik legaljasabb szörnyűségét, a nemlétező boszorkányok üldözését („boszorkányok pedig nincsenek!” – Könyves Kálmán magyar király 1074-1116) – minden olyan elgondolást, felfedezést tiltott és megsemmisített, ami a fennálló társadalmi rend megváltoztatását, javítását célozta volna – sok esetben látszólagos bírósági eljárással intézték. Azonban az egyház kitermelte a saját maga belső ellenzékét, a XV. század végén a párizsi egyetem függetlenítette magát a hitoktatásban, és kimondta önállóságát a pápától. Majd rá nemsokára, Luther Márton működése (1517) alapján elindult a reformáció folyamata. Az ellenállás, az új keresése, egyházon belül adott volt, hiszen az írástudás, a gondolkodás, a bölcsészet, az emberismeret, a tudomány az ő birtokában volt.
Valamennyien úgy vagyunk, hogy az életünkben bekövetkező változásokat nehezen éljük meg, még akkor is, ha számunkra előnyöket, biztonságot ad. Ha a változást ránk nézve károsnak tartjuk, azt igyekszünk minden esetben elhárítani, vagy tompítani.
Így van ez társadalmi szinten is, de ott a változások már nagyobb áldozatokkal járnak, akár emberi, akár egyéb, dologi vonatkozásban. A keresztény egyház és a hit történetében is így van ez.
Az emberiség történetét végigkíséri az egyéni és társadalmi szintű változások sorozata, melyek hozadékát csak a történelem tudja értékelni. Az idő a pontos értékmérője ezen történéseknek. Hatását azonban a mindennapokban is érezni lehet.
A XVI. században egyházszakadásra került sor. Luther Márton pap-szerzetes a temploma ajtaján kifüggesztett nyilatkozatában bírálta a katolikus egyház működését és változtatásokat kívánt a katolikus hierarchiában is. Egyszerűséget a működésben és válaszokat az akkori idők kihívásaira, a természettudományi, földrajzi felfedezések, csillagászat, orvostudomány eredményeire. A társadalom ellentmondásaira. Követelte a bűnbocsátó cédulák megszüntetését, amelyeknek megvásárlásával az egyén bűnbocsánatban részesült, és üdvözülhetett. Akinek pénze volt, valamennyi bűne alól felmentést kapott.
Az 1517-es eseményeket követően a katolikus egyházból új keresztény hitfelekezetek váltak ki – evangélikusok, reformátusok és kisebb felekezetek – melyeknek gyűjtőneve protestáns egyház lett. A „protestál” szó latin eredetű, tiltakozást, visszautasítást, ellenkezést jelent.
Az új hit, az új vallás a középkori Magyarországon is azonnal terjedni kezdett. Az ellenzők, I. Lipót császár és magyar király és a katolikus főurak és főpapok a változások megállítására törekedtek. Erre többek között a Wesselényi Miklós nádor-féle, a Habsburg-ház megdöntését célzó összeesküvés szolgáltatott okot. Jóllehet, az összeesküvők mind katolikus főurak voltak, de az ostor az új vallás hirdetőin, követőin csattant. Erőszakos templom- és iskolafoglalások kezdődtek, az új hit terjesztőit, lelkészeket, tanítókat, elűzték, az elfogott lelkészeket és tanítókat törvényszék elé állították és felségsértés vádjával halálra ítélték. A halálos ítéletet közben megváltoztatták. Sokan nyilatkozatban tagadták meg a hitüket és külföldre távoztak, sokan erőszakos halált haltak. Akik nem mondtak le a hitükről, azokat fogva tartották, majd később titokban negyvenegy prédikátort, rablánccal a lábukon, gyalogosan, a hófödte Alpokon keresztül Triesztbe vittek. Onnan Nápolyba, szintén gyalogosan, az Appenninek sziklás vidékén át. A menet harminc napig tartott.
Az úton elcsigázott, lelkileg megtört, Nápolyba érkező, majd ott gályarabnak eladott lelkészeket és tanítókat meglátva a gálya parancsnoka dühösen kiáltott fel: „Mit kezdjek egy ilyen nyomorúságos társasággal? Ötven aranyat fizettünk értük fejenként!” A kikötőben híre ment, kiket hoztak gályaraboknak, majd a hír eljutott Nápoly leggazdagabb emberéhez, Weltz Györgyhöz is, aki kapcsolatai révén eljárt a szabadulásuk érdekében a nápolyi alkirálynál. Kapcsolatba lépett az ott állomásozó holland hajó parancsnokával, De Reitter tengernaggyal. A rabokat kegyelmi kérvényük ellenére sem engedték szabadon, azonban a holland tengernagy nyomatékos fellépésére a tárgyalások eredménnyel zárultak: megérkezett az alkirály kegyelmi végzése, a prédikátorokról kilenc hónapi gályarabság után lehullottak a rabláncok. Már csak huszonhatan voltak életben a harmincegyből. A holland tengernagy elővigyázatosságból különböző nemzetiségű hajókra juttatta el a megszabadított rabokat, s azok csak tíz év múlva térhettek vissza hazájukba, Magyarországra, mivel Thököly Imre szabadságharcával sorra tönkreverte I. Lipót császár hadait. Így az engedményre kényszerült, és véglegesen utat nyitott a reformelveknek. Azóta Magyarországon a reformátusok is „szabadon tenyésznek”.
A másik, gályarabnak eladott csoport tagjairól, akik más útvonalon, a kapuvári és sárvári börtönökből kerültek eladásra, húsz prédikátor sorsáról nem tud a történelem. Valószínű, hogy gályarabként fejezték be az életüket, megtartva a hitüket.
A prédikátorok rablánca a feudális körülmények rablánca is volt, azt is jelképezte. Gátolta a szabad véleménynyilvánítást.
A hit, az akarat, a kitartás sikerrel végződött, nagy áldozatvállalások árán, az egyén, a vallás és a társadalom számára is. A reformáció elősegítette a társadalmat bénító feudális viszonyok rabláncainak széttörését, segítette a tőkés, szabadversenyes kapitalista gazdasági rend kialakulását, ezzel együtt szabadabb gondolkodást, alkotást biztosított az emberiségnek. A reformáció hatására megindultak a társadalmi mozgalmak, az ipar fejlődése soha nem látott eredményt hozott.
A megújult egyház emberközelibb lett, ami előnyére vált. Magyarországon a protestáns istentiszteletek magyar nyelven zajlottak. Ez hitet adott a magyarságnak. Ennek is köszönhető, hogy a török uralom évszázada alatt három részre szakadt országban alig akadt renegát.
A polgári forradalmak megvalósították az egyház és az állam különválását, ami az egyház irányító és ellenőrző szerepét az évszázadok során teljesen megszüntette.
A társadalomban később lezajló átalakulásoknak az egyház már nem irányítója, és nem ellenőrzője, hanem csak külső szemlélője lett.
Napjainkban a reformáció hatásának terjedése miatt az egyház, főleg az emberek, a hívek lelkiségével foglalkozik, segítve ezzel a mindennapi gondjaik enyhítését is. A gyülekezetek istentiszteletein bibliai történetek felidézésével, példázatokkal erősítik megvallott és megtartott hitüket. Ebben csak megerősített a Dr. Balázs Pál címzetes apát úrral készült beszélgetés, mely a Balatonkenesei Hírlap 2017 szeptemberi számában jelent meg. Olvasatomban Balázs Pál atya szerint segíteni kell az örök értékek – melyet a Szentlélek adott – és az ideiglenes emberi értékek közti különbözőségek megértését és alkalmazását mindennapi életünk és létünk során. Ehhez kell segíteni, Felnőni mindenkinek.
A teremtő Isten által kapott örök értékek, szeretet, becsület, tisztesség, hűség például pénzértékben nem kifejezhető, nem lehet megvásárolni, csak művelni lehet, ez a használati értéke.
Az ideiglenes emberi értékek, életvitelünk, ruházatunk, étkezésünk, pénzbeli értéke kifejezhető, megvásárolható. Azaz használati értéke pénzben kifejezhető. A ma emberének tévedése, hogy életében az értékek felcserélődnek és az ideiglenes, múlandó értékek kerülnek előtérbe. Ennek több oka is lehet, egyik a családi életek megromlása, amely tulajdonképpen a társadalom alapját képezte ez idáig, bizonyos keretek között örök értékek alapján.
A keresztény egyház a reformációval a társadalmi fejlődés a tudományos kutatások vonatkozásában nem kerékkötője, hanem segítője lett, akaratlanul is.
Ellentétben egy másik nagy vallással, az iszlámmal, amelynek egy része az elmúlt évszázadokban államvallássá alakult, ahol a végrehajtó hatalom – az állam és az egyház – egy hatalmi ágban összpontosul, harmadik ág, a független ellenőrző ág hiányzik ezekben a civilizációkban. Az iszlám világ mai forrongásai többek között erre is visszavezethetők. Ők most vannak a reformáció előcsarnokában, az összes gondjukkal bajukkal együtt.
Lehet látni és érzékelni, hogy az egyház története, fejlődése szoros kapcsolatban áll az emberiség, a társadalmak történéseivel. A keresztény egyház hitvallása minden időben, így ma is valós történeti, kultúrtörténeti társadalmi helyzetben születik meg és alakul ki. Úgy tűnik, néha lassú folyamként. Mivel úgy gondolják, hogy erős sziklára építették fel a várukat, mely biztonságosnak tűnt, szikla szilárdnak, azonban a felépítményen az idő vasfoga miatt foltok és repedések keletkeztek, s azok javítása és annak előkészületei folyamatban vannak. Az alap, amelyre építkeztek, biztonságos, a felépítményén keletkezett hibák helyreállítása elkezdődött.
Az állandóan és gyorsan változó társadalmi kihívásokra, a dolgok újra értelmezésére kész a kereszténység, melynek bizonysága II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása, amikor felkereste Debrecenben a gályarabok emlékművét, koszorút helyezett el és imádkozott a hithősök, áldozatok emlékére és tiszteletére.
Átlag magyar állampolgárnak tartom magam, vallástörténeti képzettségem nincs. Amit tudok a vallás és az egyház történetéből, azt úgy csipegettem össze általános iskolai hittanórákon, középiskolai történelmi tanulmányokból, könyvekből, valamint a felnőttkorban tanult, esti egyetemen hallott filozófiai ismeretekből. Továbbá a Balatonkenesei Református Egyház heti igehirdetési Mécsesének anyagából. Írásomat azért gondoltam közreadni, hogy akik kevesebbet tudnak e fontos témáról, s történelmet formáló eseményekről, vagy akik többet tudnak, azok elgondolkozzanak: van-e ebben a dologban – ami a történet tanulsága, azaz a hit megtartása, fenntartása és hirdetése – tennivalónk evilági életükben, mindnyájunknak.
Felhasznált irodalom:
– Herczeg Pál: Krisztológiai irányzatok a páli iratokban, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998
– Kinczler Irén: Rabláncon, A gályarabságra ítélt prédikátorok. Egyháztörténeti kiadványok IV. FÉBÉ, Piliscsaba, 1998
– Fel kell nőni. Beszélgetés Balázs Pál atyával, Kenesei Hírlap, 2017 szeptemberi szám, 13. oldal
Gyurica István
XXIX. Évfolyam 10. szám
