Szép napsütéses őszi reggelre ébredhettünk e szeptemberi hétvégén. Odakünn a csodálatos látvány ellenére hűvös s enyhén párás levegő fogadta a házaikból kilépő embereket. A kertekben, mint megannyi apró gyémánt csillogtak az éjszaka harmatcseppjei a fűszálakon s a fák levelein. Úgy éreztem, mintha maga a természet is siratná az elmúlt termékenység gyönyörű időszakát, s könnyezve tiltakozna az elmúlás első jeleit észlelve. A gyümölcsfák ágain a színesedő levelek között ugráló s hangoskodó apró madarak is aggódón keresgetik a már általuk is megszokott téli etetőket, reklamáló csiviteléssel jelezvén: Ők már szívesen szemezgetnének a magvak kínálatából. Valójában mindig is szerettem s máig is szeretem az őszi tájat a maga csodálatos színkavalkádjával, megható szépségével s bájaival együtt. Ha időm engedi, szívesen járom az erdőket s a parkokat is. Bár az is igaz, hogy az ősz eljövetele sokunknak az eltelt esztendők sokaságát s az elmúlás közelségét juttatja eszébe.
Felfrissülve a hűvös, tiszta levegőtől, kezemben a hétvégi Naplóval, jókedvűen siettem a meleg lakásba, hogy szokásomhoz híven a reggeli kávémat kortyolgatva elolvassam megyénk friss híreit s kiemelt történéseit. Megvallom, én magam is, mint oly sokan mások, az újság hátoldalain leírt sporteseményekkel kezdem, majd csak az után haladok az első oldalak felé. A sporttal végezvén az apró hirdetések mellett feltűnően sok gyászjelentésre lettem figyelmes, ami végtelen megdöbbenést jelentett számomra. A jó kedvemet száműzte a szomorúság érzése, hisz az elhunytak többsége alig érte meg az ötvenedik életévét. A nevek nem voltak ismerősek számomra, de korai haláluk ismerete fájdalommal telítette lelkemet. Vajon mennyi bánat, mily keserű gyász sújtotta családjaikat; vajon özvegyeikre s gyermekeikre milyen sors vár további életükben; vajon mikorra forr be az a hatalmas űr, amely a családfők elvesztése után még sokáig betöltetlen marad a számukra? Roppant teher nehezedik az elárvult családokra, a gyászon túl a mindennapos megélhetésért is keményen meg kell küzdeni. Önmagammal is vívódnom kell, hogy e kétségbeejtő gondolatokat kiűzzem a fejemből, de kísérleteim kudarcot vallanak. Hisz eleve egyértelmű mindnyájunk számára, hogy a gondolat további gondolatokat szül s a kérdés további kérdéseket. Mi, az úgynevezett „Ratkó korszak” gyermekei, illetve szülöttei ma már „hatvankodunk”, de már „hetvenkedni” alig néhányan fogunk. A velünk egykorúak zöme már a sírkertekben nyugszik, s egyre több, nálunknál fiatalabb születésű követi őket az utolsó útjukon járván. A felmérések szerint valami érthetetlen módon nő az emberek átlagéletkora, s így az „orrunk előtt” egyre feljebb emelik a nyugdíjas kor felső határát. Mikor jön el az az idő, mikor végre rádöbbennek, hogy a fizikai dolgozók ereje is véges, s szervezetük tűrőképességét is sokszorosan átlépték a megélhetésükért végzett munkában? S ha ők nem teremtenek értéket, akkor vajon miből javítanának az egészségügy s az oktatás színvonalán, s az ott dolgozók életszínvonalán? Hiába a sok reklám az egészséges életmóddal kapcsolatosan, ha a dolgozók bére az alapélelmiszerekre is kevés, ezek a „figyelemfelhívások” vajon hol érintik a mélyszegénységben élők tömegeit?
Ám most már megálljt kell parancsolni gondolataimnak s az őket kísérő kérdések özönének, mielőtt mondanivalómra rábélyegeznék, ez politikai írás. Mindenki tudja településünkön, hogy tőlem távol áll a politika s, amiről írtam az a mai valóság, legalábbis, így alulról nézve.
Lassan, tőlem szokatlan alapossággal s gondosan hajtogatom össze az előttem lévő újság lapjait. Kezemben az elfeledett s teljesen kihűlt kávémmal ismét az ablakhoz lépek. Nézem a fákról lehulló levelek játékát s a még ebédjüket keresgélő cinkék kutakodását. Az ablaküvegén átszűrődő napsugarak jólesően simogatják arcomat. Érthetetlen, de a kávémból még egyetlenegyet sem kortyoltam, még is oly keserű ízt érzek. Lehet, hogy ez a kellemetlenül erős s keserű íz a mindennapok történéseinek terméke…?
Lelkemben ott legbelül – jól tudom –
Még sokáig kínoz a fájdalom.
S én az ablak üvegén át az elmúlás jeleit,
A lehulló s elszínesedett leveleket bámulom.
Igaz, azt is tudom, az ősz s tél múltával,
Az éltető nap az égbolton újra felragyog.
S vajon a kikelet hoz-e boldogabb holnapot?
Ám érezzük bármily bántón keserű ízeket,
Kísérje utunkat igaz emberi
Szeretet!
Id. M.S.
Balatonkenesei Hírlap XXVIII. évfolyam 11. szám
