Mindig vágyunk örömteli percekre az életünkben, de ha éppen karácsonykor nincs meg a boldogságunk és a belső békénk, az különösen is fájó.
A napkeleti bölcsektől nagyon sokat tanulhatunk arra nézve, hogy hogyan lehet örömteli az ünnepünk. Ezt olvassuk róluk a Máté evangéliumában:
„Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.” (Mt 2,10-12)
Az evangélista itt nem csupán valami felszínes jókedvről, vidám hangulatról ír, hanem kiemelten hangsúlyozza az öröm nagyságát.
„Igen nagy volt az örömük.” Az eredeti görög szöveg az öröm nagyságát négy kifejezéssel fokozza: „igen nagy örömmel örvendeztek”. Kitörő öröm töltötte be őket. Egészen bizonyos, hogy ez valami mélyről felfakadó öröm, békesség-gel, megnyugvással telített öröm. Ha valakit ilyen mély boldogság tölt el, az bizony irigylésre méltó ember!
Ezek a napkeleti bölcsek valóban irigylésre méltók, – sőt, követésre méltó példát adtak. Honnan jött ez a boldogság?
Az evangéliumi leírásból egyértelmű, hogy a bölcsek öröme a csillaghoz kapcsolódik. Meglátták a csilla-got, és megértették üzenetét. Úgy is fogalmazhatunk: Olvasni tudtak a mennyei jelekben, így érkeztek meg Jézushoz, és tudtak leborulni Előtte.
Sok mindent lehet olvasni arról a bizonyos fényes je-lenségről, amit a bölcsek megláttak. Valószínűleg egy külön-leges bolygókonstelláció volt, ami 790 évenként ismétlődik. Ezt az együttállást ma már egyszerű csillagászati számítógépes programmal bárki visszakeresheti. A Jupiter, amit akkoriban a „királyok csillagának” tartottak, valamint a Szaturnusz, ami Izráel csillaga, állt együtt a Halak csillagképben, ami pedig a születés, új kezdet jelképe a korabeli csillagászat szerint.
Tehát ezt a háromféle információt fogalmazták bele kérdésükbe a Jeruzsálembe érkező bölcsek: Hol született meg a zsidók királya, mert láttuk az ő csillagát.
Tudjuk, hogy ezeknek a bölcseknek „hivatalból” kellett érteniük a csillag jelét, hiszen ez volt a foglalkozásuk: babiloni csillagászok voltak, akik az égi jelenségekkel foglalkoztak.
Az viszont egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy el is indultak! Gondoljunk csak bele: felvállaltak egy 800 km-es utazást, ami abban az időben hetekig tartó tevegelést jelentett a sivatagos, poros utakon. Vállalták az út minden kényelmet-lenségét, költségét és veszélyét, hogy hódolhassanak a megszületett Király előtt. A hosszú út viszontagságai, és kétségei után teljesen érthető az őket betöltő öröm nagysága. Meglátták a csillagot, megértették annak üzenetét, és engedelmeskedtek vezetésének. – Így érkeztek meg Jézushoz.
Most talán kicsit irigyeljük a bölcseket. Hiszen egészen egyértelmű jelet kaptak. Csak össze kellett rakniuk néhány mozaikot, és máris összeállt a kép! Csak értelmezniük, majd pedig követniük kellett a fényes jelenséget, és máris ott voltak, leborulhattak Jézus előtt.
Vajon nekünk nincs olyan csillagunk, ami hasonlóképpen segítene? De igen, van! Úgy hívják: Biblia. Tele van Istentől jövő jeladással, amit csak észre kell venni. Csillagunk ez, ami-ben csak olvasni kell, csak összerakni néhány mozaikot, és ki-tárul a kép! Csillag, ami a bölcsekhez hasonlóan, egyértelműen odavezet bennünket Jézushoz. Rámutat Megváltó Urunkra, nekünk már csak oda kell érkeznünk, és leborulni előtte. – Íme, a napkeleti bölcsek öröme ma is, számunkra is elérhető.
A csillag vezetésén túl a célba érkezés és az ajándékozás még tovább mélyítette a bölcsek örömét.
Olyan érdekes belegondolni: vajon milyen céllal indultak el ezek az emberek? Miért vállaltak ennyi kellemetlenséget, fáradságot? Valóban csak annyi lett volna a céljuk, hogy ellenőrizzék a felfedezésüket? Csupán meg akartak győződni, hogy jól olvasták-e a jeleket?
Az evangélium ennél sokkal fontosabb dolgokról beszél a bölcsekkel kapcsolatban. Hiszen ők itt prófétai tettet hajtanak végre! Nézzük csak meg, a hosszú út végén mit tesznek: Le-borulva imádják a Gyermeket, és ajándékokat adnak neki. De nem akármilyen ajándékokat! Prófétaként cselekszenek: aranyat adnak, mert abban a pici gyermekben látják a Királyt; aztán tömjént, mert látják benne a Főpapot; és végül mirhát – a halál ellen. De ezek még csupán a tárgyi ajándékok, és itt nem is ezek a legfontosabbak.
Nézzük csak meg jobban a képet, ahogy megtalálják Máriát a Gyermekkel, és leborulnak előtte! Bizony, itt ők maguk voltak az ajándék! Hiszen önmagukat adták, amikor hódoltak előtte és imádták. Önmagukat adták, mert nem sajnálták az időt, a költségeiket, a fáradságot; és nem tántorította el őket az utazással együtt járó kényelmetlenség sem. Önmagukat adták Jézusnak, és ez sokkal több volt, mint a magukkal hozott értékek!
Igen, tudjuk mi azt saját tapasztalatból, hogy tárgyakat könnyebb adni, mint önmagunkat. Talán eszünkbe is jutnak régi példák, szülinapi vagy karácsonyi ajándékozások, amik csupán tárgyi ajándékokról szóltak. Mennyivel többet ér, ami-kor önmagunkat tudjuk adni a másiknak, a szerettünknek! Önmagunkat egy mosolyban, egy mozdulatban, egy ölelésben, a mellé való támogató odaállásban. Önmagunkat az időnkből és erőnkből, a szeretetünk egy-egy jelével.
A bölcsek öröme attól lett igazán mély, hogy megtalálták, akit kerestek, és teljes önmagukat adták Jézusnak!
Szívből kívánom minden kedves Olvasónak, hogy legyen az idei karácsonyunk valódi ünneppé, örömmé. Ehhez csak tegyük mi is a magunk módján és a saját lehetőségeinkhez mérten azt, amit a bölcsek tettek!
Németh Péter
lelkipásztor
XXIX. Évfolyam 12. szám
