Érdekes az, ahogyan az ember magára talál. Amint a kisgyermek felfedezi, hogy ő egy különálló személy, nagyon gyorsan megtanulja, hogyan juttassa érvényre az „akarom” és a „nem akarom” jogait. Pár évvel később, amikor kiskamaszként másokhoz kezdi hasonlítgatni magát, felborul a harmónia. Megjelennek a „menők”, akiknek a szava törvény, és akik pedig sokszor vesztesként jönnek ki a megmérettetésekből. – Nagy kérdés az, hogy mitől is lesz valaki „menő”? Attól, hogy hogyan néz ki? Hogy mije, vagy éppen mennyije van? Szerintem nem. Szerintem attól lesz „menő” valaki, attól lesz különleges, hogy azt gondolja: van valamije, ami kiemeli őt a középszerűségből, és ezáltal nemcsak különböző, hanem egyenesen más is lesz. Ha valaki elég magabiztosan kommunikálja ezt a világnak, előbb-utóbb a többiek is elhiszik neki. Számtalan film- vagy könyvcímet lehetne most említeni, amelyekben egy „addig szerencsétlen” gyerek, vagy felnőtt hirtelen ünnepelt „sztárrá” válik. A filmekben, könyvekben sokszor valami különleges körülmény, adottság vagy történés szükséges a változáshoz.
Jó hír az, hogy az élet ennél sokkal szebb: a valóságban nincsenek született vesz-tesek vagy győztesek. Az embert Isten megálmodta és megteremtette – téged is. Ő nem gyárt selejtet. Minden alkotása, tehát minden ember, remekmű. Mindenki kiemelkedő adottságokkal rendelkezik. Akkor találsz valóban magadra, akkor tudod maradéktalanul betölteni a szerepedet, ha megtanulod szeretni és becsülni azt az embert (is), akit önmagadban hordozol.
Nem olyan régen, egy beszélgetés alkalmával megkérdeztem egy-két ismerősömet, hogy mi az, aminek örülni tudnak, mi az, ami örömöt okoz nekik, és hogyan fejezik azt ki. Megdöbbentő volt a csend, ami a kérdést követte. Senki sem szólalt meg. Kicsit elképedtem. Nincs öröm? Csak a rosszat vesszük észre? Félünk örülni? Tudunk egyáltalán örülni? Ki merjük mutatni a bennünk lévő örömet? Abban egészen biztos vagyok, hogy nem lehet kimondani azt, hogy nincs öröm ebben az életben, ebben a világban. Bizony nagyon sok öröm van, csak nem ártana a rohanó hétköznapokban észrevenni őket. Öröm egy jó beszélgetés, egy régi ismerőssel. Öröm lehet egy családi vacsora, főleg, ha nem torkollik veszekedésbe. Örömöt okozhat egy aranyos kutyáról készült kép. Rendben, elismerem, hogy az aranyos kiskutya sok esetben maximum megmosolyogtat, de már ez is az öröm előszobája.
A mai ember nem igazán mosolygós ember. Ismerjük a filmekben lévő sztereotípiákat, mint például a morgós öreg vagy a megkeseredett tizenéves fiatal. Ezek nem véletlenek. Érdekes, hogy már a filmekben is ilyennek mutatják be a mai világot. Fiatalok és idősek körében a lehorgasztott fej és a savanyúkáposzta-kinézet teljesen megszokott. El kell ismerni, hogy – sajnos – napjainkban nem szokás nevetni. De azért örülni még lehet, és ezt ki is lehet mutatni! Érdemes elgondolkodni, hogy a mindennapi életünkben mennyire van jelen annak az öröme, hogy itt és most élhetünk, dolgozhatunk, vagy éppen pihenhetünk? Hogy nem vagyunk egyedül! Ennek az öröme mennyire látszik rajtunk? Jó lenne, ha látszana, és jó lenne, hogyha ebben találnánk meg örömünk, és nem más felszínes dolgokban.
Beszélünk és hallunk sokszor arról, hogy vannak gondok, bajok, magánéleti és munkahelyi problémák, lelki sérülések, bűnök és bűntudat. Ezekkel együtt arról is hallunk, hogy minden gondunkat és keservünket le lehet tenni, el lehet engedni. Ez pedig így igaz. Egy hívő ember számára nagy támaszt nyújt a megélt hite. Mert a nagypénteki kereszt különbözik a húsvéti kereszttől. A nagypéntekin Jézus meg van megfeszítve, de a húsvéti kereszt üres és a sír is üres, mert Jézus feltámadt. Úgy tekinthetünk a keresztre, hogy az üres, Jézusra pedig úgy, hogy Ő él. Magunkra pedig úgy, hogy Őbenne szabadok vagyunk. Merjünk örülni, mert van minek! Nem tragédia a hétköznapi nehézség, nem tragédia Jézus története, hanem, ha lehet ezt mondani, akkor „Happy End”, valódi vidám befejezés. Ne feledjük el azt sem, ha boldog egy történet vége, akkor igazából nem lehet semmi sem az akadálya az igazi, belülről fakadó örömnek. Legyünk valóban bátrak: merjük kimutatni örömünket! Merjük Istent, családunkat, barátainkat, a gyermekeket igaz örömmel tisztelni, szeretni és elfogadni!
M. Erzsébet nővér
