„Úgy érzem, még sok a dolgom”
Decemberben, az első adventi vasárnapon nyílt meg a Kultúra Házában a Balatonkenesei Gobelin- és Hímzőkör Lélek és fény című kiállítása, melyről múlt havi számunkban beszámoltunk. Lapzártakor érkezett a hír, hogy a csoport vezetője, Németh Sándorné, vagy ahogy Kenesén ismerik, Jucika, kitüntető elismerésben részesült: Népi Tárgyalkotó Iparművész címet kapott. Hosszú út vezetett idáig, mely (ahogy lenni szokott) kis lépéssel – vagy ez esetben inkább öltéssel – kezdődött…
– Honnan a hímzés iránti elkötelezettséged?
– Nagymamám öröksége. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem, Kisar községben, ami a Tisza bal partján fekszik. Gyermekkoromat a nagyszüleimnél töltöttem, a legtöbbször nagymamám szövőszéke körül. Ő kézi fonó és szövő volt, s az alapanyagot is ő állította elő. A kender elvetésétől a feldolgozásáig, a szövésig minden a saját keze munkája volt. Természetesen engem nagyon érdekelt az egész, így feladatot kaptam: az én dolgom volt az elgurult kendercérna összeszedése az esztováta alól. Később, ahogy nőttem, a kezembe adott egy zsebkendőnyi vásznat, én pedig azon próbáltam kiszámolni a ma már hungarikumnak számító beregi hímzésmintákat. Azóta kisebb-nagyobb kihagyással készülnek a hímzéseim.
– De először nem ez lett a fő foglalkozásod…
– Nem. Könyvelő, ABC-eladó, pénztáros, boltvezető-kereskedő képzéseket végeztem, ezeket is szerettem. Férjhez mentem, családom lett. Gyermekként minden vágyam az volt, hogy a Balatont láthassam, az élet pedig úgy hozta, hogy Kenesén telepedtünk le. Három gyermekünk született – idővel öt unokám és öt dédunokám is –, a kézimunka megmaradt szerelemnek, hobbinak, ami mindig megnyugtatott és örömet jelentett. De a család mellett is nagyon sokat hímeztem, többek között gobelin faliképeket. Később kezdtem újra a szálszámolásos és a népi hímzéssel foglalkozni. Kislányom, Szidónia sérülten érkezett, ezért 1999-ben feladtam az állásomat, s itthon maradtam, mert 24 órás felügyeletet igényel. Így több időm maradt a hímzésre, ráadásul ebbe Szidit is be tudtam vonni. Nagyon ügyesen fogott hozzá, szép gobelineket varr, nagy türelemmel.
– Hogyan lett a hobbiból elhivatottság?
– Ahogy a decemberi kiállításmegnyitón Győrfiné Mariann felidézte, a 2000-es évek elején jelentkeztem néhány gobelinemmel a Kenesén rendezett Gyöngyhalászat kiállításra. Többekkel ismerkedtem meg, akik szintén szerettek kézimunkázni, így alakult a helyi Gobelin- és Hímzőkör. Részt vettünk és ma is részt veszünk Kenese életében: ha hívnak, szívesen megyünk a város rendezvényeire, s nem csak varrni: sütöttünk már langallót, főztünk gulyást száznál is több tájházi látogatónak. De a hímzés nagyszerűségét is szívesen megmutatjuk az érdeklődőknek – nagy öröm, amikor a nyári Tájházi szerdákon kicsik és nagyobbak afelől érdeklődnek, hogy hol vannak a varrós nénik.
– Akkor te magad is továbbadod a tudást.
– Szívesen teszem. Jó lenne, ha minél többen jönnének rá, milyen nagyszerű szabadidős elfoglaltság a hímzés. Bármilyen hímzés, de valójában bármilyen kézimunka. Mindet érdemes kipróbálni, hogy megtaláljuk közülük azt, ami a szívünkhöz a legközelebb áll, és ami a legjobban leköt. A varrás remekül ki tudja kapcsolni az embert, miközben érdekes és kreatív tevékenységet végez. De jön az utánpótlás: dédunokám, Baldó már gyakorolja a tű forgatását: szívesen hímez velem.
– Ugyanilyen szívesen tanulsz te is újat a hímzésekkel kapcsolatban.
– 2014-ben csatlakoztam az „Újra öltünk, örökítünk” programhoz. Az ország több megyéjében indultak szakkörök, hogy életben tartsák vagy éppen újjáélesszék a környék hímzőkultúráját. Nagyon jól éreztem magam ebben a társaságban: olyanokkal lehettem együtt, akik hozzám hasonlóan szerettek varrni, érdekelte őket a hímzések világa. Értékes emberekre, barátokra találtam köztük.
Ezután nem volt megállás: 2016-ban Zalaegerszegen 60 órás kézi hímző programot végeztem, majd egy évre rá a 120 órás, kibővített programot is. Gyakorlati oktatóm Dr. Illés Károlyné Ani, sokszorosan kitüntetett hímző, a Népművészet Mestere volt. Ő vezetett be minket a tájegységek hímzésvilágába, ami nekem nagyon megtetszett. Nagy öröm volt, hogy beleláthattam a matyó, a kalocsai, palóc, sárközi, rábaközi, vásárhelyi, békési és egyéb hímzések rejtelmeibe.
2017-ben kézi-gépi hímző OKJ-s tanfolyamot indítottak Békéscsabán. Természetesen jelentkeztem! Pedig ebben a férjem sajnos már nem tudott segíteni: 2016-ban magam maradtam a lányommal. Két nagyobb lányom közreműködésével azonban vállalhattam a havi egy-két alkalmat, hétvégeken. Ám 2020-ban kitört a Covid, nem találkozhattunk, csak online, így a tanfolyam is elhúzódott. De 2021-ben végeztem, kézműves, kézi és gépi hímzőként.
2017-ben Debrecenbe jelentkeztem, nyári hímzőtáborba, ahol személyesen is megismerhettem Szuperné Bohus Judit népi iparművészt, háromszoros Gránátalma-díjas hímzőt: egy válaszúti kirándulás alkalmával sokat beszélgettünk. Áldom a sorsot, hogy olyan embert ismerhettem meg, aki igyekszik minden tudását átadni. Bizalommal fordulhatok hozzá bármikor, bármiben segít. Általa csatlakoztam a Paloznaki Hímzőkörhöz, 2019 őszén. Úgy érzem, befogadtak – hazaértem. Kiállításokon, pályázatokon veszünk részt csoportosan és egyénileg is: a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton, a Százrózsás Hímzőpályázaton, a Békéscsabai Textilpályázaton, az Élő Népművészet programjain, AMKA pályázatain, ahol legtöbbször díjazásban részesültünk, részesülök.
– És – ahogy az most a népi iparművész címből is kiderül – zsűrizett munkáid is vannak.
– Mesterem, Szuperné Bohus Judit biztatására bátorodtam fel, hogy zsűriztessem a munkáimat. Nagy öröm volt, hogy hímzéseimet elfogadták, értékelték. Azóta többet is zsűriztettem. Judit gyakran mondja: nem hiszed el, de neked kincs van a kezedben! Én ezt nem érzem, csak azt, hogy nagyon szeretek varrni.
– Annyira, hogy ha jól tudom, még a világ végére is elmégy hímzőfonalért!
– Ha a világ végére nem is, de olyan már volt, hogy buszra ültem, s órákat utaztam, az ország másik felébe, hogy megfelelő árnyalatú fonalat tudjak venni. A buszon, vonaton egyébként remekül lehet varrni, a hosszabb utakra mindig viszek magammal kézimunkát. Olyat, amit nem kell sok színnel varrni, például egy árnyképet.
– Van kedvenc hímzésed?
– A minták közül a Bereg megyeiek állnak a legközelebb a szívemhez, nyilván azért, mert onnan származom, de a tájegységek között nem válogatok. A mestereim úgy mutatták be nekem ezeket, hogy mindegyikben megtalálom a szépséget és a kihívást. Egy elkészült garnitúra mindig több darabból áll – terítő, függöny, díszpárnák. Mindegyiket szeretem elkészíteni, de ha igazán megszeretek egy mintát, az egészen biztos, hogy hímzek vele egy kötényt is.
– Gyűjtöd is a mintakincset.
– Igen, igyekszem megszerezni az engem érdeklő népi hímzéssel foglalkozó könyveket, kiadványokat. Ez sokszor nem egyszerű, mert egy-egy – főleg kisebb, nem annyira ismert – tájegység mintakincsét gyakran igen kis példányszámú kiadványokban adják közre. De ezzel is szerencsém szokott lenni: hozott már össze a sors így az ország másik felében működő múzeum kedves munkatársával, aki a náluk korábban megjelent hímzésminta-gyűjteményből még tudott küldeni nekem egy példányt.
– És még mintákat is tervezel.
– Egy dinnyési hímzőtáborban sajátítottam el az ehhez szükséges ismereteket – azóta oda is visszajárok.
– Nem lehetett véletlen, hogy annak idején olyan nagy barátságot kötöttél azzal a zsebkendőnyi vászonnal…
– Egészen biztos, hogy nem. De hogy a véletlen milyen helyzeteket hozhat, arra ez az elismerés jó példa. 2006. november 27-én nyílt meg a Gobelin- és Hímzőkör első önálló kiállítása Balatonkenesén, a Kultúra Házában. Napra pontosan ugyanekkor tudtam meg a hírt most, 2024 végén, hogy elnyertem a Népi Iparművész címet. Még az óra is majdnem egyezett, mert a kiállításmegnyitó délután, a kora esti órákban volt, és ekkor kaptam a hívást a bizottság döntéséről.
– Véletlen…?
– Nem tudom. Én mindenesetre örülök, hogy rátaláltam a hímzésre. Úgy érzem, ezzel nagymamám örökségét viszem tovább. Mindig úgy érzem, ő segíti az utamat felülről. Bízom benne, hogy még sokáig keresgélhetek, válogathatok a sok szép tájegységi minta rengetegéből, mert úgy érzem, még sok a dolgom.
– nk –
A Népi Tárgyalkotó Iparművész elismerő címet azok a kézműves mesterek kaphatják meg, akik hosszú időn keresztül magas színvonalon alkotnak egy-egy szakágban. Az alkotóknak mesterségenként különböző számú zsűrizett alkotást kell megszerezniük ahhoz, hogy kérvényezhessék a minősítést. A zsűrizett alkotások Páva védjegyet kapnak, ez garantálja a vevők számára a kiváló minőséget.
A minősítésre az az alkotó pályázhat, aki eleget tesz az 530/2017. (XII. 29.) (a hagyományőrzéssel és a néphagyomány gondozásával kapcsolatos állami szerv kijelöléséről, valamint a népi iparművészeti és a népművészeti alkotások minősítéséről szóló) kormányrendeletben foglalt feltételeknek. Meghatározott számú zsűrizett alkotással kell rendelkeznie, mely a hímzések esetében harminc darab. Az alkotásokat a Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület (NITT) bírálja el, s dönt a cím odaítéléséről.
A népművészeti alkotók munkáit Magyarországon a világon egyedülálló módon hivatalos – a szakma jeles szakembereiből, néprajzkutatókból, művészettörténészekből, iparművészekből álló – zsűri minősíti. Pozitív elbírálás esetén az alkotások zsűriszámot kapnak. Ennek szakmai, módszertani, anyagi hátterét az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakintézménye a hatósági jogkörrel rendelkező Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya biztosítja.
A Népi Tárgyalkotó Iparművész minősítő cím feltétele öt Hagyományos Mesterremek vagy Modern Mesterremek kategóriába besorolt alkotás, valamint hímzések esetében harminc Hagyományos Míves Termék vagy Modern Míves Termék kategóriájú alkotás.
„Hagyományos Mesterremek”: olyan egyedi jellegű, kiemelkedő művészi értékű hagyományos tárgyalkotó népművészeti alkotás, amely magas esztétikai színvonalon jeleníti meg a magyar, illetve a magyarországi nemzetiségi népművészet hagyományait, a hagyományos stíluselemeket, technikai megvalósítása kifogástalan.
„Hagyományos Míves Termék”: a magyar, illetve a magyarországi nemzetiségek népművészeti jellegzetességeit magán viselő, a hagyományos tárgyalkotó népművészeti tárgyak minősítési kritériumának megfelelő, technikai szempontból is színvonalas hagyományos tárgyalkotó népművészeti alkotás, amely megjeleníti a hagyományos stíluselemeket.
„Modern Mesterremek”: olyan egyedi jellegű, kiemelkedő művészi értékű népi iparművészeti alkotás, amely magasabb esztétikai színvonalon fejleszti tovább a magyar, illetve a magyarországi nemzetiségi népművészet hagyományait, technikai megvalósítása kifogástalan, és megfogalmazásában hangsúlyosak az újítások, a modern törekvések, ugyanakkor az iparművészeti jelleg ellenére a gyökerei egyértelműen a népművészet hagyományaihoz köthetők.
„Modern Míves Termék”: a magyar, illetve a magyarországi nemzetiségi népművészet jellegzetességeit magán viselő, a népi iparművészeti tárgyak minősítési kritériumának megfelelő, technikai szempontból is színvonalas népi iparművészeti alkotás, amely megfogalmazásában hangsúlyosak az újítások, a modern törekvések, ugyanakkor az iparművészeti jelleg ellenére a gyökerei egyértelműen a népművészet hagyományaihoz köthetők.
