Aki azon a szeptember végi szombaton Kenesén járt, megdöbbenve tapasztalhatta: lehet, hogy nem figyelt, és valami időalagútba került, de errefelé nagyon furcsa ruhákban járnak. Utoljára 100-150 éve öltöztek úgy, ahogy itt egy nagy csapat fiatal közeleg: a lányok fodros krinolinokban, színes kendőkkel a vállukon, a fiúk mentében, zekében. Még mielőtt végleg feladta volna józan eszébe vetett hitét, a szemlélődő már meg is nyugodhatott: a fiatalokban felismerhette a helyi iskola gyerekeit. A Romantikus Reformkor rendezvényének volt szemtanúja.
Kíváncsiak lettünk, hogyan kerültek a kenesei gyerekek az 1800-as évek közepének világába? A Romantikus reformkor szervezőivel, Gárdonyi Anikóval, Szabóné Németh Borbálával, Révfalusiné Páczelt Gabriellával és Jurcsó Jánossal beszélgettünk.
– Úgy indult az egész, hogy tavaly csináltunk egy témahetet a hetedikeseknek. Az ötletet Csősziné Molnár Katával vetettük fel először, és az elmúlt tanévben realizálódott. Azon a héten minden tanórán a reformkorral foglalkoztunk, de még technikán és természetismereten is. A témahétből alakult ki aztán a projekt – kezdi a történetet Jurcsó János. – Négyen voltunk, akik az egészet koordináltuk, de az iskola valamennyi pedagógusa részt vállalt a feladatból. Tavaly negyven gyerekkel mentünk Füredre, az idén összesen 76-an öltöztünk be.
– A balatoni gőzhajózás 170. évfordulója adta az utolsó löketet, hogy belevágjunk. Így nagyon szerencsésen jött ki a dolog – teszi hozzá Páczelt Gabriella.
– Hogyan oszlottak meg a feladatok? Kinek mi volt a szerepe?
– Elsősorban mindenki a saját területén, tantárgyán belül készült fel – mondja Gárdonyi Anikó. – A rajzos részét én vállaltam, a reformkor művészeti, korszakos részét a gyerekekkel átvettük. Festettünk a romantika stílusában, a képeket az iskolában állítottuk ki. Ruhákat készítettünk papírból. Minden nyáron van művészeti táborunk, tavaly már ott kezdtük előkészíteni az őszi eseményt. Voltunk Füreden, megnéztük a Jókai villát, gőzösön utaztunk, majd mindezeket festettük, rajzoltuk.
– Én a zenei oldalt képviseltem – meséli Németh Borbála. – Azt tudtuk, hogy táncot mindenképpen szeretnénk tanulni, és a Palotásra esett a választás. A hetedikesekkel tanév elején három-négy hét csak erről szólt. Mivel kevesebb a fiú, mint a lány, kértük a nagyobbakat, ők is táncoljanak. A gyerekek végül annyira fellelkesedtek, hogy a hatodikosok is beálltak. Az ötödikesek pedig sorfalat álltak a táncolóknak.
– Jól kiegészítették egymást a munka során?
– A tervezésben, szervezésben mindannyian hozzátettük azt a sok pluszt, ami bennünk van. Így vagyunk egyek, egészek – válaszol Borbála.
– Csapatot kovácsolt a pedagógusokból. Cél van, feladat van, amit el kell végezni. A közös szenvedésnek és a sok munkának viszont végül eredménye lesz. A gyerekek között ugyanezt lehet tapasztalni – egészíti ki Gabriella.
– Gabi volt a jolly joker, akit bárhol be tudtunk vetni – árulja el János. – Külső szemmel, kívülről kontrollált, figyelmeztetett, mire van még szükségünk; összefogta a dolgokat.
– Nem lehetett kis dolog évkezdés, tanítás és tanulás mellett összehozni egy ekkora rendezvényt. Ráadásul már másodszorra.
– Úgy időzítettük a programot, hogy a füredi Romantikus reformkor rendezvénnyel párhuzamosan legyen a miénk – mondja János. Rajtuk keresztül jutottunk korhű ruhákhoz, és részt vettünk a felvonulásukon. Idén a Széchenyi parkba programokat is kigondoltunk: a kisebbeket bábszínház várta, a népi játszóház végig a gyerekek rendelkezésére állt. Az idő sajnos rosszabb volt, mint tavaly, fájt, hogy a hajózás elmaradt, de ez sem szegte kedvünket.
Bárkit megkerestünk, hogy támogassa a rendezvényt, szívesen és büszkén állt mellénk még úgy is, hogy nem tudtunk cserébe reklámlehetőséget biztosítani. A gyerekeknek semmibe nem került az egész, sem az utazásért, sem az étkezésért, sem a ruhákért nem kellett fizetniük. Ezt a támogatásoknak köszönhetjük. Addig jó, amíg egy közösség így tud gondolkodni.
– Jó volt látni a gyerekek lelkesedését – mondja Gabriella. – A művészetisek legyezőt készítettek, Balatonkenese felirattal. Büszkén nyitották ki Füreden sétálva.
– Tanulságok? Tapasztalatok?
– Azzal, hogy ilyen sok oldalról járjuk körbe, a gyerekekben összeáll a történelmi kor, a művészeti rész, a zene, az irodalom. A mai érettségin a gyerekektől már azt kérik, hogy összességében lássák a helyzetet, úgy elemezzék. Ez egyfajta támpont ehhez – mondja Borbála.
– A gyerekeknek mindenképpen van – veszi át a szót János. – Ami nagyon fontos, hogy ez élmény nekik. Ez a rendezvény az iskola és a családok között is egyfajta híd. Nagyon jó volt látni, hogy a szülők milyen támogatóan álltak a szervezéshez. Mindenki segített, amit tudott. Szülők hozták utánunk az élelmet, sütöttek otthon süteményt, családias volt a hangulat. Füredre volt kollégáink, nyugdíjasok is eljöttek, jólesett az érdeklődés.
Már elballagott diákok is beöltöztek és elkísértek minket – szerintem ezt nagyon kevés iskola mondhatja el magáról. A hangtechnikát is volt diákjaink csinálták. A sok jó dolog között olyan összefogást tapasztaltunk, amit nagyon jó volt megélni.
Az idei felvonulást sokkal jobban dokumentáltuk, mint a tavalyit. Többeket kértünk meg, hogy fényképezzenek; drón- és videofelvétel is készült. Ebből egy 10-12 perces filmet rakunk össze, amely minden diáknak elérhető, letölthető lesz. Róluk készült, nekik szól. A film utómunkálatait végezzük, így a rendezvény hivatalos lezárása még nem történt meg.
Mit csinálnánk másképp? A tavalyi felvonulásból megtanultuk, mit kell másként csinálnunk idén, az ideiből pedig azt, hogy jövőre mi lesz másként.
A füredi rendezvény fővédnöke gróf Bethlen István és felesége. Tavaly is és idén is sikerült beszélnünk vele, fénykép is készült, a feleségét pedig megajándékoztuk egy balatonkenesei legyezővel. És ami az egyik legnagyszerűbb számunkra: Füred reklámanyagot készített a reformkori sétájáról, és a kiadvány borítóján a mi tavalyi képünk van.
Az idei évre nagyot nőtt a rendezvény. Több szülő már most jelezte, hogy jövőre ők is csatlakoznának. Idén nem volt más dolgunk, mint továbbvinni, amit tavaly elkezdtünk. Szeretnénk belőle maradandó hagyományt teremteni.
Ahogy az érettségiről is hallhattuk, ma a diákoktól már komplex látásmódot várnak. Ezt viszont csak úgy lehet kialakítani, ha a gyerekekkel ugyanazt a tárgyat minél több szempontból megismertetjük, ugyanazt a jelenséget minél több érzékszerven keresztül hozzuk közel hozzájuk. Remek dolgot találtak ki a kenesei tanárok: részletekből az egészet megmutatni, és hozzátenni valamit, amiből kiderül a legfontosabb – nagy dolgokat létrehozni csak közösen lehet.
XXIX. Évfolyam 11. szám
Vasváry-Tóth Tibor
