A reformáció 500. évfordulójának ünnepén Luther Márton, Kálvin János és Dévai Bíró Mátyás szobrát leplezték le a balatonkenesei könyvtár előtti parkban. Bálint József fafaragó művész szobrait Balatonkenese lakossága és a Veszprémi Református Egyházmegye elöljárói, Steinbach József püspök, Köntös László főjegyző, Bellai Zoltán püspöki főtanácsos, Császár Attila esperes és Lampért Gábor, a siófoki és balatonkenesei evangélikusok lelkipásztora jelenlétében és szolgálatával avatták. Az egybegyűlteket Németh Péter lelkész köszöntötte, Tömör István polgármestert, mint társ-házigazdát, a megjelent képviselőket, a civil szervezeteket, Bollók Gyula világi főjegyzőt, Kenese egykori polgármestereit, és katolikus részről nagy szeretettel Assisi Szent Ferenc segítő nővéreit, majd átadta a szót az esemény szónokainak.
„Szerencsés embernek érzem magam – kezdte beszédét Tömör István, városunk első embere –; hét éve vagyok Balatonkenese polgármestere, és ezen idő alatt két templomszentelésen és most a reformáció 500. évfordulójának ünnepén, e három szobor avatásán is részt vehetek” – Tömör István a nyáron átadott balatonkenesei Szív-szoborról szólva kifejtette, milyen fontos üzenetet hordoznak számunkra a szobrok.
Némethné Sz. Tóth Ildikó lelkész a reformáció szobrokon megörökített alakjainak élettörténetével folytatta.
„Hárman állnak itt előttünk, leghátul áll Luther, de ő a legmagasabb. Ő a legidősebb is hármuk közül, de tudjuk, hogy ő volt a kezdet. Az ő idejében kezdődtek a hit- és gyakorlatmegújító törekvések. Ez a szerzetes-tanár volt az, aki éppen 500. évvel ezelőtt, 1517 októberében, a németországi Wittenbergben megfogalmazta vitaindító 95 tételét. Ez rendezett teológiai alapot adott a reformmozgalomnak, mely az akkoriban feltalált nyomtatásnak köszönhetően gyorsan terjedni kezdett. Egy olyan teológia, Istenről való tanítás, amely végre csak a Szentírás alapján állt. Ezt hangsúlyozza a Luther kezében lévő Biblia, amit először ő fordított eredeti szövegekből német nyelvre, hogy mindenki olvassa és értse Isten igéjét. Megindult a reformáció, ami aztán sajnálatos módon, elsősorban történelmi okok miatt egyházszakadáshoz vezetett. Luther mellett, előtte Kálvin áll, aki folytatta tevékenységét. Szigorú genfi egyházszervezéséről is elhíresült, de talán annál is jelentősebb az írásbeli munkássága. Végigmagyarázta a teljes Bibliát, átfogó teológiai rendszert írt, az Institutiót, és kiterjedt levelezést folytatott. Ennek a puritán és csendes tudósnak, pásztornak, Isten igéje határozta meg az egész életét. Ezért ő is Bibliát tart a kezében, sőt, ujjával határozottan a Szentírásra mutat.
A szoborcsoport harmadik alakja Dévai Bíró Mátyás, a magyar Luther. Nehéz volt róla eredeti ábrázolást találni, csak egyetlen korabeli képe maradt fenn, a wittenbergi vártemplomban. Hogy került egy magyar képe Luther városába? Ez a szerzetes pap tanulni ment oda. Megismerkedett Lutherrel, tanításainak követőjévé vált; később személyes jó barátja is lett, sokszor kapott szállást nála. Ő hozta el először Magyarországra a reformáció megújító tanításait, s hirdette igéit, szerte az országban, a Dunántúlnak ezen a részén is. Sok üldöztetést, bebörtönzést elszenvedett, mégis rendületlenül járta a magyar földet.”
Beszédet mondott Köntös László egyházi főjegyző.
„A Dunántúli Református Egyházkerület vezetői nagyon nagy jelentőséget tanúsítanak a balatonkenesei szoboravatás eseményének. – Miért vannak itt ezek a szobrok? Mit keresnek itt?
Nemcsak természeti táj létezik, hanem kulturális táj is. Bosznia-Hercegovinában, Mostar városában 7-8, de lehet, hogy 10 minaret fogadja a látogatót. Ezt megtapasztalva értettem meg igazán: mi az, amikor az ember belép egy másik kultúrába. Mi az, ami megfogja, megérinti? A látvány. Amit látunk, ami a szemünk elé tárul. Ha külföldre mennek, figyeljék, mi az, ami a szemük elé tárul.
A kulturális táj a műtárgyaknak az az együttese, amelyben megmutatkozik egy kultúra, egy civilizáció. Épületek, templomok, utcák, szobrok, házak, terek. Amit az ott élő ember maga köré épít, hogy ezzel is kifejezze önmagát. A szobornak általában az a jelentősége, hogy látható, mégpedig mindenki számára. Elfoglalja a nyilvános teret. Ami ma nyugaton folyik, az küzdelem a kulturális tájért. A nyilvános térért. Erre a mostani szoboravatóra egy olyan világban kerül sor, amikor a kereszténység nyilvános térben megmutatkozó jeleit szisztematikusan el akarják tüntetni. Mert a kulturális táj része a templom, a kereszt, a kulturális táj része mindaz, ami a keresztyén gyökereinkre utal. Eljön a karácsony, és Európában arról folyik a vita, hogy szabad-e karácsonyfát állítani? Már ott tartunk, hogy egyes cégek a reklámjaikban szégyellik a keresztet. Már ott tartunk, hogy Amerikában egy első világháborús szobrot le fognak rombolni, mert az amerikai hősi halottak nevei egy keresztre kerültek fel. Micsoda dolog ez, hogy a nyilvános térben ott áll egy kereszt?! Ma küzdelem folyik a kulturális tájért és a nyilvános térért. Jó, ha tudjuk, egy ilyen szoborcsoport felállítása kiállás a múltunkért. Azért, akik voltunk és vagyunk. Kiállás azért, hogy nem adjuk oda a múltunkat. Felszólítás arra, hogy a múltunkat újra és újra birtokba kell vennünk. Ez a szoborcsoport a reformációnak állít emléket, de szeretnék úgy fogalmazni, hogy a keresztyénségünknek. Nézzük meg ezt a tájat! Nézzük meg az épületeket! Ennek a szoborcsoportnak üzenete van. Itt és az egész országban, sőt a világban is. Üzenjük mindenkinek, hogy nem fogjuk feladni a keresztyénségünket. Üzenjük mindenkinek, hogy nem szeretnénk feladni a keresztyén Európát. Nézzük meg ezt a három reformátort! Kik vannak itt? Egy német, egy francia és egy magyar. Itt van a keresztyén Európa, Kenese kellős közepén. Jó, ha tudjuk, hogy igenis, jelentős esemény ennek a szoborcsoportnak a felállítása. Itt van a keresztyén Európa. A keneseiek legyenek büszkék, nagyon is büszkék erre a szoborcsoportra. Nyilvánvaló keresztyén alázattal, de mégis ki kell állnunk azért a múltért, amit az Úristen adott nekünk. Ez a mostani szoboravató is legyen üzenet mindnyájunk számára, hogy ahogy az Úristen megtartott minket a múltban, velünk van a jelenünkben is, és velünk lesz a jövőnkben is. Ez a válasz arra, hogy minek ide ez a szoborcsoport.”
Az eseményen igét hirdetett Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.
„Jézus Krisztus hatalma, amelyben felragyogott Isten dicsősége, mely nem emberi hatalom, hanem szerető hatalom, megváltó hatalom, az emberi élet problémáját megoldó hatalom. A megváltás egyenlő a megoldással, mert Isten Jézus Krisztusban minden problémát megoldott, amellyel szemben az ember tehetetlenül áll. Amit semmiféle politika, semmiféle közélet nem tud megoldani emberi erővel, a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalma felett győzedelmeskedett az Úrjézus Krisztus. Így ragyogott fel Isten dicsősége. Ő az, aki örök életet adott, üdvösséget ajándékozott nekünk. Nem kevesebbet, ezt fedezték fel a reformátorok, ezt hirdették, erre az igazságra helyezték vissza az egyházat.
Isten dicsőségét ragyogtatta fel Jézus Krisztus megváltó szeretete, és Isten dicsőségét ragyogtathatjuk fel mi is.
Isten Jézusban adta nekünk a megigazulást, hogy Isten dicsősége egyre inkább felragyogjon életünkön. Házasságunkban, családunkban, munkahelyünkön, feladataink végzése közben. Egymáshoz való viszonyunkban, abban, ahogy a problémákat kezeljük – mert ez része a krisztusi etikának – tudjuk nemcsak önmagunkat képviselni ebben a gyarló, önző világban, hanem tudunk hátra is lépni a másikért. Elsősorban azokért, akiket az élő Isten ránk bízott. Elsősorban a mieinkért. S aztán következhetnek a többiek. Ez a dicsőség, irgalom, könyörület és szeretet a határozott hitvallás mellett. S én éppen ebben látom a feladat szépségét, nagyságát: hogyan lehet ezt a kettőt együtt érvényesíteni? Ha szelíd határozottsággal megvalljuk hitünket.”
„A tiszteletadásban legyetek egymást megelőzők” – idézte a Római levél tizenkettedik fejezetéből Lampérth Gábor evangélikus lelkész. „Ez a szoborpark erre jó példa. A tiszteletadás kölcsönössége persze nem volt mindig ilyen magától értetődő. Eleink nem mindig tudtak teljes tiszteletadással adózni egymásnak, mint ahogy ez bármelyik családban előfordulhat. Hálával és örömmel vagyok itt, és köszönöm mindenkinek, aki fáradozott ezeknek a szobroknak a létrehozásán. Adja meg Isten nekünk azt, hogy tudjunk épülni ezeknek a hithősöknek a példáján. Ez is nagyon fontos, ne csak külső büszkeség tárgya legyen, ami ma itt történik, hanem váljék ez személyessé. Luther az apai akarat ellenében vállalta az Istennek fölajánlott élet szolgálatát. Később ugyanígy feszültséggé vált az életében, hogy jobbító szándékkal a különféle visszaélések okán felhívja a figyelmet, és teológiai tanárhoz méltón a kiigazításra is javaslatot tegyen, párbeszédet kezdeményezzen elöljáróival arra nézve, hogy mi mindennek kellene másképp történnie. Ez részéről személyes döntés volt. Gyötrelemmel élte meg, hogy a krisztusi hitből fakadó érvek egészen emberi szempontok miatt el sem jutnak az érdemi megbeszélésig. Sokszor visszatér ez a momentum, de nemcsak az ő, hanem a többi reformátor életében is. Akiknek sokszor az életüket kellett adniuk a felismert hitigazságokért. Azért, ami nem egy elmélet, hanem az Örömhír magja – hogy Isten Krisztusért szeret, Krisztus által szeret és Krisztusban üdvözít. Ez a felismerés életre szóló, rendíthetetlen, visszavonhatalan, és ez az egyedüli lényeges motívuma annak, ahogyan Isten üdvözíteni akarja az embert. Ehhez képest minden más csak ráadás. Miután mindent megvizsgáltunk, nekünk is így kell cselekednünk, hogy személyessé váljunk, meg tudjuk vívni a lelki küzdelmet önmagunkkal, közösségünkkel, családjainkkal. Ez nem egymás ellen, hanem egymásért való küzdelem. Így megtaláljuk az utat kisközösségeinken keresztül társadalmi és világbeli közösségeink felé, azon az úton, ami egykor már felfordította a világot és új arcot adott neki. Ez az út nem emberi, hanem Istentől való, hiszen krisztusi. Ez ma is újra megtörténhet. Legyen így emléket adó, emléket állító, személyes hitet ébresztő ez a szoborpark mindnyájunk számára. Isten áldja meg az alkotókat és a közösséget, amely befogadja, és legyen áldás az itt álló szobrokra.”
XXIX. Évfolyam 11. szám Vasváry-Tóth Tibor
