Tolcsvay Béla és Nemcsák Károly „Szép szerelmem, Magyarország” című közös zenés verses előadását hozta el Balatonkenesére. Estjükben mindenkihez szólnak, a gyerekdalon át a legnagyobb költők magvas gondolataiig minden műfajból szemezgetnek, amiket hol zenés, hol prózai formában tolmácsolnak. A Kossuth-díjas, és a Jászay Mari – díjas, érdemes művészt ittjártukkor arról kérdeztük, nehéz-e a mai világban a valódi értékek felé fordítani az emberek figyelmét?
– Hogy viszonyulnak a Balatonhoz, van-e személyes kötődésük, meghatározó emlékük vele kapcsolatban?
Tolcsvay Béla: Ismerem a Balatont, egészen fiatal korunktól járjuk az országot fellépéseinkkel, rengetegszer eljutottunk ide is bulit csinálni. Nekem ezeket a pillanatokat jelenti, amikor a helyi közönséggel összekapcsolódom.
Nemcsák Károly: Borsod megyében születtem, egy kis faluban éltünk, gimnazista koromban jutottam el először a Balatonhoz. Nem volt az életem része. Úgy, mint magyar tájét – a szépségét mindig is csodáltam, de az a szívdobbanás, ami a balatoni ember sajátja, nincs meg bennem, amikor erre járok.
– Hogyan látják, mennyire mélyen érinti meg a versek mondanivalója a mai közönséget?
Tolcsvay Béla: Csak a vers megy át. A magyar a magyarnak magyaráz. Nincs még egy nyelv a világon, ahol a nép a tudás átadását a saját nevével kezdődő szóval illetné.
Nemcsák Károly: A magyar költészet, irodalom olyan gazdag, hogy mi tényleg csak szemezgetni tudtunk. hosszú évek óta járjuk az országot ezzel az előadással, azt tapasztaljuk, hogy hihetetlen örömet okoznak az embereknek a versek. Egy-egy dal, vers elhangzása után azt a verset megkeresik, ami lelkileg megtalálja őket. Hányszor vagyunk olyan lelki állapotban, amikor öröm, vagy bánat ér minket, hogy megnyugszunk, ha kiderül, hogy nem vagyunk egyedül… Valahol minden ember lelke költői, csak mi nem tudjuk szavakba önteni. Hála istennek vannak költők és írók, akik elmondják helyettünk hogy mi van a lelkünkben és ha a saját érzéseinket az ő tolmácsolásukban kapjuk vissza, akkor a lelkünk szabaddá válik.
– A fiatalokkal hogy találják meg a hangot?
Tolcsvay Béla: Nincsen olyan ember, aki elzárkózik a jó szótól. A hang odaér mindenkihez. A teremtő hang az ember lelkét simogatja. A fiatalokkal, mindenkivel megtalálom a hangot, a hang mindenkihez elér, aki becsukja a lelkét-fülét, magára vessen. Van arra is példa, hogy az ember nem akar eljönni, mert úgy érzi, hogy idegen számára. Vagy mert a világ zajos, és olyan zajos, hogy elnyomja a mi kis hangunkat, de mi azért csináljuk..
Nemcsák Károly: Mi ezzel az estünkkel is, de József Attila színházban is nap mint nap pont ezzel kiemelten foglalkozunk. Hogy lehet a fiatalokat megszólítani, számítógéptől elvonni, megpendíteni azt a húrt a szívükben, ami ott van, csak nem pengeti senki. Mi más korosztály vagyunk, nekünk a szüleink tanítóink ugyanígy próbálták megfejteni a gondolatainkat, érzéseinket. Ez most a mi feladatunk. Vidéken első sorban idősebb korosztály érdeklődik a műsor iránt, de az adott közösség, a szervezők felelőssége, hogyan vonzza ide a fiatalokat hogyan tudja megszólítani. Ha csak ide hívja széket pakolni, és ő leül, itt ragad, egy-két verset meg is hallgat, lehet, hogy megérinti. Utána elmegy megnézni, kikeresi a könyvtárban, hogy amit hallott, kinek a műve, hogy ki foglalkozott ilyen gondolatokkal? Mi csak közvetítői vagyunk ezeknek a gondolatoknak, reméljük jó közvetítői. A költészetet zenét, mívesebb dolgokat mindig nehezebb volt eljuttatni a közönséghez, ez egy szép feladat számunka.
Peresztegi Virág
