Legyen az idei szavunk: közösség!
December bővelkedett programokban, az ünnepvárás idején is sokan gondoltuk úgy, szükséges, hogy együttesen éljünk meg élményeket. Széleskörű összefogás jellemezte a rendezvények létrejöttét. Az adventi vasárnapokon nem is tudtuk volna a civil szervezetek nélkül megvalósítani elképzeléseinket, legyen szó a műsorról vagy az azt követő kínálásról. Köszönettel tartozunk ezért az aktivitásért! Az is örömre adott okot, hogy a közös szilveszterezésre igény jelentkezett, közel 150 fő választotta a sportcsarnokot a jó hangulatú szórakozás helyszínéül. Ugyancsak megtelt a Kultúra Háza emeleti terme az új év közös köszöntésére a januári, első alkalommal létrehozott ünnepi eseményen. Jó volt látni, tapasztalni az örömteli találkozásokat, a mosolygós arcokat. Azt kívánjuk, tartson ez ki egész éven át!
Láthatják a hátsó borítóoldalon a következő hetek kínálatát, reméljük, sokak érdeklődésére tarthatunk számot. Már alakítjuk az idei rendezvénytervet, keressük a lehetőségeket, hogyan tudunk tartalmas kulturális programokat összeállítani. Az bizonyos, a közösségekre helyezzük a hangsúlyt, a csoportokra, szervezetekre, azokra az ambíciókra, amelyek a településen élők aktivitását, Kenese pulzálását eredményezik. Ezért szervezzük meg a Kulturális Fórumot, hogy közösen alakítsunk ki koncepciót, nézzük át a tereinket, helyszíneinket – közösen –, és alkossunk maradandó élményeket nyújtó alkalmakat. A Fórumra február 3-án kerül sor 18 órától a Kultúra Házában. Várjuk a művészeket, szakmabelieket, civil szervezetek képviselőit, vállalkozások vezetőit, egyéneket – mindenkit –, akik véleményükkel, ötleteikkel hozzájárulnak az idei tervek sikeres megvalósításához. Elindulnak közben a Kenesei Kisakadémiák, az Archív Mozi-sorozat, szeretnénk képzőművészeti kiállításokat, táborokat és számtalan kulturális eseményt. Mindezeket úgy, hogy a közösségeket szolgálják. Valamint az is fontos, hogy a településünkön megvalósuló programokat egyeztessük, hangoljuk össze a különböző helyszíneken, különböző szervezések által megvalósuló eseményeket. Mindez csak úgy valósul meg, ha folyamatosan beszélünk ezekről, ismerjük egymás véleményét, céljait, vagyis használjuk az idei szavunkat: közösség – azaz, együtt a közönségünkkel!
Győrfi Károlyné
alpolgármester