Folyó év április 28-án, abban a megtiszteltetésben részesültünk, húgommal és sógornőmmel, hogy a Kenesei Református gyülekezet meghívására részt vehettünk egy testvérgyülekezet, az iszkaszentgyörgyi reformátusok Szent György Napok rendezvénysorozatának egy napján. A vendéglátás gondját és örömét a két gyülekezet Nőszövetsége vállalta magára – most már utólagosan visszagondolva, mindenki örömére. A jó hangulatot érzékelve, sikerrel zárult a látogatás és az ismerkedés a vendégek és a vendéglátók között.
Csoportunk vegyes összetételű volt, sok fiatal is képviselte a kenesei gyülekezetet, melyet a vendégek azonnal elismerő szavakkal illettek. Az ő csoportjukban kevés fiatal volt, de az a szeretet, amellyel fogadtak bennünket, pótolta a hiányzókat. A nagy kedvesség és figyelem, amelyben részesültünk, a volt, most már nyugdíjas Nagytiszteletű Németh Gyula lelkipásztoron keresztül is kisugárzott. Bárhová mentünk, a rendezvényen ezt érezni lehetett; hiszen ő Iszkaszentgyörgy szülötte, lelkészi hivatása alatt és később megírta falujának történetét. A balatonkenesei presbitérium meghívására változtatta meg hívatása székhelyét 1978-ban Balatonkenésére. Most idős kora ellenére is vállalta csoportunk vezetését és tájékoztatását valamint az Iszkaszentgyörgyi Önkormányzat felkérésére előadást tartott településének történetéről, a direkt erre a célra szervezett ünnepi testületi ülésen, a meghívott vendégek részére, majd végig csoportjainkkal maradt, segített ismerkedni, helyismeretével gazdagítva, pásztorolva bennünket.
Az ismertetésből kimaradhatatlan volt a reformáció időszakának története, mely Iszkaszentgyörgyön erőszak nélkül megoldódott, hiszen a környék földesura nem kényszerítette a lakosságot felekezetcserére, szabad vallásgyakorlatot engedélyezett, s mivel katolikus volt, gyönyörű templomot építtetett számukra, azzal a hittel és meggyőződéssel, hogy a vallás gyakorlásában a győztes a jobbik legyen; amely szebbet, igazabbat, nagyobb szeretetet tud felmutatni. Ezzel mindkét vallásfelekezet egymást tisztelve, versenyezve élt és gyarapodott évszázadokon át. A földesúr ezzel a tettével akaratlanul is egészséges versenyhelyzetet teremtett.
Rengeteg élmény, látnivaló és gondoskodás, valamint szeretetteljes búcsúztatás után autóbuszunk hazafelé indult. Előkerültek a reggeli utazás étkezési és italmaradványai, melyek elfogyasztása után kis csend, majd énekelgetés és vidám beszélgetés kezdődött. Az autóbusz végében foglaltam helyet, mellettem több fiatal és felnőtt ült, egy darabig csendben, majd mindenkinek volt a másik részére mondanivalója, kérdése. Érdekelt, ezért a velem szemben ülő fiataltól beszélgetésközben megkérdeztem, hogy az ő részére mi volt, ami megfogta és megmaradt benne és mire emlékszik a látogatásból (most végzi a nyolcadik osztályt és szakmát fog tanulni – szakközépbe jelentkezett és felvették). Kicsi gondolkodás után világos és tiszta feleletet kaptam: a templom. – Miért? – kérdeztem vissza. A válasz már kicsit bizonytalan, de határozott volt – nem tudja megmagyarázni, de a Templom maga, fogta meg. Jelenleg érzékeli, most szavakkal nem kifejezhető a részéről, hogy mi az, ami megfogta, ami egy életre szóló élményt adott a részére, érzi, hogy birtokosa lett egy titoknak. Mi idősebbek tudjuk, hogy egy egész életen keresztül el fogja kísérni, és varázsa ott van és beépült a zsigereibe, egyelőre számára felfoghatatlanul, élő hajszálgyökereket eresztve.
Gyermekkori élményeim közé tartoznak az általános iskola hittanóráin a tiszteletes úr – azóta elhunyt Mohács Imre lelkipásztor, Vörösberény szülötte (ma Balatonalmádi), aki akkor Bábolnapusztán teljesített szolgálatot – által felolvasott mesékben hallottak, melyek számomra újként hatottak a Piroska és a farkas meg a Hófehérke mesék után; ezek hepienddel végződtek és ásó-kapa szokta bennük elválasztani a szereplőket.
A mesék nem a szokásos történetekkel végződtek, később felnőttfejjel jöttem rá, hogy ezek a mesék célzottan, részünkre kiválasztva, tanmesének lettek szánva a tiszteletes úr által – kiegészülve a hittanórákon tanultakkal – olyan értékeket hordoznak, melyet betartva megtarthatjuk emberi mivoltunkat és hajszálgyökérként beépülve részesei lesznek egész életünknek és a mindenkori mának is üzennek.
Az egyik ilyen mese a Kenyértaposó kislányról szólt, akit a szülei annyira szerettek (mai szóhasználattal élve ajnároztak, babusgattak), hogy amikor eső után kiment az utcára, hogy a lába és a szép ruhája ne legyen sáros, felszeletelt kenyeret raktak a lába alá. A mese tragédiával végződött és a tiszteletes úr nem adott rá magyarázatot, hogy miért. Szerintem, most már így utólagosan gondolva, ránk bízta, hogy a tanulságokat mi vonjuk le a történetekből.
A másik mese arról szólt, hogy a vízimolnár tulajdonos papa öregkora miatt átadta elsőszülött, felnőtt fiának a malom tulajdonjogát és működtetését, hogy nyugodt, biztos öregkora legyen. Bizonyos idő elteltével a fiú annyira „tulajdonos” lett, hogy úgy érezte és úgy gondolta, hogy az ebédnél a tálból az első levesmerés is az ő dolga; és ezért az eddig első kanálmerést gyakorló öreg édesapjának a kezére ütött. Ebéd után a malomüzem beindításakor az egyik transzmissziós tengelyt hajtó laposgépszíj letépte a karját, és nyomorék lett.
Úgy emlékszem sohasem tértünk vissza a mesékben történtekre, de az biztos, hogy egy-egy hajszálgyökérrel – hanem is vettük észre, ha nem is tudatosult bennünk akkoriban – gazdagabbak lettünk egy életre.
A természetben a hajszálgyökérzet feladata a talaj termőképességének fenntartása és fokozása, nélküle a talaj szerkezet nélküli, átalakulatlan, terméketlen, élhetetlen anyag maradna.
Kivetítve ezt mindennapi életünkre, hitünkre, felekezeteinkre, jelenlegi társadalmi helyzetünkre, ezek nélkül a gyökerek nélkül szellemi tápanyagok nélkül maradnánk, kiüresednénk és céltalanná válna az életünk. A felekezetek felismerve az új idők kihívásait, ezekre igyekeznek megfelelő válaszokat adni. A Balatonkenesei Gyülekezet kérésére az Önkormányzat a Reformáció ötszázadik évfordulójának tiszteletére a református gyülekezetiház környékének a Kálvin tér nevet adta. A térség egy részén a reformáció három nagy alakjának, létrehozójának és terjesztőjének szobra került felállításra. Luther Márton német, Kálvin János francia és Dévai Bíró Mátyás magyar prédikátorokat ábrázolva. Ezzel a tettével a gyülekezet és a presbitérium az Önkormányzattal karöltve Kenesére hoz-ta Európát – mondta el ünnepi ava-tó beszédében Köntös László püspökhelyettes, egyházkerületi főjegyző.
Tisztelettel megköszönöm családom nevében az Iszkaszentgyörgyi és a Balatonkenesei Gyülekezeteknek és Nőszövetségeiknek a lehetőséget, hogy részt vehettünk a Szent György Napi rendezvényen. És megújulva, hajszálgyökereinket megerősítve élhetjük, erősíthetjük hitünket, közösségeinket. Külön köszönet Németh Gyuláné Nagytiszteletű asszonynak, akinek vigyázó szemét és gondoskodó szeretetét egész utunk alatt éreztük.
Gyurica István
Képek: Gyurica Bence
