Szíjártó Emil bora nyerte el a Borlovagrend 2017-es borversenyén A város bora kitüntető címet Balatonkenesén, melyről lapunk áprilisi számában beszámoltunk. Ez a legrangosabb a díjak között. Vele beszélgettünk szőlőről, borról, borászatról – és sok minden másról.
– A Balatonkenesei Hírlap olvasói nevében is gratulálok az elért eredményhez!
– Nagyon köszönöm!
– És ebből természetesen következik az első kérdés: hogyan lett borász?
– Nem vagyok borász. Amatőr szőlőtermelő vagyok, semmiféle profizmus nincs bennem.
– Akkor engedje meg, hogy külön is kifejezzem a tiszteletemet!
– Igazán köszönöm! Mondhatom, én lepődtem meg a legjobban, amikor a boraim az elismeréseket kapták. Ennek előzménye volt, hogy a feleségem és a fiam is arra ösztökélt, induljak, nevezzek be a versenyre; adjak be pár üveg bort, hogy minősítsék. Nem voltak bennem elvárások, de hiúság se. Kellemes meglepetés volt, hogy a borok ilyen sikert értek el. Azt észrevettem már korábban, hogy amikor vittem valahová a saját boromból – már persze így családon belül; apámnak vittem mindig, amíg élt, meg a sógoromnak –, mindig nagyon pozitívan fogadták és jó véleménnyel voltak róla. Én a villányi borokat szeretem. Időnként, ha kaptam ajándékba vagy vettem és megkóstoltam, minőségben hasonlóságot találtam a saját borommal.
A versenyre két-két mintát kellett beadni. Ebben az évben négyféle borom volt: egy 2015-ös merlot, egy 2016-os kékfrankos és kékfrankos rozé. Utóbbit a feleségem nevezte be, mert ő igazán azt szereti. Volt egy fehér borom is, de azt nem adtam be minősítésre, így végül három borom került megmérettetésre.
– És mind a három nyert. 2016-os kékfrankosa lett A város bora, a 2015-ös merlot Nagy Arany díjat, a 2016-os kékfrankos rosé pedig bronzérmet nyert. Egy olimpián is rendkívüli teljesítmény három érmet megszerezni.
Szóval azt már tudhatjuk, hogy az ön személyében egy amatőr profi szőlőtermelőt tisztelhetünk. Mégis: hogyan indult el a borászkodás útján?
– Tolna megyéből származom. Apámnak rövid ideig egy kis szőlője volt a szekszárdi borvidéken és a szomszédos faluban. Igyekezett jó bort készíteni, de kifejezetten csak saját fogyasztásra. A szőlőt nagyapámtól elvették; a 60-as években apám valahogy visszakapta. Emlékezett rá, hogy még az ő gyerekkorában vették el. Ment a termelőszövetkezetbe és visszakérte. Túl kicsi terület volt ahhoz, hogy a téesznek fontos legyen, hát visszaadták. Ott és akkor ismertem meg a borászkodás alapjait. Nekem a szőlő mindig különleges dolog volt. Nagyon egyedi növénynek tartom. Megkívánja a munkát, ez vele jár, ugyanakkor szórakoztató is. Komoly elfoglaltság. Gyerekkoromban sokat jártunk Badacsonyba. Általában Fonyódon nyaraltunk, később ott vettünk házat, még a hatvanas években. Rendszeresen jártunk át Badacsonyba, hajóval. A hegy és az ott található szőlőkultúra mindig lenyűgözött engem. Ez volt a másik, ami arra indított, hogy szőlővel foglalkozzam.
– És mikor kezdte?
– 1986-ban vettünk Balatonkenesén ingatlant. Akkor itt még a kertben nem volt szőlő. Betelepítettem ezt az egész udvart szőlővel, lugasos műveléssel. Viszonylag nagy mennyiség termett. Abból készítettem 86-tól kezdődően bort. Mikor a házunkat építettük, a szőlő sajnos áldozatul esett, mert túl kevés volt a hely. Megmaradt egy sor a kerítés mellett. Utána ide már nem hoztam új tőkéket, hanem vettem az Öreghegyen egy 3000 m2-es területet, ahol részben volt szőlő, részben betelepítésre alkalmas volt. Szép a fekvése, onnan is látni lehet a Balatont. Volt rajta egy kis pince és présház; egy része már akkor be volt kerítve, de én az egészet bekeríttettem, hogy egységes legyen az egész. 2011-től művelem meg. Egyelőre kis mennyiség terem, mert a telepítés 2012-13-14-ben történt, így a terület nagyobb része még nem fordult termőre. Hogy mégis készíthessek bort, szőlőt szoktam vásárolni a környéken. Egy nagyszerű szőlőmestertől veszek rend-szeresen, Horváth Csabának hívják. 2015-ben vettem a merlotot, ami tavaly a kedvezőtlen időjárás miatt nem termett. Ezért tavaly kékfrankost készítettem.
– Ezt a két fajtát kedveli a legjobban?
– Amellett, hogy van kékfrankosom, amit a vásárolttal kiegészítettem, pinot noirt telepítettem. Ez az a fajta, amit megszerettem. Részben azért, mert a sógorom testvére Badacsonyban ilyen szőlőfajtát telepített. Annak ellenére, hogy Badacsonyban nem szokás a kékszőlő termesztés, neki nagyon jó bort ad. Ha Isten segít, ebben az évben talán lesz a saját szőlőmből is akkora mennyiség, amiből már külön erjeszthető és külön elkészíthető a bor. Az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy a szőlő termőképességét meg tudjam tartani. A pinot noir egy nagyon kényes fajta, mindenféle gombabetegségre igen érzékeny. Nehéz lesz belőle jó bort csinálni, de ha sikerül, az nagy személyes sikerem lesz.
Mivel a szőlőműveléshez segítségem nincsen, próbálok gépesíteni, amennyire tudok. Persze nem lehet mindent, de amit lehet, azt mindenképpen.
– A 3000 m2-en csak szőlő terem?
– Nem. Körülbelül 1500 m2 a szőlő, a másik fele gyümölcsös. Alma, körte, cseresznye, meggy, barack, szilva. Sok mandulát és mogyoróbokrokat telepítettem. Van dió is. Ez az a választék, amit az ember a családjával el tud fogyasztani. A gyümölcsöt csak saját fogyasztásra termesztjük. A csonthéjasok felhasználása ráadásul nem időhöz kötött, hosszabb ideig lehet tárolni.
– Ön azt mondja, hogy amatőrként vágott bele a borkészítésbe, pedig a bora jó, és mint látjuk, komoly meg-mérettetésen is megállta a helyét. Ha az olvasó ezzel szembesül és rájön, hogy az ő kertjében is van néhány tőkére való szőlő a kerítés mellett, kedvet kap a borászkodáshoz, s úgy dönt, ezzel ő is megpróbálkozik – Ön szerint van esélye?
– Hogyne, nálam is így indult az egész, egy kertnyi szőlővel. Amikor adódott a lehetőség, hogy az öreghegyi területet megtudtam venni, elsősorban a közelsége motivált; az, hogy akár gyalog is ki tudok menni. Igen, aki komolyan gondolja, annak mindenképpen megéri szőlővel foglalkozni. Csodálatos hobbi.
– Beszéljen kérem, erről, mit jelent önnek szőlővel, borral foglalkozni?
– Nagyon kellemes elfoglaltság, elsősorban szórakozás. Természetesen munka is, de mivel szeretem, inkább szórakozás. Olyan sorokat alakítottam ki, olyan kordonokat, hogy géppel be lehet menni. A permetezés nagyon nagy munka, de azt motoros permetezővel végzem, ez jelentősen megkönnyíti. Annak idején kézi darálóval dolgoztam; ott kint már elektromos daráló, bogyózó van, így egy szinttel már fejlettebb. Ez a minőséghez szintén hozzásegít, mert nem mindegy, hogy az ember a kocsánytól meg tudja-e szabadítani a szőlőt, ami a présbe kerül. A kocsánynak csersavtartalma van, a bor fanyarabb lesz tőle. Megéri az embernek lépést tartani a technikával. A legtöbb eszköz egyébként olasz. Olaszországban is vannak nemcsak nagygazdaságok, hanem kisebb kertek, szőlők, családi gazdaságok; a tulajdonosok ezzel na-gyon meg tudják könnyíteni a saját munkájukat.
Amikor az enyém lett az öreghegyi telek, persze gondolkoztam rajta, hogy nem lesz-e sok ez nekem? De aztán úgy véltem, hogy nem, el fogom tudni látni ezt a kis szőlőt, gyümölcsöst. Már nem vagyok fiatal, hetvenötödik évemben járok, s amikor a szőlőt telepítettem, akkor is elmúltam hetven. Optimista voltam, talán még megérem, hogy lesz belőle valami!
– Adja Isten, hogy öröme teljék benne!
– Köszönöm! Maximalista vagyok mindenben, természetesen ebben is. A szőlő kiválasztása, a jó kezelése, a technológiai fegyelem betartása – már ahogy az ember a szakirodalomból is megismeri –, ez mind nagyon kényes dolog.
– Bonyolult és összetett feladat. Akik nem értenek hozzá, nem is gondolnák, mennyi aprólékos munkával jár.
– Pontosan. Ráadásul a körülményeknek össze kell játszaniuk. Először is ott van maga a terület. Nem mindegy a talaj minősége és a fekvése sem. Ha két ugyanolyan szőlőt két különböző helyen ültetnek el, nem fog azonos termést produkálni. És ezzel még nincs vége. Ha a szőlő már megtermett, az sem mindegy, mennyi ideig tartja az ember például a kékszőlőt a tőkéken. Ezt ugye héján erjesztik, utána préselik. Arra sem árt figyelni, mikor zárja le az ember a hordót, hogy ami belekerült, ne vesse szét. Ha már itt tartunk, nagyon jó hordók is kellenek. Annak idején, amikor még itt, a házunk körül borászkodtam, azt a hibát vétettem, hogy használt hordókat vásároltam. Később kiderült, hogy egyik-másik nem volt jó, és hordóíze lett a bornak. Sajnáltam kidobni, főleg, hogy nem volt sok borom, de ez rányomta a bélyegét a minőségre. Ezért a későbbiekben nem engedtem meg magamnak, hogy rossz hordóval, vagy ne új hordóval dolgozzam. – A hordó is külön gondoskodást igényel. Ha üres, rendszeresen kell kénezni, hogy ne legyen baja. Ha borral van tele, figyelni kell rá, hetente utána kell töltögetni, mert ahogy mondják, a hordó issza a bort. Fontos még, hogy a bor ne kapjon levegőt, mert ha úgy hagyná az ember, megecetesedne, vagy nagymértékben veszítene a minőségéből. Vannak különböző üvegedényeim, ballonjaim, de a bort ezekbe csak megfelelő állapotban lehet beleönteni, amikor már elérte azt az érettségi, öregségi fokot, ami lehetővé teszi. Ahogyan Petőfi is írja: „Vén legyen, mint a nagyapám, / És tüzes, mint ifju babám!”. És hogy az ember hogyan tudja elérni, hogy az óbor, a három-négy éves bor még megfelelő minőségű legyen, ez további odafigyelést igényel. Mindezt nem lehet anélkül, hogy az ember ne szeretné csinálni. Maximalistának kell lenni. Ha valamibe belekezdek, szeretem végigcsinálni. És jól csinálni.
– Elismerés a rokonok, barátok körében, most A város bora – lehet még tovább fokozni? Ha minden jól alakul, lehet még jobb a bor?
– Azt hiszem, hogy amit az ember itt most már tud, legfeljebb a fajtán belül tudja. A pinot noir-ról azt írja a szakirodalom, hogy az a borok királya. Régen úgy hívták, kékburgundi. A kékfrankos volt a nagyburgundi. A filoxéra előtt nagyon sokféle vörösbor volt Magyarországon. Utána alapjaiban változott meg a vörös- és a fehérbor aránya: onnantól sokkal több fehérbort termeltek.
– Az érzékenység, a művészi hajlam nem bukkan elő valahol a hobbijában?
– Szeretem a természetet, szívesen tartózkodom kint a szőlőben, a gyümölcsfák és a tőkék között. Erre gondolt?
– Részben. Akkor úgy fogalmazok: a művészi igényesség színvonalán való munkálkodás helyes észrevétel a részemről? Lehet, hogy valaki létrehoz valamit szimpla munkával, de azért lesz az a legjobb, mert eleve úgy csinálta, mintha például egy tökéletes képet akart volna megfesteni?
– Már értem. Nem tudom, mennyire ismeri a konyhaművészetet, de ott is hasonlóan működik. Ha valaki szeret valamit csinálni – mint például a feleségem, aki nagyon jól főz – akkor jobb az étel. Így van ez a bornál is. Az ember mindenképpen hozzáteszi az egyéniségét. Ez pedig félig-meddig már ezotéria.
– Korábban mivel foglalkozott? Közel volt ez a szőlőműveléshez, avagy távol?
– Abszolút távol. Közgazdász vagyok, közgazdasági egyetemen végeztem, ott doktoráltam; egyetemi doktori címem van. Egy munkahelyen dolgoztam végig a negyven-valahány évemet. 1968-ban kezdtem dolgozni a Nehézipari Minisztérium tudományos intézetében, utána pedig a minisztériumban. Amikor a minisztériumokat átszervezték, lett az Országos Anyag- és Árhivatal – ezután itt folytattam. Amikor ez is megszűnt, létrehozták a Gazdasági Versenyhivatalt. Oda is szervezett munkaátcsoportosítással kerültem. Szóval egy munkahelyem volt, csak időről időre másképp hívták.
– A közgazdaságtan valóban nem túlzottan közel eső terület a borkészítéshez.
– Mindig igyekeztem értelmes elfoglaltságot találni a munkám mellett, ami azon túl, hogy érdekel, még hasznos is. Egy időben méhészkedtem. A kaptáraim egy külön elkerített gyümölcsösben voltak. Vándoroltam a méhekkel; éjjel szállítottam őket különböző helyekre. Ez szintén komoly fizikai munka volt. A gyerekeink akkoriban még kicsik voltak, nem tudtak segíteni, így ehhez mindig embereket kellett fogadnunk. Aztán a méhészkedést végül befejeztem. Utá-na jött a szőlő.
– Ön igazán sokoldalú. A sok munkának ezzel az elismeréssel most kézzel fogható eredménye lett. Mit jelent az Ön számára A város bora cím?
– Nagy megtiszteltetés, igazi elismerés a számomra, de a szőlőmmel, a borommal ugyanúgy fogok foglalkozni, mint annak előtte. Nem tudok belőle tőkét kovácsolni, meg nem is akarok. Megfordult a fejemben, hogy ha ezen a területen ilyen minőséget lehet termelni – mert ez a löszös talaj, ez a fekvés a szőlőnek nagyon jó –, érdemes volna nagyban is foglalkozni vele. A kelet-balatoni régió a csopaki borvidékhez tartozik. Kenese nagyon jó termőadottságokkal rendelkező környék, és messze nincsenek kihasználva a lehetőségei. A jelenleginél több igazi borászatot is föl lehetne virágoztatni itt, akár a pénzkereseti lehetőségig. De én egyrészt már életkorom miatt sem vágnék bele ilyenbe, másrészt az érdeklődésem is másfelé visz. A fiatalok előtt viszont vannak lehetőségek. Nekem ez igazán csak hobbi.
– Hobbi, kedvelt és kellemes elfoglaltság, ugyanakkor kemény munka. Nincs ebben ellentmondás?
– Számomra nincs. Ha szorgalmas az ember, semmi sem lehetetlen. Ha valaki akar, és kitartó, sok mindent el lehet érni. Akár a borászkodásban, akár bármi másban.
– Az Ön – Szíjártó Emil – borművészetének a summája az lehet, hogy igazából semmi nem lehetetlen. A franciák elnevezték a borokat a saját nyelvükön, az olaszok alkalmas gépeket gyártanak a műveléshez és így tovább. Pedig nem is ők kezdték, hiszen már a görögök és az őelőttük valók is foglalkoztak borkészítéssel. Így más is kitalálhat, megvalósíthat valamit, mi magyarok is, akár itt Balatonkenesén, ami különb lehet a többinél, és mércévé, követésre méltóvá válhat. Szorgalmas munkával az ember sokra viheti.
– Igen, így gondolom, és ennek szellemében cselekszem.
– Örülünk, hogy megismerhettük a 2017-es év Város borának készítőjét, és ennyi érdekességet hallhattunk Öntől. Sikereket és sok örömet kívánunk a további tevékenységéhez, s reméljük, a jövő évben újra a borverseny győztesei között üdvözölhetjük!
Vasváry-Tóth Tibor
Balatonkenesei Hírlap XXIX. évfolyam 5. szám
A felhasznált idézetek Hamvas Béla: A bor filozófiája című művéből valók.
Szövegen belüli idézetek
„Megkülönböztetek szőke hajú (világos) és sötéthajú (vörös) borokat; aztán hím (száraz) és női (édeskés) borokat; sőt megkülönböztetek szoprán, alt, tenor, basszus hangú, egyszólamú és többszólamú, szimfonikus borokat.”
„A borra egyébként mindennemű megkülönböztetés egészen könnyen alkalmazható.”
„…meg szoktam különböztetni szoláris (napszerű), lunáris (holdszerű) és asztrális (csillagszerű) borokat is.”
„Van például logikus és misztikus bor, vizuális és akusztikus, jobbról balra és balról jobbra folyó bor, és így tovább a végtelenségig.”
„Minden bor az embert újabb és újabb megkülönböztetési feladatok elé állítja.”
„Végül is ketten maradnak.
Isten és a bor.”
Szöveg végi idézetek
„Most a balatoni borokról szeretnék beszélni, éspedig arról a részről, amely Almáditól Révfülöpig terjed. (…) Rangkülönbségekről ezen a körön belül beszélni alig lehet. Minden az évjáraton, a szőlőskert fekvésén, a gazda kezelésének lelkiismeretességén és komolyságán múlik. Szívem Csopak felé húz, de a dörgicseit nem nélkülözném, az arácsit semmi pénzért nem adnám oda, de még a tihanyit sem. Főként a tihanyi gyökérkeserűt. (…) Aki egyszer megkóstolja, milyen a süllő vajban, paradicsomsalátával és gyökérkeserűveI, az előbb felejti el a Louvre valamelyik képét, mint ezt az élményt. A révfülöpit azonban még kevésbé hagynám ki. Ez az igazi barátság- és házasságbor, hűséges, csendes, nyugodt, keveset beszél, annál többet gondol, mosolyog, zajtalan és harmonikus. Volt idő, hogy egész télen csopakit ittam, egy kicsit sárgásrózsaszín pezsgő italt, amely bámulatra méltó arányérzékével állt az édeskés és a savanykás között. (…)Az almádi kedveli a könnyű ebédeket és a délutáni alvást. A füredi a romantikus. Az arácsi bájos és egyszerű. A dörgicsei valamennyi között a leghuncutabb. A révfülöpi a legigazabb lugasborok közül való. (…) Levélíráshoz is ezt a bort ajánlom. (…).
„Végül a badacsonyi és a szentgyörgyhegyi. Mind a kettő hímbor, éspedig minden fajtájában az. A férfilény minden árnyalata megvan benne, az önmagában gyönyörködő Nárcisszusztól az aszkétáig, és a királyi előkelőségtől a bohémségig. Nagy szó. Mert mindegyik hegy egész kozmosz. (…) A badacsonyi és a szentgyörgyhegyi között levő különbségről, majd ha az egyetemen a bortudományi tanszékre kineveznek, egy fél évig fogok előadni. Ez az iskolapéldája annak, hogy két nagy bor miben tud egymáshoz hasonlítani és miben tud különbözni. A badacsonyi olyan, mint a világhírű művész, a szentgyörgyhegyi olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából is alig mozdult ki, és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek. Mind a kettőben megvan a nagyság, de az egyiket olimpiai, a másikat kínai, tao nagyságnak nevezném. (…) Már-már döntöttem a szentgyörgyhegyi mellett, de mikor megittam egy pohár badacsonyi rizlinget, melléje álltam; aztán esküdtem a badacsonyira, de csak addig, amíg szentgyörgyhegyihez nem jutottam. Végül is mi akadályozhat meg abban, hogy görög is legyek, meg kínai is?”
