Mottó: Mondd meg, hogyan bánsz az idővel és megmondom ki vagy.
Az év végét sokunknak a rohanás, a feladatok, de ugyanakkor az ünnepek, a közös együttlétek hatották át. Talán azt is megfogalmaztuk magunkban, hogy mit szeretnénk pont így, de mit szeretnénk talán másképp tenni, megélni a következő évben. Én is ezen gondolkodtam el, és néhány lehetőséggel és problémával szembesültem az elmélkedésem során, főleg az idő menedzselésével kapcsolatban. Azt tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy egy embert talán a legjobban az jellemez, hogyan bánik az idejével. Én szolgálom az időt, vagy az idő engem. Én futok az idő után, vagy az idő épül be az én életembe. Aki az életét szeretné jól vezetni, annak hasznos lenne megtanulni azt, hogy az idő nekem szolgál és nem fordítva. De mégis, ez miért nem működik? Vagy legalábbis, miért érezzük azt, hogy nem mindig működik tökéletesen a mi életünkben? Miért érezzük sokszor, hogy csak rohanás az élet, ahol a feladatok futnak egymás után, mi pedig próbálunk egyensúlyozni a feladatok, a család, a barátok, a munkahely, és a lelki igényeink között.
Ebben az írásban az időt egyetlen szempontból szeretném jellemezni, még-pedig abból az aspektusból, hogyan lehet beragadni az időben vagy éppen ellenkezőleg, hogyan lehet az időt beépíteni az életünkbe. Ez így talán elvontnak hangzik, de igyekszem olyan példákkal bemutatni, amelyek igenis a gyakorlati életből valók.
Az életet megnehezíti magának az, aki leragad valahol az időben, valahol leragad a jelenben. Élj csak a mának – mintha nem lenne múlt és jövő – szól a jelmondat: carpe diem. Ez bár nagyon jól hangzik, de valójában egy önkényes, sőt egy meseszerű elképzelés. Mintha mondhatnám azt, hogy tegnap megbántottam valakit, mert aznap az kényelmes volt, és ma úgy kezdhetem a napot, mintha nem történt volna semmi. Tegnap megettem egy csomó édességet, mert éljünk a mának, és másnap ugyanúgy folytatom a diétámat, mintha tegnap nem történt volna semmi. Ma rohanok, sietek, nem készülök nap, mint nap lelkileg egy ünnepre, vagy az Istennel való találkozásra, és mire odaérek az ünnephez, azt gondolom, majd milyen szép lesz, és csodálkozom, hogy nem történik semmi. A jelen nap valóban fontos nap, a jelen pillanat valóban fontos pillanat, de a jelen önmagában nehezen létezik.
De leragadhatok a múltban is, mikor csak az fontos, mi volt, és nem tudunk túllépni rajta, rágódunk rajta. Mi történt velem, mi sikerült vagy mi nem. Tegnap megbántottam valakit, és ma már nem merek vele beszélni, nem merem helyrehozni, amit tettem, már nem is a barátom, kerülni fogom, és persze ő lesz a hibás érte. Tegnap megszegtem a diétámat, és ma már abba is hagyom az egészet, hiába terveztem, mit fogok felvenni szilveszterkor. Tegnap nem volt időm Istenre gondolni, talán bánkódok miatta, vagy csak azt gondolom, nem is olyan fontos és hagyjuk, és ma már eszembe sem jut.
De éppúgy leragadhatok a jövőben is, amikor csak álmodozom, de nem teszek semmi az álmaim megvalósulásáért. Milyen jó lenne, ha jó lenne a kapcsolatom valakivel, de hát rendezni kellene egy régi sérelmet… Milyen jó lenne, ha szilveszterkor fel tudnám venni a kedvenc ruhámat, de hát a kilók… Milyen jó lenne, ha lenne időm Istenre, ha meg tudnám Vele osztani az életemet, de hát a napi feladatok…
Igazán az lenne az ideális helyzet, amikor a három idő együtt mozog: élek a jelenben, de visszaemlékezem a múltra, hogy mi volt fontos nekem, mit tapasztaltam meg. De nem csak emlékezem, hanem a múlt hat is rám, hogy olyan döntéseket hozzak, amik már jobbá tesznek a jelenben. Ha valakit megbántottam tegnap, ma merjek a szemébe nézni és rendezni a kapcsolatunkat. Ha tegnap megszegtem a diétámat, ma merjem újra kezdeni, és talán még van idő szilveszterig. Ha tegnap elmaradt, hogy Istenre gondoljak, ma merjek úgy élni, hogy Ő is része az életemnek. A jövőmet pedig a múltam és jelenem alapján tervezzem meg. Ha tegnap megbántottam valakit, ma talán bocsánatot kérek, akkor holnap igyekezzem a jó kapcsolatot ápolni, tenni érte. Ha tegnap megszegtem a diétámat, ma merjem újra kezdeni és holnap talán már meg is tudom tartani. Ha tegnap kimaradt egy kis csendes idő Istennel, ma talán lesz egy perc Istenre, és a holnapot már úgy tervezzem meg, hogy legyen Rá időm.
Miért fontos az idő? Mert az idő halad az örökkévalóság felé. Isten felé. Istennel nemcsak a kiemelt ünnepek során lehet találkozni, hanem minden nap. Egy nap minden egyes pillanatában, és életünk utolsó pillanatában is.
Ha jól akarok élni, az időmet jól kihasználva, akkor emlékezzem a múltra és tanuljak belőle, tervezzem meg a jövőmet és mindkettő hasson a jelenemre. Ne engedjek annak a könnyű döntésnek, hogy sodródjak a feladatokkal és napokkal. Azt kívánom mindenkinek így év végén és egy új év kezdetén, hogy merje irányítani az életét, erővel és örömmel teli életet merjen élni, amire büszkén visszatekinthet majd.
M. Teréz nővér
Balatonkenesei Hírlap XXIX. évfolyam 1. szám
