Kenese fái
Lakóhelyünkön több említésre méltó fafajjal találkozhatunk. Ezek közül most hármat mutatunk be.
- Balatonkenese város fáját 2009-ben ültettük, a Városháza északi oldalánál található zöld területre. A fa mellett egy emlékkő is található. De milyen fa is ez?
Kocsányos tölgy (Quercus robur) – a bükkfavirágúak rendjébe, ezen belül a bükkfafélék családjába tartozik. A kocsánytalan tölggyel váltakozva Európa nagy részének uralkodó tölgyfaja. A Kárpát-medencében élő hét tölgyfaj egyike; a medencében a közepesen hűvös és csapadékosabb részeken él. A magányos fák koronája magasan boltozatos és széles, félgömb, illetve gömb alakú, csaknem a törzsig visszazárt, tömött és egyenletesen leveles. Ágrendszere fel-törekvő, ágai messze szétterülnek. A fiatal fák kérge még sima, később finom barázdák jelennek meg rajta, és ezek mély repedésekké fejlődnek, miközben színe középszür-kéről sötétszürkére vált. Levelei kopaszok vagy csillagszőrösek, levéllemeze visszás-tojásdad, a levélalap két fül-cimpa alakban végződik. Porzós virágzata 2–4 cm hosszú. A por-zós virágok kettősbogas barkavirágzatba rendeződnek. Apró, termős virágai 1–5-ösével közös, hosszú nyélen ülnek (innét a magyar név, és nem a levélnyél hosszából). A kettősbogas virágzatnak csak a középső, a főtengelyen lévő tagja marad meg, az oldaltengelyek virágai redukálódnak. A virágzat tövén csészeszerűen ülő kupacs csak egy termést tart. A kupacspikkelyek széle összenőtt, a csúcsuk szabad, sima. A pikkelyes, csészeszerű kupacsban fejlődő makkok hosszú nyél végén nőnek. Ez a nyél a kocsány; erről kapta a nevét a faj.
A kocsányos tölgy a laza, többnyire közepesen mély rétegű szikla- és vályogtalajokat, az enyhe teleket kedveli. Kedvező körülmények között a kocsányos tölgy akár 800–1000 évig is élhet (lásd például a zsennyei tölgy). Április-május-ban virágzik.
A tölgyek hagyományos kártevői: tölgyilonca, kis téli araszoló. Makkját korábban a sertésekkel etették (makkoltatás); olaja nem szárad. Gubacsából vas hozzáadásával tintát készítettek. Fája sötétbarna, kemény, ellenálló, szép rajzolatú, értékes. Kérgében sok a cseranyag. A fa fiatal ágainak kérgét használják gyógyászati célokra. Makkjából barkácsolni szoktunk a gyerekekkel. A szárazkötészet kedvelt alapanyaga is.
A tölgy és általában a fák sok nép-és műmese fontos „szereplői”, például A háromágú tölgyfa tündére (népmese), Zelk Zoltán: A tölgyfa születésnapja, Benedek Elek: Mese a fákról, Videcz Ferenc: Az öreg tölgy meséi.
Nem csak a város fája tölgy, hanem a volt napközi utáni hatalmas fa is. A sokak által jól ismert Szente Pista bácsi kert-jében áll.
- A Kossuth téri két öreg akácról illik tudni, hogy a balatonkenesei ’48-as Kossuth Bizottság (e rovatban már olvashattunk róla) fiatal tagjai elhatározták: az aradi vértanúk emlékére 13 akácfát ültetnek Kenese központi területén. Ezekből ma már csak két példányt láthatunk a Kossuth téren.
Fehér akác (Robinia pseudoacacia) – a pillangósvirágúak családjának bükkönyformák alcsaládjába tartozó fa. Az Egyesült Államok délkeleti részein őshonos faj, melyet szerte a világon meghonosítottak. Magyarországon elsősorban az alföldi homok megkötésére használták, valamint fáját az építőipar, a mezőgazdaság hasznosítja. Előszeretettel használják tüzelőnek. Május végén, június elején nyíló virágai kiváló alapanyagot biztosítanak a méhek számára. Faállománya sok helyen a helyi erdők helyét átveszi, ezért a védett területeken a szakemberek az akác irtásával védekeznek ellene. Az EU idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló rendelete kapcsán 2014-ben a fehér akácot (magyar akác néven), valamint az akácmézet hungarikummá nyilvánították Magyarországon, így nem foganatosíthatók ellene az EU más tagállamaiban érvényes intézkedések. Megjegyzendő, hogy a rendelet szövegéből kiderül: a fehér akác egyébként sem került volna a kiirtandó fajok közé, mivel a döntés meghozatalánál költség-haszon elemzést alkalmaztak, és az akác kiirtása rendkívül költséges. Emellett a fa gazdasági haszna nagyon jelentős az okozott károkhoz képest.
Magyarországon elsőnek az Erdődy család pozsonyi birtokán ültettek akácot a 18. század első évtizedében, majd 1710-ben Bábolnán, a Szapáryak kertjében – az ő fájuk máig is áll és él. Hazánkban az akác a leggyakoribb fa, az összes erdőterület 22,5%-a akácos.
Balatonkenesén a Magaspartok lábához ültették, hogy a suvadások miatt kialakult lejtőkön megkössék a talajt.
Nagy termetű fa (12–20 m, ritkán 25–35 m). Törzse térgörbe, zömök, állományban jól feltisztul; mérgező kérge szürkésbarna, hálózatosan repedezett. Zárt facsoportban törzse nyúlánk, hengeres, koronája fordított kúp formájú. A népi megfigyelés szerint, ha kétszer virágzik az akác, akkor hosszú ősz lesz, azaz későbbre fog kitolódni a fűtési szezon kezdete. Időnként megfigyelhető a másodvirágzása. Levelei páratlanul szárnyaltak, ép szélű levélkéi kicsípett csúccsal rendelkeznek, fonákjuk ezüstös, kékesszürke. Levéllemeze vékony. Fonákjukat erős napfényben, magas hő-mérsékletnél kifelé fordítják, hogy csök-kentsék az anyanövény párologtatását. Közepes megvilágítás esetén a levéllemezek vízszintesen, gyenge megvilágításnál azonban csüngenek. A levélkékből tizenegy-huszonegy darab található a levélnyélen. Pillangós virágai levélhónalji, csüngő fürtökben nyílnak, fehérek. Virágfüzérének hossza a néhány centimétertől a tíz-húsz centiméteres füzérig terjedhet. Füzére 10-25 tagból állhat. Virágfüzérei bimbós állapotukban még felfelé állnak, majd fokozatosan csüngeni kezdenek. Termése öt-tíz centiméter hosszú csupasz, vörösesbarna hüvely, mérgező magjai vese alakúak.
Az akác levele gyerekkorunk kedvelt játéka volt. (Szeret, nem szeret…) Virágjának közepét meg szoktuk enni.
Az akác a magyar szépirodalom kedvelt témája: József Attila, Tompa Mihály, Petőfi Sándor műveiben olvashatunk róla.
- Városunkban a volt Mélyárok szélén, a Pásztor utca felől több – szederfaként ismert – fehér és fekete eperfa áll. Sőt, a régi játszótéren is van néhány, és itt láthatunk egy gyönyörű, idős, különleges törzsű fát. Még különlegesebb az a kettő, amelyeket a Partfő utcában, a volt Parragh Farkas-ház előtt figyelhetünk meg. Ezek ugyanis sokkal kisebb termetűek, a törzsük és az ágrendszerük egészen különös.
Eperfa (a Dunántúlon szederfa), latinul Morus, egyfelől az eperfafélék családjának Moreae nemzetségcsoportjába tartozó növénynemzetség, melybe mintegy 100 faj tartozik, másfelől két, e nemzetségbe tartozó, Magyarországon is gyakori fafaj hétköznapi elnevezése. Mindkét faj Európa legnagyobb részén elterjedt. A fehér eperfa (Morus alba) Kínából, a fekete eperfa (Morus nigra) feltehetően Közép-Ázsiából származik. Régebben mindkettő az egész országban, majd minden parasztháznál megtalálható volt, manapság (különösen városi környezetben, hulló termése miatt) kevésbé népszerű.
A magyar kultúrában is megtaláljuk: említi például Arany János a Családi körben. Gyerekdalokban is feltűnik: „Ettünk falombot, eperfa lombot…”.
Mindkét változatát kedvelik egyes madarak (például a libák, kacsák, galambok) és a kutyák. Utóbbiaknál korlátozni kell a fogyasztott mennyiséget, mert hajlamosak több maréknyit is fel-enni a földről; ez emésztési problémát okozhat és a túl sok cukor sem tesz jót nekik.
Termése a faeper vagy eper. Az eperfát egyes vidékeken szederfa-ként ismerik, gyümölcsét pedig szedernek mondják annak ellenére, hogy a szeder valójában a rózsafélék családjába tartozó, 2-3 méter magasra növő cserjeféle. A fehér eper csak a lehullása e-lőtt közvetlenül élvezhető. Éretlenül kesernyés, megérve viszont mézédes. A fekete epernek magasabb a savtartalma, kevésbé éretten is fogyasztható, ekkor üdítően savanykás, megérve pikánsan édeskés, jellegzetesen erdeigyümölcs-ízű, a szederhez hasonló. Festékanyaga a nyelvet és kezet is befogja, szinte eltávolíthatatlan foltot hagy a ruhában.
Az eperfa fája igen kemény, alig szegezhető. Sárga színe miatt hordók készítésére (főleg pálinkához) szívesen alkalmazták.
Hazánkban, így Balatonkenesén a ’40-es években sokan tenyésztettek selyemhernyót. Az én Filó nagypapám is belefogott, a padláson szorított helyet a hernyóknak. Mivel a hernyók kizárólag az eperfa levelét fogyasztották, a szülők a gyermekeiket küldték leveleket szedni. Így az én édesanyám is szívesen tett eleget ennek a kérésnek, mivel a fára mászás „fontos gyermeki ténykedés” volt. – Tehát a ma is látható fákat bizonyára több kenesei – ma már dédpapa, dédmama – mászhatta meg annak idején, ezért is kedvesek lehetnek sokunk számára. Én ezeket a fákat „tanúfáknak” is nevezem, ugyanis magasabban állnak, mint a mostani úttest, illetve a feltöltött Mélyárok. Azaz az ember tette, amit tett, de az öreg fák szilárdan állnak és maradtak a helyükön, mind a mai napig! Reméljük, még sok-sok évtizeden át élvezhetjük enyhet adó árnyukat.
Tekintsünk a fent említett fákra Balatonkenese értékeiként!
(Képek a hátsó borítón!) Forrás: Wikipédia
Pulai Istvánné
