Beszélgetés Puskás Róbert képviselő úrral, a Településfejlesztési és Turisztikai Bizottság elnökével
Puskás Róbert első ciklusát tölti képviselőként Balatonkenesén. Egy közösségéért aktívan tenni akaró, települése és közvetlen lakókörnyezete érdekében tevékenyen közreműködő ember szempontjából ez a lehető legjobb, hiszen egy magasabb nézőpontból tekinthet rá mindarra, ami számára magánemberként is fontos. Sorozatunk ötödik részében vele beszélgettünk a képviselői munkával kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, Balatonkenese helyzetéről és a ciklus félidejéről.
– Ahogyan a többi képviselőtől, így Öntől is megkérdezzük: hol tart most Kenese?
– Olvastam a polgármester úrral és képviselőtársaimmal eddig készült beszélgetéseket, és készülve a képviselői munkám saját szemszögemből történő bemutatására, az első és legfontosabb körülményt abban látom, hogy koromból adódóan kicsit másként gondolom a dolgokat, de azt hiszem, ez természetes. Más emberekkel találkozom, érintkezem, mint képviselőtársaim, és ezáltal másként gondolkodom és más a véleményem bizonyos feladatokról, helyzetekről, valamint azok megoldásáról. Ezzel persze nem azt mondom, hogy amit ők látnak, mondanak, gondolnak valamiről, az rossz – amögött is tapasztalat, vélemény van. Amit, úgy vélem, hogy meg kellett szoknom: nekem, mint képviselőnek, nem minden esetben a saját meggyőződésem szerint kell, vagy lehet döntenem. Mérlegelnem kell a település, azon belül a korosztályom, környezetem és a saját elképzeléseim között. Lehet, ez sokak számára evidensnek tűnik, és korábban számomra is az volt – de amikor az ember ott ül a testületben és mérlegel, bizonyos döntések esetén ez hatványozottabban érvényesül. Ezért is lehet többször, hogy a testületi tagok nem értenek egyet bizonyos dolgokban, mert az adott kérdés esetén másban, más szempontok jutnak érvényre hangsúlyozottabban – amik önmagukban ellentétei lehetnek egymásnak –, és ezáltal a mérleg nyelvét a másik irányba billentik, a döntésüket más irányítja. A legfontosabb, hogy ezek között megfelelő egyensúlyt tudjunk teremteni.
– Nem baj az, ha más vélemény is van. Általában ettől mennek előbbre a dolgok. Persze az egyetértés is fontos, de vélemények ütközéséből, ütköztetéséből kikerekedhet egy olyan elképzelés, ami korábban esetleg egyik félnek sem volt választható alternatíva.
– Én is így gondolom. Egy konkrét példa: biztos vagyok benne, hogy városunk lakóinak problémát jelent, hogy Balaton-parti településként tavasztól őszig rengeteg nyaraló látogat el hozzánk. Egyet is értek velük, hogy maradjunk meg kis, családbarát településnek, és talán ez az a maximális létszám, amit a városunk még elvisel. Ahogy polgármester úr is fogalmazott: nekünk nem kell Balatonfürednek lennünk. Ugyanakkor jogosan merül fel az az igény is, hogy az önkormányzat költhetne többet az infrastrukturális fejlesztésekre, de úgy, hogy nem emel adót, nem vonz ide több látogatót, ahogy ezt több képviselőtársam is vallja. Úgy gondolom, önmagában mindkét fél véleményének van igazságtartalma. A megoldást úgy kell megtalálni, hogy ezek a szempontok a lehető legkisebb mértékben torzuljanak, még az elviselhető tartományon belül. Igazuk van azoknak, akik kis és családbarát települést szeretnének Keneséből, meg hogy ne legyünk Balatonfüred, meg nekem és a hozzám hasonlóan gondolkodóknak is igaza van, mert van egy réteg, amelyik pedig éppen ezt hiányolja. Kenesének van egy isteni adottsága: itt van a Balaton-parton. Ezt kevés település mondhatja el magáról. Ebből fakadóan van egy lehetősége, amit ki kell aknázni. Nincs nagy felvevőképességű iparunk – nyilván itt van Veszprém, Fehérvár, ami betölti ezt a szerepet; nem is lenne értelme. Mezőgazdaságunk a téesz szétesése óta nem igazán van; foglalkoznak ugyan vele, de nincs akkora jelentősége, mint a téesz-időszakban. Mi marad akkor? A turizmusunk. Mi egy üdülőtelepülés vagyunk.
Nem azt mondom, hogy több vendéget kell idehozni, de aki idejön, azt úgy kell kiszolgálni, hogy visszatérjen. És minden tekintetben. Képviselőtársamnak, Gyenge Katalinnak teljes mértékben igaza van, hogy itt van nekünk egy Soós-hegy meg egy tatárlik, akkor miért nem használjuk ki? – Vannak a településen mikro- vagy középvállalkozások, de ha nem lenne a turizmus, az ő helyzetük is sokkal rosszabb volna. Közülük többen talán működni sem tudnának. Az, hogy munkát adhatnak, hogy fenn tudnak maradni, annak köszönhető, hogy tavasztól őszig megnő a település létszáma.
– Tehát nagy lehetőségeket lát a turizmusban…
– Rengeteg olyan adottságunk van, amit ki lehetne használni, de valahogy nem jutunk el odáig, hogy megfelelő hangsúlyt kapjanak. Ilyen a kerékpáros turizmus, a pihenő turizmus, az egészségturizmus, a sportturizmus – ezt mind-mind ki lehetne aknázni. Ezért személy szerint én nagyon örülök, amikor például az Ironman verseny jön. Biztos, hogy van kellemetlen oldala is, mert felfordulást okoznak, lezárják az utcákat, de egy évben egyszer történik, ez vele jár – igazán ki lehet bírni. Olyan emberek jönnek ide, akiket soha nem látunk, olyan teljesítmények, amikkel nem fogunk találkozni. Vagy itt van a rendezvényturizmus. Nem vagyok a híve, hogy az Önkormányzat öt-tízmillió forintokat adjon ki ingyenes rendezvényekre. Mert annak a rendezvénynek a legmagasabb színvonalon kell állnia. Viszont ha a színvonal magas és élményt ad, akkor azért az ember fizetni is fog. Tudom, hogy a településen sokan ellenzik például az Experidance-t, de én a támogatója vagyok. Lehet, az első évben nem jól szervezték, de a következtetések levonása után lehet újra foglalkozni a kérdéssel. Egy új dolog bevezetése elsőre nem hoz túl nagy sikert. Ha másképp szervezik, ez is lehet egy olyan nyári program, amiről az emberek tudják, hogy minden nyáron van ilyen. Mint a Lecsófesztivál. Ha Kenese és augusztus vége, akkor Lecsófesztivál. Ugyanígy lehetne, ezzel is. Nagyszabású Experidance fellépés Kenesén a nyár valamely szakában – akkor oda jövőre is megyünk. Ez generálná a látogatottságot. Nem szabad elfelejteni azt a többletet, amit egy ilyen fellépés a település marketingjéhez hozzátesz. Hetekig, hónapokig erről szól sok minden, Kenese nevét láthatják és hallhatják az emberek. Valószínűsítem és remélem, hogy az ide látogatók nem csak az előadás kedvéért jönnek ide. És nem biztos, hogy csak azok az emberek vesznek jegyet, akik itt szoktak nyaralni, hanem azok is, akik még nem voltak Kenesén. Ha pedig eljönnek, és megtetszik nekik, amit itt látnak, legközelebb is visszajönnek. – Persze tudom, vannak olyan utcák a településen, amelyek húsz-harminc éve nem láttak aszfaltot. Többen joggal mondják, hogy miért nem inkább arra költ az önkormányzat? Ám véleményem szerint a kultúrára, a turizmusra szánt összegek esetében mindennek a hozadékát is számolni kell. Amit biztos, hogy nem lehet forintosítani, mert más dimenziója van. Viszont egy idő után magával hozza másnak a fejlődését is.
– Nyilvánvalóan mindazért, amit elmondott, vállalt munkát a testület Településfejlesztési és Turisztikai Bizottságában.
– Korábban ilyen bizottság nem volt. Amikor ez a testület megalakult, én javasoltam az új bizottság, a Településfejlesztési és Turisztikai Bizottság létrehozását. Ez az a két terület ugyanis, ami a tervezés szempontjából elválaszthatatlan Kenese vonatkozásában. Nehezíti a feladat végrehajtását, hogy sajnos a forrásoldal sokszor nem esik egybe az elképzeléseinkkel, de úgy vélem, ha csak kis lépésekkel is, de érdemes a kijelölendő úton haladnunk. A Településfejlesztési és Turisztikai Bizottság egy fontos kitörési pontja lehet az erők koncentrálásának. A turizmussal foglalkoznunk kell, közép és hosszú távon. Maga a turizmus és a hozzá vezető út, a településfejlesztés. Úgy gondolom, ezen a területen nagyon fontos feladatok várnának ránk. Turisztikai látványosságaink – a Soós-hegy, a tatárlikak, a tájház – mind egy-egy termék, márka, amit ha fejlesztünk és jól kommunikálunk, nagyot léphetünk előre. Véleményem szerint odáig kellene eljutni, hogy ha az emberek meghallják Kenese nevét, egyből eszükbe jusson, hogy tátorján, hogy Soós-hegy, hogy tatárlikak, mert máshol ilyen nincs.
– Ugyancsak tagja a város turisztikai egyesületének. Ott más szempontok érvényesülnek, más oldalról tudja megközelíteni a turizmus kérdését?
– Részben igen. A Balaton Keleti Kapuja Turisztikai Egyesület elnökségi tagja vagyok. Az egyesület célja, hogy a Balaton keleti csücskében található – mind a Balaton-parti, mind a parttól kicsit távolabb elhelyezkedő – települések turizmusában érdekelt szereplők tevékenységét segítse, támogassa, összehangolja. Az első évünk a szervezeti felépítés, a települések bevonását és a működéshez szükséges anyagi fedezet előteremtését szolgálta. – Mindezek mellett az önkormányzati munkában részt veszek még a Szociális Bizottság munkájában, valamint nemrég lettem a Kulturális Bizottság vezetője. Ez egy friss megbízatás, egyelőre nagyon sok mindent nem tudok róla mondani. Célom, hogy amiben tudom, a bizottsági tagjaimmal együtt segítsem az érintett szervezetek munkáját.
– A turizmushoz való kapcsolódásán túl a településfejlesztés még mit jelent?
– A nyár végére várhatóan elkészülhet az ELTE-vel együttműködésben újraalkotott Településfejlesztési koncepció, ami a fő csapásirányokat meghatározza. Nagyon fontos, hogy ezeknek az alapgondolatoknak a tudatában határozzuk meg a fejlesztési irányokat, közép- és hosszú távú terveinket, melyek végrehajtása megelégedésére szolgál településünk állandó lakosainak, ugyanakkor biztosítja városunk stabil működését, de ami ennél is fontosabb, előremutató fejlődését – mely nem összekeverendő a növekedéssel.
Az újraalkotott településfejlesztési koncepció minden érdekkör igényét igyekszik szem előtt tartani és beolvasztani. Nyáron Kenese központjában nem lehet megállni. Valahol muszáj parkolóhelyet csinálni. Haladni kell a korral. Elhiszem, hogy sokaknak probléma meg gond, de meg kell oldani. Néha nagyon eltérő irányú igényeket kell összeegyeztetni, s tervünk figyelembe kívánja venni az idősebbek és az ős-keneseiek igényeit, de ugyanúgy a fiatalok érdekeit is. A turizmusban a mozgalmasabb életre vágyók, ugyanakkor a pihenést előnyben részesítők elképzeléseit is. Attól, hogy nem akarunk Siófok vagy Füred lenni, éjszakába nyúló rendezvényekkel, ha idejön valaki, arról gondoskodnunk kell, hogy ne unatkozzon; hogy a nálunk eltöltött ideje hasznos legyen.
– Hogyan látja az eltelt két és fél évet a ciklus felénél?
– Sok esetben hiányérzetem van. Nem látom azt az előremutató, tervezett fejlődést, ami lehetne. Lassúnak érzem a dolgokat. Persze érzem és értem ebben a felelősséget – beleértve a magamét is –; körültekintőnek és megfontoltnak kell lenni, de úgy, hogy a dolgok haladjanak. A legutóbbi választások után nem sokkal összeállítottam egy településfejlesztési koncepciót, Jurcsó János képviselőtársam segítségével. Azon túl, hogy ez a terv elkészült, tovább nem jutottam. Hibáztatom saját magamat is, hogy nem vittem tovább erélyesebben a koncepció ügyét. Mint képviselő, új voltam, újonnan kerültem a rendszerbe, nem tudtam, mi hogyan működik. Amikor a képviselői munkát kezdtem, azt hittem, mi szerves részei leszünk az egésznek. Hogy ha például elindul a hivatalban egy munka, akkor minket felkeresnek, és együtt, a mi segítségünkkel a végére járunk a dolognak. A maguk folyamatában látjuk az ügyeket, és kikérik a tanácsainkat is… Ehhez képest az elmúlt két évben volt olyan, hogy a testületi ülésen szembesültünk dolgokkal, mindjárt azzal, hogy döntsünk róla. Hogy döntsek valamiről, amikor nem látom, hogy honnan indult, hová tart és hová érkezik? Ha ilyenkor kérdezek vagy javasolok valamit, azt nem kötözködési szándékkal teszem. Lehet, ha a folyamat közepén kapcsolódtam volna be, akkor ezeket már elmondtam volna. Akkor mire egy ügy a testület elé kerül, már mindenkinek világos. Ezért volt az, hogy végül sok magánéletbeli beszélgetésem is kritikába torkollt. Meg kellett értenem, hogy a képviselőség sajnos nem így működik.
Nehéz volt megszoknom az ügyek menetének lassúságát. Tizennégy-tizenöt évig vállalkozó voltam, ott napi szinten kellett dönteni, úgy vittem tovább a feladataimat. – Egy város életében sokkal lassabban történnek a dolgok. Egy-egy ügy elhúzódik, néha nem is tudunk róla, és amikor előjön, szóba kerül, megállapítjuk: lehet, hogy nem így kellett volna. Ekkor már problémás a helyzet.
Képviselői munkámmal kapcsolatban tavaly nyáron egy választóvonalhoz érkeztem. Ki akartam lépni belőle, aztán mégsem tettem. Mert mindig kettőn áll a vásár. Nyár után egyre többet kezdtem bejárni a hivatalba, érdeklődtem, megpróbáltam elé menni a dolgoknak. Kitűzök bizonyos sarokpontokat, és leülök az ottani dolgozókkal, a jegyző úrral, megnézzük, mi az, amin egy-egy adott kérdésben változtatni tudunk; milyen más irányban lehet elindulni. Kidolgozunk egy elképzelést. Ha működik, akkor megvalósítjuk, ha nem, akkor pedig legalább megpróbáltuk. Itt volt a felismerésem: mint képviselőtől, tőlünk döntést várnak, holott az operatív munkát a hivatal végzi. Ez nem is lenne probléma, ha a döntés után következő megvalósításba is jobban bevonnának minket. Így az ellenőrzésből kimaradunk. Egy beruházásnál, amin menet közben változtatni kell, sokszor későn értesülünk a változás tényéről.
– Akkor tehát Ön változtatott a nézőpontján, a hozzáállásán a képviselői munkával kapcsolatos elvárásain, most máshogy közelíti meg a dolgokat, és ettől érez valami változást.
– Igen. Én az önkormányzatra valamilyen szinten mint vállalkozóra tekintek, mivel gazdálkodása van. Ha valamit meg szeretne valósítani, ahhoz a pénz magától nem fog jönni. Nyilván van olyan, amire nincs befolyásunk, mert azt az állam adja; az annyi, amennyit ad. A legfontosabb, hogy biztosítsuk a város stabil működéséhez elengedhetetlen anyagi forrásokat, mindamellett, hogy racionalizáljuk a kiadásainkat. Ezt Varga Zsuzsanna képviselőtársam is hangsúlyozta. Fontos, hogy többletbevételi forrásokat kell keresnünk, akár közvetlenül, adóemelés nélkül. Ez történhet közvetlenül, akár új gazdasági tevékenységek útján, amelyek munkát jelentenek a kenesei embereknek, illetve közvetett módon: turizmusfejlesztés, munkahelyteremtés, kedvező vállalkozói környezet kialakítása által.
– Beszélne bővebben a többletbevételi források közvetlen és közvetett megszerzéséről?
– A közvetlen esetében arra gondolok: ha az önkormányzat egy vállalkozói céget hoz létre, ami gazdálkodik, részben munkahelyet is tud adni, részben pedig el tud látni olyan feladatokat, amiből bevétele származhat. Ezt is felvetettem a legelején, de sajnos a régi, rossz beidegződések szerint ez nem működőképes. Én azt nem tudom elfogadni, hogy ha volt egyszer egy rossz példa, akkor azzal soha többé ne próbálkozzunk. Jó, le kell vonni a konzekvenciát és azután másképp kell csinálni, más rendszerben. Ha akkor, úgy nem működött, nyilván nem volt jól felépítve – meg kell próbálni másképp csinálni. – Egy vállalkozó tudja, hogy ha bevételt akar, abba bele kell invesztálnia. Nagyon nehéz az egyensúlyt megtalálni, hogy apró lépésekkel haladjunk, vagy merjünk egyszerre nagyot lépni. Mint vállalkozó, az ember a saját vagyonával játszik, és vagy bejön, vagy nem. Egy város esetében ez sokkal nehezebb. Az óvatosság a város vezetése és a képviselői munka esetében ezért sokszorosan fontos. A közösség vagyonával nem lehet játszani. Ha a település hitelt venne fel – amit nem tesz – és háromszázmilliót ráköltene a Soós-hegyre, azt senki nem tudja garantálni, hogy egészen biztosan megtérül. Ezért például ez esetben lépésenként lehetne haladni.
Sok olyan eszköz van, amivel áttételesen tudunk bevételhez jutni. A közvetett bevételnöveléshez tartozik, hogy a település odafigyel a turisztikai vonzerejére: a strandjára, a Soós-hegyre, a tájházra, a sportkomplexumának megfelelő üzemeltetésére. Ezáltal több vendéget hoz ide, és már az egyéb lecsapódó bevételek által is növekszik a település bevétele. Akkor könnyebben mondhatjuk, hogy évente nem egy utcát újítunk fel, hanem négyet, ötöt. Csak akkor tegyünk azért, hogy ez meg is történjen.
– A bevételi források megtalálása és kiaknázása ezek szerint a képviselői munka egyik legsarkalatosabb pontja.
– Nagyon fontos, hogy az önkormányzat a bevételeit próbálja maximalizálni. Most, hogy Akarattya levált, Kenese törzsvagyona 7 ½ -8 milliárd forint. Ebből 4-5 milliárdnyi karbantartást igényel. Egy családi házat is fel kell újítani nagyjából húsz évenként, fordítani kell rá pénzt. Ha az ember kiszámolja, hogy húsz év alatt a négymilliárdnyi vagyont felújítjuk, oda jutunk: ahhoz, hogy szinten tudjuk tartani, évente 50-100 millió forintot kellene költenünk. És ez még csak a szinten tartás. Nagyon jó, hogy nyerünk olyan pályázatokat, amik bizonyos terheket levesznek a vállunkról, mert saját pénzből a Kultúra Házára például nem tudtunk volna költeni 100 millió forintot. Az iskola, az óvoda és az önkormányzat épületének energetikai felújítására nem tudtunk volna 300 milliót költeni. Lesz látszatja, mert az épületek kevesebb rezsivel fognak működni, kevesebb karbantartást igényelnek.
A pályázatok mellett települési szinten ugyanúgy kell örülnünk a befektetéseknek – például a Kenese völgye –, amelyek szebbé és hatékonyabbá teszik városunk működését, nem mellesleg vagy megtakarítást vagy bevételeket eredményeznek; fontos azonban, hogy ezek kapcsolódási pontot jelentsenek az elképzeléseinkkel.
– Kívánjuk, hogy legyen sikerünk a turizmus, a forrásnövelés és a most hallottak terén!
Vasváry-Tóth Tibor
Balatonkenesei Hírlap XXIX. évfolyam 6. szám
