Balatonkenese – A Tájházi Szerdák rendezvény sorozat egyike Balatonkenese egyedi programjainak. Szerda délelőttönként a Közművelődési Intézmény és Könyvtár munkatársai lelkes, ügyes, önkéntes segítőikkel a Tájházba várják a gyerekeket kézműves foglalkozásokra. Munka közben helytörténeti érdekességekről, a Tájházban fellelhető tárgyakról, eszközökről is hallgathatnak egy kis előadást.
Minden ilyen alkalom tematikusan épül fel: a második alkalommal, július 3-án „ÍGY ÉLTEK RÉGEN – a házban” témakörben fa tüzelésű kemencében sült pogácsa készítéssel, rajzfoglalkozással (régi háztartási eszközök: szita, vasaló, edények) , gyöngyfűzéssel (zöldségek, gyümölcsök), fakanálbáb fabrikálással várták a szervezők a kenesei ifjúságot. Erre az eseményre is igen sok gyermek volt kíváncsi, a jó hangulatú délelőttön a felhasználandó fakanál és a pogácsa is mind elfogyott. Németh Sándornét, a Tájház vezetőjét sok kíváncsi szempár figyelte, hogyan dagasztja, hajtogatja, formálja a tésztát, magyarázza a pogácsakészítés trükkjeit. A gyerekek számára kissé hosszú kelesztés után kedvükre szaggathatták, díszíthették szezámmaggal és sajttal, miközben Kerti Teri néni – szinte egész Balatonkenese óvó nénije – vezetésével az árnyékos udvaron elkészültek színes fakanálbábok. A lányok csinos, a fiúk inkább sportos ruhákat ragasztottak rájuk, volt olyan, aki egy focilabdába öltöztette remekművét.
A következő alkalommal „Minden, ami repül” témában gyöngyöt fűzni, origamizni és hímezni lehet majd július 10-én 10 órától a Balatonkenesei Tájházban. A programra csoportok előzetes bejelentkezését is várják.