2018. április 7-én, 89 éves korában elhunyt Dr. Saáry Istvánné Emmi néni. Egészen az utóbbi évekig aktív volt, a településen elismerésnek és nagy szeretetnek örvendett.
Emmi néni élete tartósan összefonódott Balatonkeneséével. Ide jött férjhez, a település tiszteletnek örvendő, megbecsült, szeretett orvosához. És őt, mint tanítót is nagyon megbecsülték. Itt született kislánya, akit nagy szeretetben nevelt férjével, s legnagyobb boldogságukra édesapja hivatását választotta: orvos lett. Emmi néni férje mellett állt mindvégig, a nehéz időkben is. 1956-ban, a forradalom napjaiban férjét a falu a helyi vezetővé választotta. Bár „bűne” csak annyi volt, hogy óvta a keneseieket, az elnyomás alatti megtorlás őt is utolérte. Ilyen körülmények között is kitartottak.
Emmi néni lapunk lelkes olvasója és pártfogója volt. Szerkesztőségünkkel kapcsolatban állt. Minden hónapban megkapta az újságot (budapesti otthonában is).
Temetése április 21-én volt, a kenesei katolikus temetőben. Hazatért férjéhez, szüleihez, s sírján összekeveredik szülőfaluja, Székelypálfalva és választott otthona, Kenese földje.
XXX. Évfolyam 5. szám Tibor
Reményik Sándor:
Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
