Mottó: „A bátorság is ragályos, nem csak a félelem.” (Hesna)
Szabadon dönteni, szabadon dolgozni, szabadnak lenni! A szabadság megéléséről a korábbi cikkemben is írtam, akkor a szabad kommunikáció témájával vetettem fel néhány gondolatot. De nem csak a kapcsolataimban élhetem meg a szabadságom korlátozását. Néha én magam korlátozom a saját szabadságomat. Erre egyik példa a félelem.
Van egy régi japán közmondás, a félelemmel teli emberről: „Nem tud átmenni a kőhídon anélkül, hogy végig ne kalapálná, nincs–e rajta repedés.” A félelem gyakran meggátol abban, hogy belevágjak valami újba. Persze van egy egészséges félelem is, ami megvéd a veszélyes helyzetekben, de épp itt a lényeg: megtalálni az egyensúlyt. Mert a félelem jó barátom is lehet! Egy kedves lelkiatyám, Nemes Ödön jezsuita atya úgy fogalmazott: a félelem a fejlődés előszele. Van a félelemnek egy olyan arca, ami ösztönző is tud lenni! Gondoljunk csak arra, hogy a félelem nem gátolja, hanem ösztönzi testünket, adrenalint és más fontos hormont termel ilyenkor a szervezet. Testünk minden porcikája azon dolgozik, hogy túléljek egy helyzetet – a képességeink sokszorosára vagyunk képesek.
Al Ghaoui Hesna – aki az elmúlt tizenöt évben több mint húsz országból, köztük számos háborús helyszínről tudósított – nemrég írt egy könyvet ebben a témában: Félj bátran! Az ismert Prima Primissima díjas újságíró, riporter olyan kérdésekre kereste a választ könyvében, hogy milyen szerepet játszik a félelem mindennapi életünkben? Miben hátráltat és miben segít minket? Hogyan állíthatjuk tudatosan a szolgálatunkba, ha már megszabadulni nem tudunk tőle? Neves kutatók, szociálpszichológusok kutatási eredményeit ötvözte saját tapasztalataival. „Ha félsz, lehetsz bátor, és tesztelheted, hol van a komfortzónád határa, és ezt lehet fejleszteni, mint egy izmot. És ha ezt gyakorlod, rájössz, hogy az ilyen helyzetekben sem nyílik meg alattad a föld, nem halsz bele, hanem fejlődhetsz általuk” – foglalta össze tapasztalatait. A kutatások bebizonyították, hogy nem csupán a stressz képes hatni a testünkre és a pszichénkre, hanem ez fordítva is működik: megtanulhatjuk befolyásolni a veszélyérzet által kiváltott fiziológiai folyamatokat és azok hatását is a szervezetünkre. Persze a félelem legyőzése, illetve átalakítása nem jelenti az ész kiiktatását az életünkből. Ésszel végiggondolom, hogy mit szeretnék tenni, és kihasználom a félelem ösztönző erejét. Hesna tanácsait talán így foglalhatnám össze: a félelem egy hajtóerő az élethez, de az ész az iránytű a kihívások között.
Szeretnék egy hétköznapi, de személyes példát elmondani. Mikor egy előadásra vagy lelkinapra kapok meghívást, igyekszem alaposan felkészülni, de általában előző éjszaka már nem tudok igazán nyugodtan aludni. Hiába dolgoztam ki a, b és c lehetőségeket, akkor is ott a bizonytalanság, kit-hogyan érint meg a téma. Megteszem, ami tőlem telik, felkészülök, de érzem a félelmet a bizonytalansági faktor miatt. Ekkor egyrészt tudatosan végiggondolom, hogy igen, én megtettem az én részemet, másrészt Istenre hagyatkozom: amit én nem tudok megtenni, azt Ő egészítse ki. Ő hozza ki a legjobbat az adott helyzetből. Volt, hogy egy előadás után már ott érzem, hogy ez nagyon jól sikerült, jók voltak a visszajelzések, igazán át tudtam adni, amivel készültem. De előfordult már az is, hogy egy lelkinap után csak úgy futottak a fejemben a gondolatok, mit rontottam el, mire reagálhattam volna másképpen, mivel készülhettem volna jobban fel … és néha meg is fogadtam magamban, hogy ez volt az utolsó! Szerencsére volt olyan eset is, hogy eltelt néhány hét vagy hónap, és egy résztvevő megkeresett, megköszönte, hogy hallott egy-két olyan gondolatot, ami továbbvitte őt egy nehéz helyzetben. S mikor legközelebb újra kapok egy felkérést, és a félelem újra megpróbál beférkőzni az agyamba, azonnal előhívom ezeket a megerősítő emlékeimet: igen, van értelme! A félelem ilyenkor azt jelzi nekem, hogy olyan helyzetet vállalok majd fel, amire igyekszem felkészülni, de elfogadom, hogy nem csak rajtam múlik a siker. Így már szabadon tudok rákészülni és ráhagyatkozni a helyzet adta lehetőségekre. A félelem pedig fokozatosan egészséges izgulássá és várakozássá alakul át. Életet adó energiává, bátorsággá.
M. Teréz nővér
XXX. Évfolyam 6. szám
