Mottó: Az ezermérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik (Lao Ce)
Szilveszter sokunknál a nagy ígéretek napja. Sokan fogadalmat tesznek önmaguknak, hogy jövő évben mi mindent fognak másként tenni. Több ismerősöm tesz például ígéretet arra, hogy jövőre kevesebbet fog dolgozni, több időt tölt a családjával, vagy végre komolyan elkezd sportolni, futni, tornázni; valahogy, de változtat a már megszokott rutinos napokon. Statisztikák szerint a szilveszteri ígéretek nagyon ritkán válnak valóra. De miért? Miért nem tudjuk megtartani, amit szeretnénk, főleg ha jobban is járnánk a változtatással. Ezzel kapcsolatban egy nagyon jó könyv akadt a kezembe, és ennek lényegét szeretném megosztani a Kedves Olvasóval. A módszer neve: kaizen. Elméletét és gyakorlatát Robert Maurer foglalta össze könyvében. A kaizen egyszerre hitrendszer, filozófia és stratégia – a változások érdekében.
A hagyományos önfejlesztő jellegű sikerkönyvekben sokszor azt olvashatjuk: döntsd el, kezdd el, gondolkodj nagyban, bízz magadban és menni fog… de ha igazán őszinték akarunk lenni magunkhoz, mégsem megy. Illetve nagyon kevés embernek van olyan pszichológia és lelki alkata, hogy gyorsan, radikálisan és kitartóan tudjon változni. Az az ember, aki pedig a legnagyobb hasznot húzza a változás iránti vágyunkból, az maga a sikerkönyv írója, mert rengeteg kötetet tud eladni. Mert változni azért szeretnénk!
Jon Wooden, napjaink egyik sikeres kosárlabdaedzője, azt mondta: „Ha nap mint nap egy kicsivel jobbak vagyunk, idővel nagy dolgok történnek. Ha napról napra csak egy kicsivel javítunk a kondíciónkon, idővel jelentős javulást fogunk tapasztalni. Ne a gyors és látványos javulás legyen a célunk, hanem az, hogy minden egyes nap tegyünk jobbá valamit.” Ezek a gondolatok összecsengenek a kaizen elméletével.
A kaizen szerint kis lépésekkel lehet igazán nagy változásokat elérni. Ha valamin változtatni szeretnék, kis változáson törjem először a fejemet. Mi az a kis változás, amit most be tudok építeni az életembe, és nem okoz problémát a megvalósítása? Mi az a pici újdonság, amitől nem ijedek meg? Mi az a kis tett, amit garantáltan meg tudok tenni? Mi az a kis jutalom, amit megszavazok magamnak, ha ügyes vagyok?
Miért működik a statisztika szerint jobban a kaizen, mint a radikális változásokat hirdető elméletek? Mert a nagy változás bár vágyott, de gyakran ijesztő; nagy benne a kockázat a kudarcra, és hosszú távon nehéz benne kitartani. Gondoljunk csak egy hétköznapi esetre! Szeretném a mozgást beépíteni az életembe. Ez jó és szép vágy. Legyen ez a futás. Megveszem a futóruhát, kinézem a helyet, ahol futni szeretnék, és eltervezem, hogy holnap kimegyek futni – és innentől legalább kétszer egy héten megteszem ezt. Azután első nap lelkesen megyek és futok, ameddig csak bírok. Utána izomlázam van, rájövök, milyen érzés a kifulladás, mennyi időt jelent ez a két alkalom futás a napirendben; közbejön egy fontos hívás, beesik egy határidős munka… Soroljam? Meg hát nem volt akkora nagy siker az első alkalom! Rájöttem, hogy nem tudok azonnal öt kilométert lefutni, talán csak egyet. Így a futás kimarad egyszer, azután még egyszer, és lassan csak bűntudattal tudok rá gondolni.
A kaizen által javasolt nagyon kis lépések módszere egyfajta „lopakodó” megoldást jelenthet. Kicsi, könnyen teljesíthető célokat tűzünk ki, amitől nem ijedünk meg, amit simán megtehetünk. Sőt, olyan kicsi lépésekre bontjuk a célunkat, hogy szinte nevetségesen kicsi legyen. Mert pont ez a lényeg!
Nézzük ezt a futással kapcsolatban! Ha évek óta nem végeztem semmilyen sportot, akkor ne a futást tűzzem ki első kis lépésnek. Legyen inkább a helyben járás. Például azt tűzöm ki, hogy a tévénézés vagy zenehallgatás közben naponta két percet helyben járok. Ez annyira könnyű, hogy ha egy kicsi vágyam van a mozgásra, meg tudom tenni. Néhány hétig napi két perc a tévé előtt. Pár hét után a testem annyira megszokja, hogy már észre sem veszem, hogy nem két percet járok egy helyben, hanem négyet. Sőt, élvezem azt a négy percet! Ez lehet, hogy így elsőre olvasva semminek tűnik, de a semmi a két perc előtt volt. A következő hetekben az agy megszokja ezt a pár perces mozgást, kialakulnak új kapcsolatok az agyi idegsejtek között, aminek hatására örömet kezdek érezni a helyben járásnak még csak a gondolatára is, és egyre gyorsabban haladok a cél felé. Ha egy kicsit számolok, két hétig két perc helyben járás, még két hétig négy perc, utána két hétig nyolc perc, majd két hétig már kimegyek nyolc percre a levegőre sétálni, aztán pedig két hét múlva talán már vágyom a levegőn a kocogásra… Pedig hol is kezdtem el? Tíz hét után esetleg lassan kocogok is. Hogy lassú-e változás? Igen, de a semmihez képest nagyon is látványos eredményeket hozhat.
Kutatások szerint az emberek átlagosan tíz egymást követő szilveszteren határozzák el újra és újra ugyanazt – például a futást –, és az elhatározások egy negyede már az első két hónapban kudarcot vall. Próbáljuk ki, hogy nem nagy lépést tűzünk ki elsőre, hanem a cél felé vezető első kis lépést!
Azért egy dolgot a kaizen módszere sem tud megoldani. Nekünk kell kitűzni a célt és nekünk kell megtenni az első lépést. Szívből kívánom, hogy a mostani szilveszterkor megfogalmazott vágyak megvalósulása sikerekben gazdag legyen!
M. Teréz nővér
XXX. Évfolyam 1. szám
