Mottó: „A zongora billentyűi feketék és fehérek, mégis milliónyi színt képesek megjeleníteni az elménkben.” (M. C. Mena)
A tél hosszú estéinek sajátos világa van. Bevallom, én nagyon szeretem ezeket a hosszú téli estéket, mert van időm elcsendesedni, egy kicsit visszavonulni és töltődni. A lelki töltődés személyenként változik, szerintem függ az élethelyzettől, az életkortól, a korai pozitív-negatív élményektől is. Most a lelki töltődés egyik formájával kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megosztani.
A ritmus és a zene iránti igény valószínűleg egyidős az emberiség történelmével. A régészek már 30 ezer évvel ezelőtti hangszert is találtak! Manapság pedig egyre többet lehet hallani arról, hogy az úgynevezett klasszikus zene pozitív hatással van az anyaméhben fejlődő gyermek kedélyére és későbbi intelligenciájára, a beteg gyermekek és felnőttek gyógyulására, növények növekedésére és még sok egyébre.
De mi is a zene? Egy nagyon tudományos meghatározás szerint: a zene megszámlálhatatlanul sok tényezőből épül fel, amelyeket a fizika rezgésként azonosít. Ha utánanézünk néhány nagy fizikusnak, életükben – talán így nem is meglepő – meghatározó volt a zene.
Bolyai János (1802-1860) munkássága valóságos forradalmat indított el a matematikában, mely a modern matematika és fizika számára meghatározó volt. Ugyanakkor kiváló hegedűjátékosként egész életét végigkísérte a zene. Nagyon szeretett virtuóz darabokat játszani, és a hegedülés valóságos lételem volt számára.
Farkas Gyula (1847-1930) szintén fizikus és matematikus. Az ő életét a zongora szeretete kísérte végig, később zeneelméleti cikkei is megjelentek.
Fejér Lipót (1880-1959) szintén kiemelkedő eredményeket ért el, melyek nemcsak a matematikai analízis, hanem az elméleti fizika és az elméleti kémia számára is alapvető fontosságúak voltak, de emellett híres volt zongorajátékáról is.
Ha pedig híres nem-magyar példát is szeretnék bemutatni, nem hagyhatom ki egyik kedves tudósomat. Albert Einstein (1879-1955) minden idők egyik legzseniálisabb fizikusa, a relativitáselmélet atyja. Albert Einstein szenvedélyesen szerette a zenét, és maga is tehetséges hegedűs volt. – Itt szeretnék egy anekdotát is elmondani: egyik alkalommal Einstein tudóstársainak hegedült, és a játéka végén megkérdezte: „Milyen volt?”, mire egyik tudóstársa szarkasztikusan azt felelte: „Nos, relatíve jó!”
De a zene nemcsak az intelligenciánkra hathat. Egy finn orvosi kutatást olvastam nemrég a rehabilitációról. Különböző agyér-megbetegedések utáni felépülés-időtartamokat vizsgáltak és megállapították, hogy azok a betegek, akik naponta egy-két órát zenehallgatással töltöttek, hamarabb rehabilitálódtak. Az Amerikai Szívgyógyász Társaság vizsgálatai szerint pedig a vérnyomás-problémával küzdő idős emberek szisztolés vérnyomása csökkent, amikor egy kísérletben három hónapig, hetente három alkalommal Mozartot hallgattak, vagy éppen az óceán hullámainak hangját.
De a zene művelése vagy hallgatása nem csak fejleszt vagy gyógyít. Hisz a zene nemcsak egy agyterületünkre hat, hanem szinte az összesre: a mozgásért, az érzelmekért és a kreativitásért felelős régiókra is. Biztos sokan tapasztalták már, hogy milyen, amikor a zene ritmusára ütemesen mozgatjuk a lábunkat vagy a kezünket, ami a motorikus funkciók aktiválását jelzi.
Egy pszichológiai kutatást olvastam arról, hogy különböző zenéknek milyen hatása lehet az emberekre, ebből említek néhányat. Az idegességre állítólag kiváló hatással van a blues. A zene ritmusa és megnyugtató atmoszférája segít ellazulni. Hasonló hatást válthat ki a reggae is, ami kész relaxációs tréning lehet. Ha fáradtak vagy levertek vagyunk, egy ütemes rockzene vagy egy dinamikusabb klasszikus zene javíthatnak a hangulatunkon. Persze az ilyen eredményeket nem lehet mereven alkalmazni, mert mi magunk is különbözőek vagyunk, és különböző zenét szeretünk.
Bár én egyelőre szobanövényeimet inkább tápszerrel táplálom, de saját magamon többször is tapasztaltam, hogy egy kellemes zenei élmény teljesen át tudja mosni lelkemet-testemet. Én személy szerint szívesen veszek részt komolyzenei koncerteken. Egy hosszú és feladatokkal teli nap után persze nehéz elindulni a koncertterem felé, sőt még akkor sem tartom mindig jó ötletnek, mikor már megérkezem, de amikor már leülök a teremben a székre és elindul a zene folyama, szinte érzem, hogy a dallamfoszlányok magukkal viszik fáradtsággal teli érzéseimet, és dallamról dallamra új erővel töltenek fel. Ekkor már csak egy gondolat fut át rajtam: hála Istennek, hogy itt lehetek!
M. Teréz nővér
XXX. évfolyam 2. szám
