A július elején újonnan felállt kenesei Tourinformos csapatunk már a hónap első hétvégéjén bezsebelt jó néhány dicséretet, elismerést, kedves köszönő mondatot, no meg sok-sok őszinte mosolyt, amiért aktívan közreműködtünk a Spirit of Ba-laton elnevezésű biciklis megmérettetés lebonyolításában.

A lelkes szervezők idén immár kilencedik alkalommal rendezték meg 24 órás kerékpáros Balaton-kerülő rendezvényüket, a Spirit of Balaton-t, és az előző évekhez hasonlóan ebben az évben is felkérték a kenesei Tourinform irodát egy 24 órás pecsételőállomás működtetésére a rendezvény ideje alatt, vagyis 2018. július 7-én, szombaton reggel 8 órától másnap, vasárnap reggel 8 óráig.

Amikor megkaptuk a hivatalos felkérést, egy pillanatig sem gondolkodtunk azon, hogy közreműködjünk-e az évről-évre egyre népszerűbb nagyszabású bringás program lebonyolításban. Egyrészt mert a szervezők nagyon számítottak együttműködésünkre, másrészt örömmel segítettünk a magyar tengert egy nap alatt körbetekerő, elszánt és roppant kitartó uraknak és hölgyeknek.

Az előző évekhez képest most annyi változás történt, hogy idén először a kenesei Tourinfom iroda „magától értetődően” vállalta a 24 órás, meghosszabbított nyitva tartást, ahhoz pedig ragaszkodtunk, hogy az elmúlt három-négy esztendőben bevett – szerintünk nem túl szerencsés – szokással ellentétben idén a Vak Bottyán strandnál lévő irodánkban (Infóponton) vártuk a bringásokat (nem pedig a bicikliúttól távol eső, és sokak szerint egyébként is nehezen megtalálható fenti főirodában).

A pecsételőállomás működtetésével kapcsolatban a szervezők nem támasztottak különösebb elvárásokat, annyit kértek, hogy az áthaladó résztvevők pecsétkönyvébe, illetve ellenőrzőlapjára jegyezzük be az áthaladás időpontját, illetve pecsételjük le azt. Továbbá kérték, hogy az állomásokon helyezzük ki az ún. QR-kódokat, valamint, ha megoldható, a verseny színes logóját is, hogy a kerekezők annak segítségével, valamint a részükre pdf formátumban eljuttatott, címmel, térképpel, fényképpel, GPS-koordinátákkal ellátott Állomásmutató útmutatását követve, minél könnyebben megtalálják az adott állomást.

Ifjú kollégámmal, a diákként a Tourinform irodában dolgozó Lipták Dominikkal a szóban forgó szombaton reggel fél 8-kor indítottuk a munkanapot, amikor is a Balatoni Bringa-körút egyik legforgalmasabb kenesei szakaszán, a Sorompó kisvendéglőtől egészen a Nádas csárdáig, több helyen színes aszfaltkrétával figyelemfelkel-tő nyilakat rajzoltunk az útra, és Spirit of Balaton felirattal tettük teljessé az infót, ezzel mutatva a helyes irányt a strandnál lévő pecsételőállomáshoz.

A 24 órás mű-szakot Domi kollégám kezdte reggel 8-kor, és alig telt el egy-két óra, már kora délelőtt többen elismerésüket fejezték ki a kenesei Tourinformosoknak, amiért – az aszfalton jól látható felrajzolásokkal, valamint a logók ki-rakásával, mindkét irányból – olyan jól és egyértelműen irányítottuk a kerekezőket a pecsételési helyhez. A Spiritesek közül többen megjegyezték, hogy sok állomáshelyhez viszonyítva mi tényleg szuperül kitábláztuk az utat.

Jómagam délután 4-kor váltottam le Dominikot, és kíváncsian vártam, hogy mit hoz az előttem álló nyolc óra. Hány lelkes és kitartó kerékpárosnak a füzetecskéjébe nyomhatok majd pecsétet? Az is felettébb érdekelt, hogy vajon kik vállalkoznak egy ilyen nem mindennapi teljesítménytúrán…. Ami a résztvevők számát illeti, a délután és az este folyamán is folyamatosan érkeztek a tókerülők, ki az egyik, ki a másik irányból. Jöttek baráti társaságok, csajos csapatok, házaspárok, családok, és meg-lepődve láttam, hogy az idősebb (hatvan év feletti) korosztályból is akadtak jó néhányan (nemcsak urak, hanem hölgyek is), akik nyeregbe pattantak, és komoly állóképességet és nem kis elszántságot igénylő hétvégi programként, szombat reggeltől vasárnap reggelig megkerülték a Balatont.

Az egynapos tókerülés minden bizonnyal legfiatalabb résztvevője, egy öt és fél éves fiúcska családja körében indult útnak, és anyukája szerint a gyerkőc simán vette az akadályokat: se nem nyafogott, se nem fáradt el, és semmijét nem fájlalta az út során – ellentétben a csapatuk felnőtt tagjaival.

A nap folyamán (nálam 16 és 24 óra között legalábbis) rengetegen külön megköszönték, hogy több év után újra itt, a strandnál pecsételtünk… Nagyon sokan értékelték a 24 órás nyitva tartást is, és a kései órákban erre tekerők igazán hálásak voltak a friss vízért, a szervezők által biztosított édes és sós rágcsálnivalóért, valamint az egy-két biztató mondatért is. Aki pedig a kiadós tekerés mellett még a futball-világbajnokságra is tudott koncentrálni, és az aznapi Oroszország-Horvátország összecsapás eredményéről érdeklődött, annak percre kész információval – és a laptopomnak köszönhetően a meccsbe belepillantási lehetőséggel – szolgáltam a mérkőzés állását illetően…

A Spirit of Balaton fő szervezője, aki szintén kerekező résztvevőként jött/gurult be pecsételtetni este 10 óra tájban, azt is különösen értékelte, hogy kitettük a tőle kapott mutatós, színes égősort az iroda ablaka fölé. 

Összességében azt mondhatom, abszolút sikeresen vettük az akadályokat, és ügyesen helytálltunk a jócskán meghosszabbított nyitva tartási időben. A biciklin érkezők ragyogó tekintetét és örömteli mosolyát látva úgy éreztem, mindenképpen volt értelme nyitva tartani reggelig, mert mindannyiunkat jó érzéssel töltött el, hogy segíthettünk a vállalkozó szellemű tókerülő kerekezőknek.

Ami a csapatunk helytállását illeti: először is nagy dicséret illeti Dominikot, aki reggeltől a délután közepéig ügyesen és talpraesetten állta a sarat, úgy, hogy a szóban forgó szombati nap volt az első, amikor diákmunkatársunk egyedül dolgozott több mint nyolc órán keresztül a lenti irodánkban.

A másik elismerés Tóth Barnabás kollégámnak jár, aki vállalta, hogy a strandnál lévő irodában „éjszakázik”, ami azért nem lehetett könnyű menet… Szerencsére neki is jutott még bőven pecsételésből: Barna közel ötven pecsétet osztott ki az éjszaka folyamán, valamint hajnalban.

Végül, de nem utolsósorban a kenesei Tourinform iroda vezetőjének, Gajdosné Márton Csillának pedig azt köszönjük, hogy mindeközben a fenti irodában tartotta a frontot. 

Pár nappal a rendezvény után meg-tudtam, hogy a magyar tengert kerék-párral megkerülők száma az előző évi körülbelül 450 fő után idén szinte pontosan 500 fő volt. A szervezők a részt-vevők nevében is nagyon szépen köszönték együttműködésünket a 2018. évi Spirit of Balaton megszervezésében és megvalósításában! Ahogy azt a pecsételőállomásokon dolgozókhoz intézett levelükben írták: „Szombat reggeltől vasárnap reggelig sok lelkes és boldog biciklissel találkoztunk utunk közben, és ez nagyobbrészt nektek köszönhető!”

Szűcs Anikó