Tájékoztatás tartózkodás utáni idegenforgalmi adóról

Tisztelt Szállásadók! A Kormány 140/2020. (IV.21.) rendelete alapján, Balatonkenese város közigazgatási területén működő szállásadókat az alábbiakról tájékoztatom. 2020. április 27. napjától 2020. december 31-ig terjedően, a településen eltöltött vendégéjszakák után az idegenforgalmi adó összegét a vendégeknek nem kell megfizetniük, a szállásadóknak nem kell beszedniük és befizetniük az Önkormányzat részére. A bevallásokat azonban az adott hónapról…

Balatonkenese Címer

Lakossági tájékoztatás

Balatonkenese Város Önkormányzata nevében ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy napokon belül megkezdődik a balatonkenesei Kippkopp Óvoda előtti útszakasz és parkoló teljes rekonstrukciója. A beruházás előreláthatólag július elején fejeződik be. A munkálatok első ütemében öt olyan fa kerül kivágásra, amelyek elhelyezkedésük miatt akadályozzák a parkolók kialakítását, illetve fajtájuk miatt allergiás tüneteket okozhatnak. A fejlesztés során a kivágott…

Balatonkenese Címer

Az ügyfélfogadás szünetel

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal 2020. április 28-án és április 30-án nem lesz elérhető, áramszünet miatt. Kérjük, hogy ügyeiket – a korlátozó intézkedések betartása mellett – 2020. április 27-én és április 29-én szíveskedjenek intézni. Ügyeleti telefonszámok halaszthatatlan ügyekben: Anyakönyvi ügyekben: 70/371-7420 Katasztrófavédelmi ügyekben: 20/919-1507 Megértésüket és türelmüket ezúton is megköszönjük. Balatonkenese,…

A DRV Zrt. tájékoztatása az elektronikus számla fizetési lehetőségekről

A kijárási korlátozás betartásával sokat tehetünk a koronavírus terjedésének megfékezéséért, valamint egymás és az idősebbek védelméért egyaránt. A DRV Zrt. ezen időszakban a postai úton érkező csekkek, számlák befizetésre a következő alternatív módokat ajánlja: Internetes banki (netbanki, mobilbanki) átutalással Az utalás egyaránt indítható mobiltelefonról (például banki applikáción keresztül) vagy számítógépről (weboldalon keresztül). A közlemény rovatban…

A legfontosabb tudnivalók a helyi védekezésről

  Összegyűjtöttük a veszélyhelyzeti védekezéssel kapcsolatos legfontosabb biztonsági rendelkezéseket, melyek jelenleg is érvényesek Balatonkenesén: 1., Kérjük a város területén tartózkodókat, hogy a közterületeken és a közösségi használatú zárt terekben (üzletek, gyógyszertárak, stb.) viseljenek szájmaszkot. 2., Zárva vannak az alábbi területek: Strand tér: Vadkacsa étteremtől a Sorompó büféig terjedő szakasz; Nádas csárda előtti parkoló; Parti sétány…

Rendőrségi tájékoztatás a házi karantén szabályairól

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság önkormányzatunknak is megküldte a lakhelyen történő járványügyi megfigyelés idejére vonatkozó szabályokat. Felhívják a figyelmet arra, hogy lakhelyen történő járványügyi megfigyelés idején az alábbi szabályok betartása saját és mások egészségének megóvása érdekében mindenkire nézve kötelező. „Kérünk mindenkit, hogy mutasson jogkövető magatartást családja és környezete érdekében! Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!” – áll a kapitányság…

Balatonkenese Címer

Határozat pályázati kiírás és elbírálás felfüggesztéséről

Balatonkenese Város polgármesterének 95/2020. (IV. 15.) határozata A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, Balatonkenese Város Képviselő-testületének hatáskörében eljárva az alábbi döntéseket hozom meg: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének a civil szervezetek…

Balatonkenese Címer

Polgármesteri határozatok veszélyhelyzetben – 2020. április 14.

Balatonkenese Város polgármesterének 94/2020. (IV. 14.) határozata A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, Balatonkenese Város Képviselő-testületének hatáskörében eljárva az alábbi döntéseket hozom meg 2020. április 14. napjától visszavonásig: Balatonkenese Város…

Balatonkenese Város polgármesterének közleménye a közterületek használatáról

Tisztelt Balatonkeneseiek, ingatlantulajdonosok, idelátogatók! Tekintettel arra, hogy a koronavírus elleni védekezés új szakaszába lépett, a korábban meghozott korlátozó intézkedéseket, az alábbiakkal egészítem ki 2020. április 10. 8:00 órától: Elrendelem Balatonkenese Város közigazgatási területén található alábbi parkolóhelyek lezárását: Balatonkenese, Strand tér :Vadkacsa étteremtől a Sorompó büféig terjedő szakaszon, Balatonkenese, Strand tér: Nádas csárda előtti parkoló, Balatonkenese,…

Szünetel a kötelező kéményseprés

A katasztrófavédelem kéményseprőipari szervének közleménye Tisztelt Ügyfelünk! A katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve az ügyfelek és a szakemberek egészségének megőrzése érdekében a március 17-e utáni időszakra meghirdetett társasházi sormunkáit teljes ellátási területén felfüggeszti és átütemezi, vagyis a kötelező ellenőrzésekre később kerül sor. Ez a változás részben érinti az egylakásos ingatlanok kéménytulajdonosainak kérésére, egyeztetett időpontokban elvégzendő ellenőrzéseket és…

Felhívás adományozásra

TISZTELT BALATONKENESEIEK, TISZTELT TÁMOGATÓINK! A településünkön élő rászoruló családok, egyének részére adománygyűjtést szervezünk annak érdekében, hogy könnyebben átvészeljék ezt a nehéz időszakot. A tartós élelmiszer, illetve tisztító- és tisztálkodószer adományokat Balatonkenesén, a Tátorján Szociális Szolgáltató Intézményben  a Táncsics u. 20. szám alatt lehet átadni zacskóba, vagy dobozba csomagolva hétfőtől csütörtökig  8.00 – 16.00 óráig. A…

Balatonkenesei Hírlap közleménye

Tisztelt Olvasóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt, a koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében a Balatonkenesei Hírlap csak online formában jelenik meg és az interneten lesz elérhető. Megtalálják Balatonkenese város honlapján: www.balatonkenese.hu és Facebook-oldalán is: www.facebook.com/balatonkenesevarosonkormanyzata A veszélyhelyzet feloldása után a lapot újra a szokott formában, nyomtatott változatban is a kezükbe vehetik. Igény esetén értesítést…

Szünetel a települési ügysegéd fogadóóra

Tisztelt Polgármester Úr! A kihirdetett vészhelyzetre tekintettel a települési ügysegéd fogadóóráit visszavonásig szüneteltetjük az Ön településén is. Ügyfél érdeklődése, kérdés felmerülése esetén a 88/550-709 telefonszámon, vagy a balatonalmadi.jaras@veszprem.gov.hu e-mail címen várjuk megkeresését elérhetőség megadása mellett. A megkeresést a szakügyintézőhöz továbbítjuk, aki a megadott elérhetőségen választ ad az ügyfél részére. Megértésüket és türelmüket köszönjük. dr. Tar…

Balatonkenese Címer

Balatonkenese Város Városgondnoksága pályázatot hirdet

Balatonkenese Város Városgondnoksága (8174 Balatonkenese Fő utca 43.) pályázatot hirdet gépjárművezető, nehézgép kezelő munkakörbe   Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő (8 óra) munkatörvénykönyve alapján   A munkavégzés helye: Veszprém megye, 8174 Balatonkenese, Fő utca 43.   Ellátandó feladatok:              A Városgondnokság tulajdonában lévő gépkocsik vezetése, erőgépek kezelése, kisebb javítások elvégzése, karbantartása.   Illetmény és juttatások:            …

Az együttélés szabályai (nem csak) Balatonkenesén

#maradjotthon: ez azt jelenti, hogy: célszerű az állandó lakcímen tartózkodni, hiszen ott vehető igénybe az orvosi- és önkormányzati segítség otthon = lakás és kert – Balatonkenesén nincsenek panelházak, mindenki rendelkezik a lakóingatlanhoz tartozó udvarral, a közterületi jelenlét elkerülhető Tilos a zöldhulladék égetése: ez azt jelenti, hogy TILOS BALATONKENESE EGÉSZ TERÜLETÉN, A HÉT MINDEN NAPJÁN ÉS…

Hirdetmény kiemelt közterületek használatára

Balatonkenese kiemelt közterületek használatára vonatkozó megállapodások számának és a tevékenységek profiljának megállapításáról   Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének (a továbbiakban: Képviselő-testület) a közterület-használat engedélyezéséről szóló 13/2013. (VI.11.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: önkormányzati rendelet) 24. § (3)-(4) bekezdésében foglaltak értelmében az alábbi hirdetményt teszem közzé:   A Képviselő-testület a 2020. február 27. napján megtartott nyílt ülésén az…

Zárva van a szabadstrand

Tisztelt Lakosság! A kialakult helyzetre való tekintettel annak érdekében, hogy a nyári hónapok örömét már újra együtt, szabadon élvezhessük, a szabadstrand a mai nappal, az Operatív Tanács döntése értelmében határozatlan időre bezárja kapuit. Kérünk mindenkit, legyünk türelemmel, tartsuk be a szükséges óvintézkedéseket, az önkéntes karantén szabályait és figyeljünk oda egymásra!” Balatonkenese Város Operatív Tanácsa Balatonkenese,…

Felhívás a Balatonkenesén ingatlannal rendelkezőkhöz

Tisztelt Ingatlantulajdonosok! Az együttélés megkönnyítése miatt azzal a határozott kéréssel fordulok Mindenkihez, hogy tartsunk be néhány alapvető szabályt: A helyi boltok nem készültek fel a nyári időszaknak megfelelő forgalomra, ne felhalmozási céllal vásároljunk. Ha így teszünk, a napi ellátás zavartalan lehet… A közterületi szemetesek nem kommunális hulladék befogadására szolgálnak, akinek nincs egész évre vonatkozó elszállítási…

Balatonkenese Címer

Felhívás a kommunális hulladék gyűjtéséről

Felhívom mindazok figyelmét, akik nem rendelkeznek a teljes évre vonatkozóan hulladékszállítási szerződéssel, hogy kommunális hulladék nyilvános gyűjtőkben (utca szemetes) továbbra sem helyezhető el! A járványügyi helyzet miatt hatóságunk fokozottan ellenőrzi ennek betartását, a rendelkezés megszegőit eljárás alá vonjuk! A kommunális hulladék gyűjtésére és elszállítására alkalmas zsákok megvásárolhatóak többek között Balatonkenese Város Városgondnokságán. Balatonkenese, 2020.03.18. Jurcsó…

Balatonkenese Címer

Fogászati közlemény

A kihirdetett veszélyhelyzet miatt szükséges egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 10/2020. (III. 14.) EMMI rendelet értelmében, a fogorvosi alapellátás keretében a veszélyhelyzet fennállásáig CSAK SÜRGŐSSÉGI BEAVATKOZÁS VÉGEZHETŐ EL. Az alábbi beavatkozások tartoznak a sürgősségi ellátáshoz: a fogból induló gyulladások ellátása (foghúzás), szájüregi tályog megnyitása, bölcsességfog körüli gyulladás kezelése, a fogak friss baleseti sérüléseinek…

Balatonkenese Címer

Orvosaink javaslatai

Koronavírus fertőzés gyanú esetén TILOS a rendelőbe lépni! A váróban egyszerre csak 1 ember tartózkodhat! A többiek a rendelő előtt várakozzanak, egymástól 2 méter távolság betartásával! A betegellátás kizárólag előzetes telefonos egyeztetés alapján történik! dr. Németi Sándor +36-30/432-1655 nemetidoktor@gmail.com dr. Détár Bianka +36-30/989-4302 medbianco1@gmail.com dr. Meláth Viola +36-70/315-7965 pca38071@gmail.com Kérjük a kapott időpont pontos betartását!…

Balatonkenese Címer

Ügyfélfogadás szüneteltetése

TISZTELT ÜGYFELEINK! A JÁRVÁNY TERJEDÉSÉNEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN 2020. MÁRCIUS 16. NAPJÁN ÜGYFELEINKET A POLGÁRMESTERI HIVATA ÉPÜLETÉNEK ELŐTERÉBEN, EGYESÉVEL FOGADJUK. 2020. MÁRCIUS 17. NAPJÁTÓL A SZEMÉLYES ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL! A személyes ügyfélkapcsolat kizárólag az ügyintézővel előre egyeztetett, halaszthatatlan ügyben – mérlegelést követően – lehetséges, de telefonon és elektronikus úton IS segítjük az ügyintézést.

Balatonkenese Címer

Tájékoztatás intézménybezárásról

Tisztelt Balatonkeneseiek! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Balatonkenese Város Helyi Operatív Tanácsának döntése nyomán a Közművelődési Intézmény és Könyvtár (Kultúra Háza, Könyvtár) 2020. március 16. hétfőtől határozatlan időre bezár. Ezen időponttól fogva az intézményeink nem látogathatóak, a rendezvények, alkalmi és rendszeres teremhasználatok, klubok, szakkörök, csoportos foglalkozások elmaradnak, és a Falugazdász ügyfélfogadás is szünetel. A könyvtár automatikusan meghosszabbítja…

Balatonkenese Címer

Tájékoztatás intézménybezárásról

Tisztelt Szülők! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Balatonkenese Város Helyi Operatív Tanácsának döntése nyomán 2020. március 16. hétfőtől határozatlan időre intézményünk zárva tart. A szociálisan rászorulók étkeztetését továbbra is biztosítjuk kiszállítással. A szociális étkezőkön kívül további személyek részére étkezést nem biztosítunk. Akik üzleti alapon vették igénybe az étkeztetést, a későbbiekben visszakapják a kieső időszakban elmaradt étkezések…

Balatonkenese Címer

A Tátorján Szociális Szolgáltató Intézmény Közleménye

Tisztelt Érintettek! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Balatonkenese Város Helyi Operatív Tanácsának döntése alapján 2020. március 16. hétfőtől a Tátorján Szociális Szolgáltató Intézményben az Idősek Klubjában az ellátottak nem tartózkodhatnak. Az Intézmény dolgozói házi segítségnyújtás keretében gondoskodnak a rászorulókról. A szociális étkezők ellátását továbbra is biztosítjuk. Az eddigi ételhordós kiszállítást ideiglenesen felváltja az eldobható dobozokban történő…

Balatonkenese Címer

Közlemény

Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napon megalakult Balatonkenese Város Helyi Operatív Tanácsa, melynek legfőbb feladata a koronavírus járvány kapcsán végzendő prevenció. A Tanács a járvány megelőzése érdekében, az alábbi döntéseket hozta: A Kippkopp Óvoda és Bölcsőde 2020. március 16. hétfőtől határozatlan időtartamra bezár. A szociális étkezés a továbbiakban is biztosított. A Kultúra Háza…

Balatonkenese Címer

Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány

Tisztelt Lakosság, Kedves Keneseiek! Bizonyára Önök is értesültek arról, hogy a kormány veszélyhelyzet elrendeléséről döntött március 11-én. Ennek szigorú előírásai vannak, melyek betartására – saját és jól felfogott közérdekből – kérjük a lakosságot. A pontos részletekről itt tájékozódhat: https://koronavirus.gov.hu/ Javasoljuk, hogy mindenki vigyázzon magára, lehetőség szerint kerülje a tömeget és tartsa be a legfontosabb higiéniai…

Balatonkenese Címer

Március 15 – Elmarad az ünnepi műsor!

Tisztelt Balatonkeneseiek!  A képviselő testület döntésének megfelelően más településekhez hasonlóan Balatonkenesén sem kerül megtartásra a 2020. március 15-én délutánra tervezett ünnepség. Az Önkormányzat ugyanezen a  napon délelőtt 9.00 órakor megkoszorúzza a Kossuth-szobrot. Köszönjük megértésüket!

Balatonkenese Címer

Állásajánlat – közterület-felügyelő

Balatonkenesei Város Jegyzője                 a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony                         Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye:…

Balatonkenese Címer

Nemzeti Földügyi Központ Hirdetménye

Tisztelt Jegyző Asszony/Úr! A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 3. § (1) bekezdése alapján a Magyar Állam tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Földügyi Központ (NFK, székhelye: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5., statisztikai számjele: 15840369-8413-312-01, törzskönyvi azonosító száma: 840363, adószáma: 15840369-2-42) nevében az alábbiakról tájékoztatom. Szervezetünk a felelős állami földvagyon-gazdálkodás fenntartásának érdekében a földbirtok-politika irányelvekkel összhangban, a…

Tájékoztató a szabadtéri tűzgyújtás szabályainak változásáról

A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Kockázatot jelenthet a gondatlanság is, a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák. Szabadtéri tűzgyújtás…

Balatonkenese Címer

Pályázat – Titkársági ügyintéző

Balatonkenesei Város Jegyzője                         a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Polgármesteri Hivatal Balatonkenese Titkársági ügyintéző munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony                         Foglalkoztatás jellege:…

Általános tájékoztatás a koronavírus elleni védekezésről

Tisztelt Balatonkeneseiek! A Kormányzati Tájékoztatási Központ hivatalos közleménye szerint Magyarországon továbbra sem tudunk koronavírusos betegről, de sajnos nem zárható ki, hogy ide is megérkezik a vírus, melynek európai gócpontja Észak-Olaszországban van. A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van. Ezért kiemelten felhívjuk a magyar állampolgárok figyelmét a következőkre: 1) A legfontosabb, hogy ne utazzanak…

Balatonkenese Címer

Tisztelt ingatlantulajdonosok! Kedves Keneseiek!

A Balatonakarattya és Balatonkenese szétválását követő vagyonmegosztással kapcsolatban 2020. február 19-én sor került a második egyeztetésre, amelyen  a települések képviselői ismertették javaslataikat az elszámolás alapjául szolgáló kataszteri nyilvántartás módosításával kapcsolatban. Mindkét fél egyetértett abban, hogy ehhez szakértő bevonása szükséges, aki különböző számítások után a kapott adatokat feldolgozza, és a felek rendelkezésére bocsátja. Ezen eredmények megismerését követően…

A kereskedelmi-szálláshely szolgáltatásokat érintő adózási változások

A Balaton Keleti Kapuja Turisztikai Egyesület tájékoztatást állított össze a 2020-ban életbe lépő adózási változásokról a kenesei szállásadók részére. A kereskedelmi-szálláshely szolgáltatást 2019. december 31-ig terhelő 18 százalékos, kedvezményes adómérték 2020. január 1-jétől 5 százalékra csökken. Mi minősül kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak? Annak meghatározása során, hogy az általános forgalmi adó szempontjából mit tekintünk kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak, a 2009/62.…

Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Veszprém megyei ügyfélszolgálatának soron következő ügyfélfogadási ideje: 2020. február 17. 8.00 – 12.00 óra között. Helyszíne: Veszprémi Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (8200 Veszprém, Kossuth u. 10. (Zöld Ház), I./107. Kapcsolat: Dr. Fábián Alexandra egyenlőbánásmód-referens. 06 30/377-4272, alexandra.fabian@egyenlobanasmod.hu Forduljon az Egyenlő Bánásmód hatósághoz, ha neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete,…

Tisztelt balatonkenesei lakosok!

Civil kezdeményezésre, Balatonkenese Város Önkormányzatának támogatásával és Baky Péter művész közreműködésével a trianoni békediktátum aláírásának centenáriumára Emlékjel felállítását tervezzük a Hősök kertjében, az I. világháborús szoborcsoport közvetlen környezetében. Amennyiben elképzelésünket méltónak találják támogatásukra, kérjük Önöket, csatlakozzanak támogatóink sorába, hiszen közös akarattal és összefogással tudjuk megőrizni Balatonkenese múltját, gazdagítani jelenét és utat mutatni a jövő nemzedékeknek.…

Balatonkenese Címer

Tisztelt Ingatlantulajdonosok, Kedves Keneseiek!

A határkérdésben született részítéletet követően a tegnapi napon újraindultak az egyeztetések Balatonkenese és Balatonakarattya között a vagyonmegosztás peren kívüli lezárása érdekében.  Az egyeztetésen mindkét település kifejtette részletes álláspontját a vagyonmegosztás mikéntjével kapcsolatban, és bár egyelőre vannak álláspontbeli különbségek, láthatóak olyan közös pontok, amelyekre építkezve eljuthatunk a megállapodás megkötéséig. A következő egyeztetésre február 19. napján kerül sor, addig Balatonakarattya írásban elkészíti a…

Összefoglaló a január végi képviselő-testületi ülésről

Védőoltások önkormányzati támogatásáról és a trianoni évforduló emlékművéről is döntöttek, illetve az éves kenesei rendezvénytervről tárgyaltak a képviselők január 30-án. Ez utóbbi kapcsán Jurcsó János polgármester arról adott tájékoztatást, hogy a Kultúra Háza munkatársai, valamint a civilek, továbbá koncertszervezésben jártas szakember bevonásával körvonalazódik az idei rendezvényterv, néhány héten belül ismertek lesznek a fellépők és a…

Péterfy Gizella emlékére

Önkormányzatunk mély fájdalommal tudatja, hogy településünk jeles művésze, Péterfy Gizella festő- és szobrászművész életének 76. évében elhunyt. Péterfy Gizella 1943. március 3-án született Marosvásárhelyen. 1963 és 1968 között végezte a Képzőművészeti Főiskolát Budapesten, mestere Bernáth Aurél volt. Önálló tárlatokat 1972-től tartott, rendszeres résztvevője megyei és országos kiállításoknak. 1991-től a Veszprémi Művész Céh tagja. Művei több…

Közlemény

Tisztelt Olvasóink! A Balatonkenesei Hírlap ezúton tájékoztatja Önöket, hogy a Magyar Posta túlterheltség miatt megszünteti lapunk terjesztését, 2020. februári számától nem kézbesíti házhoz a lapszámokat. A Balatonkenesei Hírlap aktuális és korábbi számai elérhetők a Balatonkenese Város Önkormányzat honlapján (www.balatonkenese.hu) valamint facebook oldalán (https://www.facebook.com/balatonkenesevarosonkormanyzata) . Igény esetén értesítést küldünk a megjelenésről, illetve az aktuális lapszámot elektronikus…

Tájékoztatás rendelési idő módosulásáról

Dr. Németi Sándor szabadsága miatt 2020. január 13-17-ig (hétfőtől péntekig) a rendelés az alábbiak szerint módosul: Hétfő: 13.30-15.00 Kedd: 08.00-09.30 Szerda: 13.30-15.00 Csütörtök: 08.00-09.30 Péntek: 13.30-15.00 Helyettesít: Dr. Rónay Barnabás Tel.: 30/381-83-93. Sürgős esetben a fenti telefonon érhető el 8.00-16.00 óráig. 16 óra után másnap reggel 8 óráig a Balatonalmádi Orvosi ügyelet vehető igénybe. Megértésüket…

Balatonkenese Címer

Meghívó 2020. január 13. napján 17:00 órakor tartandó képviselő-testületi ülésre

Tisztelettel meghívom Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2020. január 13. napján (hétfő) 17:00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében (8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1.) tartandó képviselő-testületi ülésére.   NAPIRENDI PONTOK: Önkormányzati helyiségek használati díjának megállapításáról Előadó: Jurcsó János polgármester Magyar Állami Vasutak Zrt. bérleti szerződésének megtárgyalása Előadó: Jurcsó János polgármester Benyújtott pályázatokról szóló tájékoztatás és szükséges döntések…