A korábbi napokkal ellentétben ragyogó és simogató napsütés fogadta a balatonkenesei gyerekeket szombaton a Vak Bottyán Strandon. A városi gyereknap reggel az újszülöttek köszöntésével kezdődött, akik tiszteletére fát is ültettek a Tátorján Ligetben.
Délután a strandon színes és érdekes programok tucatja várta a gyerkőcöket. A fiúk nagy örömére volt ott „megmászható” mentő-, rendőr-, és még tűzoltóautó is, íjászkodni is lehetett az Onogur Hagyományőrző Egyesülettel. A már hagyományosnak számító Balaton játszóház körhintával, arcfestéssel örvendeztette meg a kicsiket. Hűséges vendégünk: Frici Bohóc kacajcsalogató műsora mellett láthatott a város apraja-nagyja két bábszínházi előadást, táncbemutatókat, majd a tánc- és rajzverseny eredményhirdetése után fergetegeset bulizhattak az Iszkiri zenekarral. Hogy a gyereknapi buli igazán felejthetetlen legyen, a Tátorján Nyugdíjasklub szorgalmas nagymamái több száz – különféle házi lekváros és kakaós palacsintával, a Városvédő Egyesület pedig ásványvízzel és üdítővel kedveskedett a gyerekeknek.
A gyermeknapra a Tátorján Nyugdíjasklub részéről tizenegy hölgy sütött palacsintát. Köszönjük Nekik:
Kálmán Ferencné Piroska, Fekete Tiborné Gizike (ők osztották ki a palacsintákat), Gondán Sándorné Zsuzsa, Gondán Miklósné Erzsi, Filó Károlyné Sárika, Berecz Ferencné Panni, Tatarek Béláné Eszti, Prisztács Lászlóné Gitta, Sevinger Lászlóné Anci, Ötvös Józsefné Ica, Katona Ernőné Erzsike, Nyemcsok Györgyné Gabi, Miskolcziné Sörédi Mónika