Minden ember kétszer születik meg. Az első születés az a csodálatos folyamat, amikor a pici emberkét az édesanyja szüli meg erre a világra, a második születés pedig a felnőtt ember megérkezése az örök létre. Mindkettő misztérium, szinte felfoghatatlan titok, és mégis beszélhetünk róluk, mert nemcsak életünk részeiről van bennük szó, hanem ezek életünk kútfői, amelyekből forrásozik az a valaki, akinek valójában mondhatjuk magunkat.
Mily nagy hasonlóság van a két születés között! Még el sem indult az életünk, és máris valakik nagyon, de nagyon akartak minket. Nevet adtak nekünk, és elhatározták, hogy fölnevelnek minket. Elhalmoztak minden jóval: puha meleg kelengyével, ruhával és finom ételekkel, szellemi javakkal és sok-sok szeretettel. Fizetséget nem vártak, csupán azt a lehetőséget, hogy önzetlenül gyönyörködhessenek bennünk: akiknek boldog életet szántak…; – és van Valaki, aki még ennél is többet szán nekünk, és ezért elvezet minket a húsvéti újjászületés misztériumához.
Mindkét születés gyönyörű esemény, pedig mindkettő útját vér, kín és gyötrődés szegélyezi, és tragédiák kockázata fenyegeti, amit vállal a féri és a nő, mert édesanya és édesapa akar lenni, és vállal az Isten, mert ő Teremtő és Üdvözítő –, az enyém is és a mienk is.
A második születést a húsvét jeleníti meg. Vigyázni kell azonban arra, hogy húsvét titkát ne mossuk össze a tavaszi kikelet dicséretével –, bár tényleg csodálatos dologról van szó, amelyben minden a megújulás és a születés élményével veszi körül az embert. Mégis, ez csupán a mulandó természet „csodája”, amely, ha túlságosan hatalmába keríti az embert, akkor saját mulandóságának sírjába zárna be bennünket is.
Mi tehát húsvét titka? Egy újabb tiszta hős bukása, akire lehet emlékezni, akiről lehet verset, drámát vagy dalt írni, akinek emelhetünk szobrot, vagy akit hívek követhetnek és utánozhatnak? Az ilyen – emberi világunkba zárt – titok nem volna igazi misztérium, mert ha mégannyira is igaz lenne tartalma, egy „legújabb hőssel” hamar túlhaladottá válhatna. Húsvét titka azonban nem ilyen természetű, hanem pontosan ebből a körforgásból való kiszabadulást jelenti: a nagybetűs Életre való végleges megszületést.
Húsvét titka Jézus nélkül nem érthető meg. Először maguk az apostolok sem értették meg, mert a maguk feje után próbáltak tájékozódni, noha ők közvetlenül a Mester tanítványai voltak. Ennek egyenes következménye volt számukra a nagypénteki kudarc, a reményt vesztettség, a félelem és a szégyen. (Mint ami minden emberi halálban benne van.) A második születés ilyen „alulnézetből”, vagyis az ember perspektívájából; de ez semmit sem árul el a lényegből: az áldozat győzelemmel végződik. A megdicsőült Krisztus megmutatja magát és helyet készít az ember számára. Ettől a felismeréstől „lángolt” az emmauszi tanítványok szíve. A Föltámadott köszöntése: „Békesség nektek!” oly mélyen érintette a tanítványokat, hogy az még a mai utódokat is átjárja. A kételkedő Tamás apostol olyan vallomást tesz, amelyre korábban maga sem gondolt volna. Leborul Jézus megdicsőült sebei előtt, és bűnbánóan suttogja: „én Uram, én Istenem!”. És végezetül Simon Péternek is meg kell térnie gyáva hazugságából egy bensőséges vallomás formájában: „Uram, te mindent tudsz. Azt is tudod, hogy szeretlek.”
Húsvét titka bevilágítja az ember méltóságának és hivatásának titkát, értelmet ad még az értelmetlennek látszó dolgoknak is. Érdemes a fényénél tájékozódni…!
Dr. Balázs Pál
XXX. évfolyam 4. szám
