Győrfi Károly, a Kelet-Balatoni Borrend nagymestere, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének alelnöke nyerte italával a kenesei Város Bora címet 2018-ban
A város bora lett a 2018-as kenesei borversenyen Győrfy Károly Bíbor Kadarka-Zsombi vörösbora, míg a fehérborok kategóriájának Nagy Arany minősítését sauvignon blacjával hozta el. Három a magyar igazság, így otellójával még egy ezüst minősítést is begyűjtött. – A vörösborok Nagy Aranyát a tavalyi Város borának készítője, Szíjártó Emil nyerte, pinot noirjával. Ugyancsak nagy teljesítmény, hogy egy évvel ezelőtt (Balatonkenesei Hírlap, 2015/5., május), vele készült interjúnkban még terve volt csak, hogy e fajtából jó bort készíthessen: személyes sikeréhez ezúton gratulálunk!
De most ismerkedjünk meg az idei győztes bor készítőjével, Győrfi Károllyal.
– Hogyan lettél borász?
– Nem vagyok borász, legfeljebb hobbi-borásznak tartom magam. A szőlő és a bor gyerekkoromtól fogva kísér. Balatonvilágosról származom, nagyapámnak ott volt szőlője. Sokat sertepertéltem körülötte. A pince illata számomra olyan, mint egy jó parfüm. Imádom a kis, kézműves borospincéket, mert a hangulatuk hasonlíthatatlan. Sokkal jobban szeretem ezeket, mint a nagy pincészeteket. Azoknak is megvan a maguk atmoszférája, de hozzám a kézműves bortermelés, a hagyományőrzés áll igazán közel.
– Milyen borokat készítesz?
– Ahogy már említettem, hobbiborásznak tartom magam. És itt nem árt megemlíteni egy kérdést, mely kistermelői borbírálatokon is gyakran felmerül. Sokan nem tudják, mit nevezünk saját bornak. Azt mondják: ha valakinek nincs szőlője, hogy lehet bora? Lehet. Azt nevezzük saját bornak, amit magunk erjesztünk. Attól a perctől kezdve, hogy a mustot kierjesztem, kezelem, abból alkohol válik, onnantól hivatalosan az az én borom. Hosszú út vezet el a szőlőtől addig, hogy iható, jó minőségű ital legyen belőle; kezelni kell, dolgozni kell vele. Itt válik ketté a szőlészet és a borászat, ami két külön szakma.
Ha az időm megengedi, nagyon szeretnék saját szőlőt, a termesztés még hiányzik nekem. Egyelőre nem tehetem meg, mert a gyümölcs, ha érik, nem vár meg. Avval foglalkozni kell, és nem csak akkor, amikor nekem van rá időm. Még nem döntöttem el, milyen fajtával foglalkozzam leginkább. Piros és fehér szőlőből is szeretnék két-három fajtát, de a gondolat még nem forrott ki rendesen.
Évente 2-3 féle szőlőből készítek bort. Nagy lehetőség számomra, hogy borlovagtársaim és a borrenden keresztül megismert barátaim jóvoltából nagyon jó minőségű szőlőhöz juthatok. Minden évben megpróbálok más fajtákkal dolgozni. Kézműves borokkal foglalkozom, amelyek ismerete apáról fiúra száll, s hagyományos módszerekkel készül. Kísérletezem a tiszta, kémiai szerektől mentes bor előállításával.
– Melyek a kedvenc fajtáid?
– Elsősorban az őshonos magyar szőlőket szeretem és támogatom. Előtérbe kerülnek mostanában a rezidens fajták, mivel eléggé előrehaladott a klímaváltozás. Tájegységtől függő, melyik szőlőből lehet a legjobb bort készíteni. Balatonkenesén, illetve a környező településeken, a hobbikertekben és a szőlőkben napjainkban 40-50 féle szőlőfajta van jelen. Nagyon szeretem a rizlingeket, a testes, fehér borokat, de nem vetem meg az illatos, gyümölcsös fajtát sem – természetesen ezt is fehérben. A vörös szőlőkből is a testesebb bort adó típusokat kedvelem, amelyek egy-két év alatt adják vissza az értéküket. Szerintem nem annyira a fajta fontos; a kistermelőknek sokkal inkább az a lényeg, hogy minél egészségesebb gyümölcsből dolgozzanak, mert abból lesz minőség.
– „Magyar bor, mindenkor, Isten áldásával” – szól a Kelet-Balatoni Borlovagrend mottója. Mit jelent számodra a magyar bor?
– Amikor ezt a mottót megfogalmaztam – mely szerepel a szórólapjainkon, megjelenik a rendezvényeinken –, arra gondoltam, hogy az emberiség történetében a harmadik-negyedik ital a bor volt. Először a víz, a tej: ezeket az ember már idejekorán kóstolta. Ezután jöttek a gyümölcslevek, amelyek erjesztett formájából kialakult egy alkoholos ital. Amióta ember él a Földön, a bor ott van.
– Az ókortól a bor lett a vezető ital, hamar népszerűvé vált. Az éghajlat, a természeti körülmények miatt – mert vagy nem volt víz, vagy poshadt volt – a bor hamar átvette a vezető szerepet. Biztonságosabb volt fogyasztani.
– Nem véletlenül van a borról a Bibliában is bőven szó. Régtől fogva gyógyszernek minősül, és ez napjainkig így van. A somlói juhfarkat patikában árusították és a tokajiról is vannak erre vonatkozó népi feljegyzések. A Balaton-felvidéken és a Balaton déli oldalán ma is megtalálhatók az ilyen minőségű alapanyagok. Léteznek szőlőfajták, amelyek bora – természetesen korlátolt fogyasztás mellett – jó például gyomorbántalmakra. Egyénenként eltérő, kinek mi a jó: van, aki a savasabbakra, van, aki az enyhébbekre esküszik.
Mit jelent számomra a magyar bor? Szerintem a Kárpát-medencében termett szőlőből készülnek a legfinomabb, legzamatosabb borok az egész világon. Nem vagyok elfogult, sok bort kóstoltam szakemberekkel, hozzáértőkkel. Nem mondom, hogy a francia, a spanyol, a kanadai vagy a portugál borok ne lennének jók, de a Kárpát-medencei borok nagyon kiemelkedőek, megállják a helyüket az egész világon. Az elmúlt 10-15 évben olyan fejlődés indult el a szőlészet és a borászat területén Magyarországon, amely az egész világ előtt példaértékű lehet. Kisebb-nagyobb pincészeteink borai a Föld minden pontjára eljutnak és kiemelkedő eredményeket produkálnak. Az élvonalban, az első tíz-húsz bor között mindig van magyar. Nincs olyan nagy gasztronómiai esemény, amelyen ne lennénk ott a borainkkal. Ez csodálatos. Úgy gondolom, a bor a magyarság egyik vénája.
– Sokat beszélsz a minőségről.
– Az utóbbi tíz évben, amióta jobban odafigyelünk a kelet-balatoni tájrészen készült borokra, megállapítható, hogy egyre emelkedik a színvonal. Köszönhető ez részben annak, hogy Fűzfőn
a Nitrokémia gyár már befejezte a tevékenységét, amely az 50-es, 60-as években nagy hatással volt a tájra. Sajnos meghatározó volt, és nemcsak a szőlőre, hanem minden növényre nézve. Az északi szél hatására Fűzfő, Kenese és Papkeszi kapta a vegyi anyagokból a legtöbbet. Ez visszafogta a szőlőkultúra felemelkedését, nem úgy, mint a Balatonfelvidéken, vagy a tó déli oldalán. Amióta megszűnt a vegyi gyár, a hegybírók elmondása alapján egyre többen fordulnak a szőlő felé, már a fiatalabb korosztályból is. Egyre többen telepítenek szőlőt, készítenek bort.
– És más tényezők is közrejátszanak a minőségjavulásban?
– Nagy szerepe volt, hogy mikor 7-8 évvel ezelőtt borrendünk megalakult, elkezdtük a borversenyeket. Már akkor is huszonöt-harminc kenesei kistermelő készítette, az akarattyai részekkel együtt, rendszeresen a borát. A borverseny hatalmas változást hozott. Azok a települések, ahol működnek a kistermelői, kisközösségi, kertbaráti borversenyek, ott emelkedik a minőség. A borok tisztábbak, szebbek, igényesebben gondozottak. Ez jó marketing a település számára. A fejlődés pedig már Kenesén is érezhetően elindult. Korábban a boraikat nem sokan vitték minősítésre. Itta a család, itták a barátok, éveken keresztül megszokták, nem tudták mihez mérni. Nem ismerték föl a borhibákat sem – „megszokásból” dolgoztak. Ha nagyon csapnivalóra sikerült, legfeljebb pálinkát főztek belőle. Mára azonban elmondhatjuk, hogy szürettől szüretig kibírják a borok az átmeneti időszakot, nem csak szüret után tudunk kóstolni friss újborokat. A borversenyek kora tavasztól majdnem a következő szüretig, augusztusig tartanak, és a borok kezeltek, megtartják magukat. Természetesen meghatározó az évjárat is, mert minden az időjárástól függ. Az átlagos kistermelő egy jó évjáratnál öt-hat alkalommal permetez egy évben. Esősebb időben, amikor jönnek a betegségek, a permetezések száma megduplázódik. Védjük, óvjuk a gyümölcsöt, de amíg be nem érik, vegyszerben áll. Ez nem jó. Régen csak rézgálicot használtak, napjainkban közel 140 féle növényvédőszer áll a rendelkezésünkre a gyümölcsökhöz, köztük a szőlőhöz. A növény nem mindig tudja kidolgozni magából az anyagot, amivel védjük. Ez a szüret közeledtével meghatározó. Ha nem permetez a kistermelő, „tönkremegy” a termés; ha permetez, lehet, a szőlőt azzal fogja leszüretelni, és így készül belőle a bor. Ezek a veszélyek szőlész-borász körökben az utóbbi időben nagyon a köztudatban vannak, bár a 2017-es esztendő a problémák ellenére kiemelkedő lett: 40-50 éve nem volt olyan a termés, mint tavaly. Ez szerencsére az ország összes borvidékén elmondható.
– Szavaidból kitűnik, hogy borral foglalkozni tulajdonképpen életmód…
– A szőlőhöz és a borhoz meg kell érni emberileg, erkölcsileg. Nekem lehetőséget adott, hogy a mai rohanó világban megtaláljam, amire vágytam: kapcsolatokat, jó barátságokat.
– Rangos díjat nyert a borod. Mit jelent ez neked?
– Számomra nagyon fontos kitüntetés, hiszen a város borát minden évben kenesei kistermelők borai közül választjuk. A Város bora cím dicsőség, amely visszaigazolást ad az elvégzett munkáról. – Egyébként a település címere kötelez minket, hogy város borát válasszunk, ezáltal is népszerűsítve Balatonkenesét. Tevékenységükkel a kistermelők, borlovagtársaim is hozzájárulnak ehhez.
– A világból tudnál olyan bortermelő vidéket említeni, amelynek hangulata, „borművészete” hatással volt/van rád?
– Minden olyan közösséget, települést, szőlőhegyet, dombot, dűlőt szeretek, ahol megjelenik a szőlő, vannak présházak és pincék. Az ottani emberek meghatározzák a tájegység, a település hangulatát. A szőlő pedig befolyásolja a települések életét, mert az ember nem csupán élvezeti cikként kóstolgatja a bort. A bor társaságot, közösséget és hangulatot teremt. Ebből barátságok alakulnak, melyek sokszor nagyon meghatározóak.
– Erre Kenesén is nagy szükségünk lenne.
– Borrendünk kis közössége remekül működik. Civil szervezetként is igyekszünk tenni Kenese érdekében. A Kelet-Balatoni Borrend rendezvényeivel, jelenlétével mindig népszerűsíti Balatonkenesét. Címerünkben, kiadványainkban szerepel a települése címere – nem tudunk önzőek lenni, mivel mi is itt élünk. Nem véletlen, hogy a Kelet-Balatoni Borlovagrend éppen Kenesén alakult. A város címere adta az ihletet, hiszen itt régen nagyon komoly volt a borkultúra. A reformátusok feljegyzéseket készítettek az 1600-1700-as években itt lévő pincékről. Ennek alapján egész Fehérvárig, Várpalotáig felnyúló, hatalmas szőlőbirtokok voltak errefelé.
Nem mi emlegetjük, hanem hozzáértő emberek, határon túl élő magyarok mondják, akik már negyven éve élnek hasonló közösségben, hogy milyen jó a társaságunk. Megalakulásunktól kezdve az elsők közé sorolnak minket, ami a Kelet-Balatoni Borrend kis csapatának, magjának köszönhető. Ha más borrendek rendezvényein veszünk részt, a felvonulások alkalmával szinte mindig mi kapjuk a legnagyobb tapsot. Észrevehető, hogy szeretnek minket. Ezt nagyon jó érezni. Örülök, hogy folyamatosan fejlődünk, hogy olyan emberek jönnek közénk, akik az általunk megfogalmazottakkal egyetértenek, a hagyományt tovább tudják és akarják vinni. A kezdetekkor megfogalmazott célok mentén haladunk. A borkultúra lényegét szavakba foglalták már sokan – így irodalmárok, mint például Azurák Mihály borirodalmár –; örömmel tölt el, hogy az abban foglaltaknak mindenben eleget teszünk.
– Mik a terveitek, mivel fogtok a legközelebb megörvendeztetni bennünket?
– A szokásos programjainkon, rendezvényeinken túl most egy könyvet szeretnénk adni a bor barátainknak, lovagrendünk történetét. A munka elkezdődött, reméljük, hamarosan kezünkben tarthatjuk a kötetet.
– Tehát a borrendben még nagy tartalékok vannak.
– Igen, és nem állunk le, mert mindig vannak új ötleteink, lehetőségeink.
Vasváry-Tóth Tibor
XXX. évfolyam 4. szám
